XMR holderek figyelem: A Kraken kivonja kínálatából a Monerót Európán belül
A Kraken a tegnapi nap folyamán jelentette be, hogy 2024. október 31-én hivatalosan is kivonja kínálatából a Monero (XMR) tokent. Az eszköz tőzsdéről való kivezetését a kriptoeszközök piacairól szóló (Markets in Crypto-Assets, röviden MiCA) keretrendszerben bekövetkező szabályozási változások eredményezték, amelyek az Európai Gazdasági Térségben élő (EGT) felhasználókra vonatkoznak.
A kereskedési platform arra kérte ügyfeleit a hivatalos közleményében, hogy a szóban forgó időpontig zárjanak le minden nyitott XMR-pozíciót és 2024. december 31-ig utalják ki a birtokukban lévő eszközöket.
Ezt követően a fennmaradó XMR tokenek automatikusan Bitcoinra váltódnak át az aktuális piaci árfolyamnak megfelelően. A tőzsde azt tervezi, hogy az átváltott BTC-ket 2025. január 6-ig szétosztja majd az érintett felhasználók között.
Ez a lépés nem lepett meg sokakat, ugyanis a Kraken korábban, idén júniusban már Németországban, Belgiumban és Írországban is delistázta az XMR-t.
A Kraken nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy ezt az elhatározást nem volt könnyű meghoznia: „Nem vettük félvállról ezt a döntést és továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy európai ügyfeleinknek kiváló kereskedési élményt nyújtsunk”.
A bejelentés hírére a Monero árfolyama 24 óra leforgása alatt 7%-ot zuhant. Sajnálatos látni, hogy az egyre növekvő szabályozási nyomás ekkora hatással van a kriptopiac történéseire.
A Kraken egyébként valóságos térhódításba kezdett Európa-szerte és nem titkolt célja, hogy a vezető kriptotőzsdévé váljon a térségben. Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy az amerikai székhelyű vállalat együttműködési megállapodást kötött a holland BCM brókercéggel.