Új törvény védi a maorik szent hegyét – de elég ez az igazságtételhez?
Ritkán fordul elő, hogy egy nép évszázados veszteségei után valódi kárpótlásban részesüljön, mégis Új-Zéland most egy ilyen példát mutat. Az ország őslakosai, a maorik, akiket hosszú időn keresztül megfosztottak földjeiktől és jogaiktól, most végre hivatalos elismerést és jogi védelmet kaptak. Ennek eredményeként az új-zélandi parlament egyhangúlag elfogadott egy törvényjavaslatot, amely jogi személyként ismeri el a Taranaki-hegyet. A törvényt azzal a céllal hozták, hogy visszaadják a maoriknak azokat a jogokat és földeket, amelyeket a gyarmatosítás során elveszítettek, valamint hogy biztosítsák a hegy szellemi és kulturális jelentőségének megőrzését a jövő generációi számára.
A Taranaki-hegy jogi státusza a Te Kahui Tupua nevet kapta, és a törvény szerint egy „élő és oszthatatlan egységként” tartják számon. Ez magában foglalja nemcsak a hegyet, hanem a környező hegycsúcsokat és földeket is, beleértve azok fizikai és metafizikai elemeit.
A törvény által létrehozott új testület lesz a hegység „arca és hangja”. Ezt négy helyi maori iwi (törzs) tagja, valamint négy, az ország természetvédelmi minisztere által kinevezett személy alkotja majd. A döntéshozó testület feladata, hogy megőrizze a hegy természeti állapotát, ökológiai egyensúlyát és jólétének védelmét egy olyan időszakban. Ez azért is fontos, mert a Taranaki-hegy mára a turizmus, a túrázás és a havas sportok népszerű célpontjává vált.
Az új törvény a múlt igazságtalanságainak beismerése
A jogi lépésre egy olyan időszakban került sor, amikor Új-Zélandon jelentős feszültségek alakultak ki a maorik jogai körül, és tavaly novemberben több tízezer ember tüntetett a parlament előtt. Az elismerés egyben hivatalos elismerése annak az igazságtalanságnak is, amelyet a maorik elszenvedtek a gyarmatosítás során, amikor földjeiket elvették tőlük.
A parlament egyhangúlag elfogadta az új törvényt, amely biztosítja a hegy védelmét, miközben a nyilvánosság számára továbbra is látogatható marad. Paul Goldsmith, a kormány és a maori törzsek közötti megegyezésért felelős politikus szerint „a hegy régóta tisztelt ős, a fizikai, kulturális és spirituális táplálék forrása, valamint végső nyughely.”
Debbie Ngarewa-Packer, a Te Pati Maori politikai párt társelnöke és a taranaki törzsek leszármazottja szerint a törvény megszabadítja a hegyet „az igazságtalanság, a tudatlanság és a gyűlölet béklyóitól”.
A maori jogok visszaszerzéséért folytatott harc évtizedek óta tart
A brit gyarmatosítás során a Taranaki-hegyet a maori törzsektől elvették. James Cook brit felfedező kapitány 1769-ben megpillantotta a csúcsot hajójáról, és Egmont-hegynek nevezte el. Az 1840-ben aláírt Waitangi szerződés – amely Új-Zéland alapító dokumentuma – elvileg biztosította a maorik földjeikhez való jogait, ám ezt a brit korona később megszegte.
1865-ben a hegyet és a környező földeket elkobozták, hogy megbüntessék a maorikat a brit gyarmati hatalommal szembeni ellenállásukért. Az ezt követő évszázadok során a vadász- és sportcsoportok nagyobb beleszólást kaptak a hegy kezelésébe, míg a maorik nem rendelkeztek jogokkal felette. A hegyhez kapcsolódó hagyományos maori rituálékat betiltották, miközben a turizmus támogatást kapott.
Csak az 1970-es és 80-as években indultak el a maori jogok visszaszerzésére irányuló mozgalmak, amelyek végül a nyelvük, kultúrájuk és földhöz való joguk törvényben való elismeréséhez vezettek. A Waitangi Szerződés alapján több milliárd dollárnyi kártérítés került kifizetésre a maori törzsek számára, beleértve a 2023-ban aláírt megállapodást a nyolc taranaki törzzsel.
A Taranaki-hegy most olyan jogi státuszba került, mint a Te Urewera őserdő és a Whanganui folyó, amelyeket szintén hivatalosan elismertek Új-Zéland természeti jogi személyiségei közé.
Vajon hoz-e majd valódi változást a törvény?
Bár a törvény jelentős előrelépésnek tűnik a maorik kulturális és spirituális örökségének védelmében, kérdés, hogy milyen gyakorlati hatása lesz hosszú távon. A jogi státusz elismerése egy fontos gesztus, amely megerősíti a maorik kapcsolatát a szent hegyükkel, ugyanakkor az is felmerül, hogy ez a lépés elegendő-e a múlt igazságtalanságainak teljes helyrehozatalához. Az idő fogja megmutatni, hogy ez a döntés valódi változást hoz-e a maori közösségek számára, vagy inkább szimbolikus gesztusként marad fenn.