Venezuelának gyűjt a Dash közösség, óriási káosz van az országban
Humanitárius válság van Venezuelában, ezért a Dash közössége nemzetközi adománygyűjtésbe kezd.
A Dash News Italy a napokban arról számolt be, hogy a dél-amerikai ország társadalmi helyzete egyre drámaibb. A lakosság nagy része számára már nem elérhetőek a gyógyszerek, az elektromos áram, sok helyen már az alapvető élelmiszerekhez és vízhez is csak óriási erőfeszítések árán jutnak az állampolgárok. A venezuelai egészségügyi rendszer összeomlóban van. A helyzetet súlyosbítja az is, hogy nem mindig jutnak a kórházak és egyéb egészségügyi intézmények ivóvízhez. A mostani járványügyi helyzetben ez fatális lehet. Ugyan viszonylag kevés COVID-os esetet regisztráltak eddig Venezuelában (nincs is elég teszt), az országot már rengeteg orvos elhagyta. Az egészségügyi dolgozók és a gyógyszerhiány miatt kórházi osztályokat zártak be.
Az embertelen körülményeket látva a Dash nemzetközi közössége úgy döntött, hogy adománygyűjtésbe kezd. Az akciót közvetlenül a Dash Venezuela közösség irányítja majd, és ők is osztják el az összegyűjtött pénzeszközöket. Kizárólag Dash-t fogadnak el támogatásként, amely nyomon követhető, így nem kell attól tartaniuk, hogy a készpénz illetéktelenek zsebében landol. A folyósításról szóló jelentéseket a térség humanitárius szervezetei számára elérhetővé teszik. A beérkezett Dash kriptovalutából a Dash Help Venezuela és a Dash Nation fog alapvető élelmiszereket, gyógyszereket és ruhákat vásárolni a rászorulóknak.
A Dash Help Venezuela ezenfelül vállalja a nonprofit területen működő szervezetek azonosítását és ellenőrzését, amelyeknek részletes nyilvántartást kell vezetniük a megvásárolt termékekről. Nem ez az első alkalom, hogy a kriptovilág egy jó ügy érdekében megmozdul. 2018 óta vannak hasonló kezdeményezések, többek között a Lightning Network-ön keresztül. 2019 áprilisában néhány kriptoközösség bitcoinnal vásárolt több mint 12 tonna élelmiszert. Az adomány azonban pillanatok alatt gazdára lelt, hiszen a hiperinflációval küszködő és elszegényedett országban teljes a káosz, ezért a lakosságnak folyamatos segítségre van szüksége.