Warren Buffett újra Bitcoin befektetés nélkül zárta az évet, lehet változás 2025-ben?

A Berkshire Hathaway 2024-ben is felülmúlta a piacot. Bitcoinhoz nem nyúltak, és a tervek szerint nem is fognak, a Wall Street elemzői szerint mégis tarolni fog 2025-ben Warren Buffett holdingja.

A Berkshire Hathaway ragaszkodik a Bitcoin nélküli forgatókönyvhöz

Warren Buffett, a Berkshire Hathaway 94 éves vezérigazgatója következetesen szkeptikus a Bitcoinnal kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt egyenesen „négyzetre emelt patkányméregnek” nevezte a világ legjelentősebb kriptovalutáját. Azóta a Bitcoin jelentősen felértékelődött, az ára 100 ezer dollár körül mozog, azonban Buffett befektetési stratégiája továbbra is szilárdan a hagyományos eszközökben gyökerezik.

Buffett számításai eddig bejöttek. A 2024-es év kiemelkedően alakult a Berkshire számára. Miközben az S&P 500 történelmi 24%-kal emelkedett, köszönhetően az olyan mesterséges intelligencia-óriásoknak, mint az Nvidia és az Apple, a Berkshire A osztályú részvényei 25,5%-kal emelkedtek, és 677 200 dolláron zártak. Warren számára a piac felülmúlása már nem meglepetés, inkább hagyomány.

Ennek ellenére sokan paradigmaváltásban reménykednek, amelynek következtében a BTC bekerülne a Berkshire Hathaway befektetései közé. Erre azonban az elemzők nem sok esélyt látnak. Azt azonban el kell ismerni, hogy az olyan Bitcoinban utazó befektetési cégek, mint a MicroStrategy, az elmúlt években jelentősen felülmúlta Buffett holdingját. Természetesen a stratégia és a filozófia teljesen más, de a részvények árfolyama nem hazudik.

Részvények árfolyamának alakulása

A két befektetési filozófia teljesítménye közötti eltérés rávilágít a vagyonkezelés változó helyzetére. Míg Buffett ragaszkodása az értékalapú befektetés elveihez történelmileg konzisztens hozamokat hozott, a digitális eszközök, például a Bitcoin exponenciális növekedése új dinamikát hozott. A MicroStrategy Bitcoin-központú stratégiája nemcsak a piaci értékelését növelte, hanem vitákat is elindított a kriptovaluták szerepéről.

Taroltak a Berkshire befektetései, mit jósolnak az elemzők?

Szóval, hogyan csinálták? Ugyanaz a jól bevált történet. A Berkshire 2024-ben is alapvető erősségeire támaszkodott. Olyan nehézsúlyú részvényekkel rakta tele a portfóliót, mint az Apple, a Coca-Cola és a Chevron, amelyhez abszurd mennyiségű készpénz párosult, az év végére több mint 300 milliárd dollár. Ez a háborús kassza adja Warrennek a hatalmat, hogy lecsapjon, amikor a piac többi része pánikba esik.

Pontosan így tettek a kemény éven keresztülment olaj- és gáztermelő esetében is. A piac az előző évben 17%-kal esett, és a mélypontot Warren szokás szerint kihasználta, még több részvény vásárolt fel.

A Wall Street elemzői 2025-re is hasonló sikereket jósolnak. A befektetők több olyan vállalatra hívták fel a figyelmet, amelyek nem kerültek a reflektorfénybe, mégis sokat hoztak Buffettnek. Az Atlanta Braves Holdings például 42%-os növekedést produkált. De szerepel a listán a Liberty Latin America, az Occidental Petroleum és számos más vállalat is.

Ha ehhez hozzáadjuk a stabilan teljesítő részvényeket, mint a Coca-Cola, a Citigroup, a Chevron és a Lennar Corporation, nem csoda, hogy az elemzők bikás jóslatokat tesznek. Ebből kiindulva kijelenthető, hogy a 94 éves veterán befektetőnek várhatóan nem lesz szüksége Bitcoinra ahhoz, hogy ismét felülmúlja a részvénypiacot.