A túlnépesedés mítosza: Miért jelent a több ember nagyobb tudást és jólétet?
Legyen szó Malthusról, Thanossról vagy a modern katasztrófamodellekről – mind ugyanabba a hibába esnek: az embert csak mint erőforrásfalót kezelik. De mi van akkor, ha épp az ellenkezője igaz? Ha minden új ember új megoldások forrása, nem pedig újabb teher? Egyre több történelmi és gazdasági példa mutatja: nem a túlnépesedéstől kell félnünk, hanem attól, hogy alábecsüljük az emberi kreativitás hatalmát.
Miért nem lett igazuk a túlnépesedést jóslóknak?
Az emberiség évszázadokon keresztül rettegett a túlnépesedéstől. Thomas Malthus már a 18. században figyelmeztetett arra, hogy a népességnövekedés éhínséget és összeomlást hoz. Paul Ehrlich 1968-as könyve – The Population Bomb – egyenesen százmilliók halálát jósolta a ’70-es évekre. Ezek a jóslatok nem váltak valóra. Sőt, az utóbbi években a globális aggodalom már nem a túlnépesedés, hanem a népességcsökkenés lett. Japán, Dél-Korea és számos európai ország ma már éppen az alacsony születésszám miatt néz szembe gazdasági problémákkal. Még Kína is, amely évtizedekig korlátozta a gyermekvállalást, most már a családalapítást ösztönzi. Ez a radikális változás rávilágít, hogy talán soha nem is a túlnépesedés volt a valódi probléma, hanem az, ahogyan a népesedés növekedését félreértelmeztük.
Kapcsolódó tartalom: Drámai átalakulás küszöbén Európa népessége?
A „zéróösszegű” gondolkodás hibája
Sokan még mindig úgy gondolkodnak, mintha a világ erőforrásai rögzítettek lennének. Több ember? Kevesebb jut fejenként. Ez az úgynevezett zéróösszegű logika, amely szerint minden nyereség valaki más vesztesége. Ez a logika azonban nem tükrözi az emberi társadalmak működését. Ha igaz lenne, a világ nagyvárosai – mint New York, London vagy Tokió – már rég fenntarthatatlan pokollá váltak volna. Ehelyett ezek a városok a világ leggazdagabb, leginnovatívabb központjai. Az ok? Az emberek nem csupán fogyasztók – alkotók is.
Az emberi találékonyság: amit a modellek nem tudnak előre jelezni
A gazdasági és környezeti összeomlást jósló modellek gyakran statikusak. Olyan tudományos logikát követnek, amely jól működik az élettelen rendszerekben vagy az állatpopulációk esetén, de nem alkalmazható az emberi társadalmakra. Az emberek ugyanis képesek tanulni, alkalmazkodni, újítani. Vegyük például a penicillin felfedezését – egy véletlen hozta meg, mégis forradalmasította az orvostudományt. Hasonló a helyzet a 3D nyomtatással, amely ma már iparágakat formál át, vagy az AI-innovációkkal, amelyek hatásait még fel sem tudjuk teljesen mérni. Ezért bukott meg Ehrlich híres fogadása is Julian Simonnal szemben. Simon azzal érvelt, hogy a népességnövekedés nem katasztrófát, hanem bőséget hoz – és nyert: a vitában szereplő öt nyersanyag ára tíz év alatt csökkent, nem nőtt.
A tudás megosztottsága: a valódi fejlődés motorja
Jesús Huerta de Soto spanyol közgazdász szerint nem csupán a munkamegosztás, hanem a tudásmegosztás az, ami a fejlődést hajtja. Nem tudományos ismeretekről van szó, hanem az úgynevezett vállalkozói tudásról – arról a tapasztalati, személyes tudásról, amit nem lehet tankönyvből megtanulni. Ez a tudás nem központosítható, mert minden ember egyedi, vissza nem helyettesíthető tapasztalatokkal rendelkezik. És ez a sok egyéni tapasztalat – a próbálkozások, hibák, felismerések és ötletek összessége – vezet az új megoldásokhoz. Minél több ember van, annál nagyobb ez a tudáshalmaz. Ez nem elmélet – ez az Airbnb, az Uber, vagy bármely sikeres startup története. Mind a valós problémák felismeréséből és azok kreatív megoldásából született.
Egy csésze kávé – ezer ember munkája
Gondoljunk csak bele: egy egyszerű csésze kávé mögött is több ezer ember munkája rejlik. A kávét meg kell termelni, szállítani, pörkölni, csomagolni, értékesíteni. Gépek, logisztika, szoftverek – minden mozdulat mögött emberek egyéni tudása áll. Képzeld el, hogy a világ lakossága hirtelen a felére csökken. Mennyi találmány, új ötlet vagy megoldás veszne el örökre? Hány betegség maradna gyógyíthatatlan, és hány energiaforrást soha nem fedeznénk fel?
A valódi veszély nem a túlnépesedés – hanem az emberi képességek alábecsülése
A történelem során újra és újra bebizonyosodott: az emberi találékonyság képes túllépni a jóslatokon. Akár az olajkészletek kimerülését, akár az éghajlati összeomlást jósolták – mindig volt, aki új megoldást talált. Nem a népességnövekedés a valós probléma, hanem az, ha nem értjük meg az abban rejlő lehetőséget. A központosított tervezés helyett bíznunk kell az egyéni kezdeményezésekben – ezek vezettek eddig, és ezek visznek tovább is.