„Van felesleges áramunk, bányásszunk kriptót” – mondta a fehérorosz elnök

Az új kormány megalakítása után Alekszandr Lukasenko kiemelten kezeli országa energiahálózatának fellendítését. A többletenergia felhasználását Fehéroroszország kriptovaluta bányászatra szeretné használni.

Fehéroroszország kriptovaluta bányászatba kezdene

Alekszandr Lukasenko elnök utasította energiaminiszterét, hogy kezdje meg Fehéroroszország kriptovaluta bányászatának fejlesztését. Ez jól jelezi azt a szándékot, hogy az ország többletenergia lehetőségeiből további bevételeket generáljanak.

A BelTA helyi média március 4-i jelentése szerint Lukasenko elnök már utasította az újonnan kinevezett energiaminiszterét, Alekszej Kusnarenkót.

„Nézd meg ezt a kriptovaluta bányászatot” – mondta Lukasenko a jelentés lefordított változata szerint. „Ha ez nyereséges számunkra, tegyük meg amit kell. Van felesleges áramunk. Legyen belőle a kriptovaluta.”

Az államfő ihletet merített az Egyesült Államokból, amely Donald Trump elnök megválasztását követően megfogadta, hogy a világ kriptofővárosává válik. Ez magában foglalja a kriptovalutából álló nemzeti tartalék létrehozását is, amit BTC, ETH és más altcoinokból áll majd Trump vasárnapi bejelentése szerint.

„Látszik, hogy a világ milyen úton halad. Különösen a világ legnagyobb gazdasága. Tegnap bejelentették, hogy kriptovaluta tartalékot halmoznak fel.” – mondta Lukasenko.

A kriptobányászat kivizsgálására vonatkozó döntést nem sokkal azután jelentették be, hogy Lukasenko megalakította új kormányát. A fehérorosz elnök kiemelten kezeli az ország 5700 kilométeres elektromos hálózatának felújítását.

„A legfontosabb az elektromos hálózat infrastruktúrájának korszerűsítése, figyelembe véve a háztartások és a gazdaság növekvő villamosenergia-igényét” – mondta Lukasenko.

Kriptobányászat 2025-ben

Bár a kriptovaluta bányászata általában véve nyereséges marad 2025-ben is, az iparág árrését az energiaköltségek, a hardverhatékonyság és a szabályozások igencsak megtépázták. Emellett a piaci feltételek is szerepet játszanak a jövedelmezőségben, mivel a bányászott érmék értékének tartós áresése negatívan befolyásolhatja a profitot.

Fehéroroszország Európa többi részéhez képest olcsó energiaköltségeiről ismert. Fehérorosz kormányzati források szerint az ország az áramárak tekintetében Európa három legmegfizethetőbb országa között van. Fehéroroszország olcsó és bőséges energiája felkeltette a kriptobányászok érdeklődését – közölte már decemberben az Energiaügyi Minisztérium. Denis Moroz volt energiaügyi miniszter-helyettes szerint a kormány tisztviselői már előzetes egyeztetést folytattak több olyan befektetővel, akik Fehéroroszországot potenciális bányászati ​​központként kezelhetik a jövőben.