Többmilliárd dolláros bitcoin-alapot indít a Blockstream

A Blockstream egy 2014-ben alapított vállalat, mely elsősorban a Bitcoin infrastruktúrájára és annak fejlesztésére specializálódott. A digitális eszköz skálázhatóságának és biztonságának a javítása a vállalat prioritásai közé tartozik, miközben céljuk a decentralizáltság megőrzése. A cég mögött a bitcoin-maximalista Adam Back áll, aki 1997 óta foglalkozik a Proof-of-Work rendszerrel.
A Blockstream most összesen három alapot indít el, melyek közül kettő lehetővé teszi az intézményi befektetők számára, hogy bitcoin-fedezetű kölcsönöket helyezzenek ki és vehessenek fel. Ezzel több milliárd dolláros likviditást juttatva a digitális ökoszisztémába.
Új szereplő a vagyonkezelési iparágban
A Blockstream nevéhez az elmúlt évek során olyan bitcoin-specifikus megoldások debütáltak a piacon, mint a Liquid Network, a Lightning Network és a Blockstream Satelite, melyek lehetővé teszik a hálózat gyorsabb, olcsóbb és privátabb jellegű hálózatát, akár internetkapcsolat nélkül is. A vállalat januárban azonban belépett a vagyonkezelési üzletágba is, amikor bejelentette a Blockstream Income Fund-ot és a Blockstream Alpha Fund-ot.
Március 4-én, a vállalat X-felületén az alábbi nyilatkozat volt olvasható:
„A Blockstream intézményi szintű bitcoin-befektetésű megoldásai április elsejével érhetők el, a külső tőke elfogadására pedig július elsejétől van lehetőség.”
Az Income Fund 100 ezer dollár és 5 millió dollár közötti kölcsönökre fókuszál, míg az Alpha Fund a portfóliónövekedést tűzte ki célul. Ezzel lehetőség nyílik az infrastruktúra alapú bevételi források megszerzésére, melyek többek között a Lightning Network csomópont-műveleteit célozzák meg.
A szintén a Blockstreamhez köthető Liquid Network, egy másik Bitcoin-oldallánk, amit 2018-ban indítottak el, például 2024 októberében 210 millió dolláros finanszírozásra tett szert átváltható kötvényeken keresztül.
Adam Back garancia sikerre
A Blockstream mögött az az Adam Back áll, aki a Bitcoin-közösség egyik kiemelkedő alapja és aki már 1997 óta foglalkozik Proof-of-Work alapú rendszerekkel – ugyanis ekkor fejlesztette ki a Hashcash-t. A brit kriptográfus a decentralizáció és a cenzúraellenesség vezető szószólója, hálózaton belüli és kívüli megoldásokkal, valamint intézményi szinteken is elérhető technológiai fejlesztésekkel rukkolt elő az elmúlt években, évtizedben.
Adam Back, a Blockstream alapítója és vezérigazgatója, ezzel többek között olyan vállalatok közé csatlakozik, mint a Grayscale, a Galaxy Digital, a Crypto Com vagy a tőzsdén minden vállalatot túlszárnyaló Pantera Capital. Ezekkel a vállalatokkal karöltve a Blockstream is képes lehet arra, hogy több milliárd dolláros alapokat kezeljen, mellyel nemcsak a befektetői tőkét és a likviditást növelik, hanem azt a decentralizált hálózatok fejlesztésére is fordíthatják, ezzel segítve a tömeges elfogadást.
Kriptovaluta-tartalék és volatilitás
Back egyébként egyike volt azon neves Bitcoin-maximalistáknak, aki elítéli Donald Trump kriptovaluta-tartalékát. A március 2-án bejelentett tartalék ugyanis a bitcoin mellett ethereumot, xrp-t, solanát és cardano-t is tartalmazna, melyek az igazi Bitcoin-maximalisták szemében komolytalan eszközöknek minősülnek.
A tartalékot egyébként Peter Schiff, amerikai közgazdász és aranykereskedő, is ellenezte. Véleménye szerint a kormány kriptovaluta-ténykedései mögött bennfentes kereskedés zajlik, amelyet a Kongresszusnak azonnali hatállyal ki kellene vizsgálnia.
A vámtarifák és az orosz-ukrán háború fejleményei egyébként jelentős volatilitáshoz vezettek az elmúlt napokban, amely szerda reggelre stabilizálódni látszik. Bár a bitcoin
BTC Price
(BTC) ismét 7 nappal ezelőtti szintjén kereskedik és az XRP
XRP Price
is 7%-ot erősödött február végéhez képest, az ethereum
ETH Price
(ETH) továbbra is több mint 10%-kal található a február végi szintjéhez képest. Egyes altcoinok az elmúlt 24 órában több mint 10%-os növekedést produkáltak. Ezek közül érdemes kiemelni az AAVE-t, a JTO-t, az ADA-t, a LINK-et és a HBAR-t.