Twitter lesz a következő? Bitcoin elfogadását fontolgatja a közösségi média
A Twitter pénzügyi igazgatója szerint a vállalat fontolóra veszi a bitcoin felvételét mérlegkönyvébe, illetve az alkalmazottak fizetését is bitcoinban utalnák, ha kérik.
Ned Segal, a közösségi média pénzügyi igazgatója a CNBC szerdai interjújában jelentette ki, hogy „tanulmányozzák és vizsgálják” a bitcoin beillesztését a vállalat pénzügyeibe.
„Sokat gondolkodtunk azon, hogy miként fizethetnénk az alkalmazottakat, ha bitcoinban kérnék a fizetésüket, vagy hogy hogyan fizethetnénk egy eladónak, ha bitcoin utalást kérnének, és hogy egyáltalán szükségünk van-e a bitcoinra a mérlegkönyvünkben” – mondta a pénzügyi igazgató. „Szeretnénk nagyon alaposan elgondolkodni rajta, de még eszközöltünk változtatásokat.”
A Twitter lépésével a Tesla útjára lépne, amely hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy januárban 1.5 milliárd dollárnyi bitcoint vásároltak, és tervei közt szerepel, hogy termékeiért is elfogadja a digitális eszközt. A hírre 48,000 dollárig repült az árfolyam, ami újabb történelmi csúcs a BTC esetében. Az árfolyam jelenleg is csúcsközeli áron cserél gazdát 47,700 dolláron kereskedik.
A Twitter ügyvezető igazgatója, Jack Dorsey igazi bitcoin fanatikus. Másik vállalata, a Square Cash app évek óta lehetővé teszi a bitcoin vásárlást, többször is kiállt a Bitcoin fejlesztők és a szektor tagjai mellett tweetjében, sőt, cégén keresztül Bitcoin fejlesztőket részesít pénzügyi támogatásban. Ezentúl a Square tavaly októberben 50 millió dollár értékben vásárolt BTC-t, ami a cég teljes vagyonának körülbelül 1% -át teszi ki.
https://t.co/iWATYrp4Xp
Bajban lehet Musk a bitcoinos tweetjei miatt. #elonmusk #sec #bitcoin #twitter #Tweets— BitcoinBázis (@BitcoinBazis) February 11, 2021