Milyen volt a személyes higiénia az ókori Rómában?
Kétségtelen, hogy a rómaiak a fürdőikről voltak a leghíresebbek. Szinte minden korábbi civilizációval ellentétben, amelyek a régészeti bizonyítékok szerint nem foglalkoztak túlzottan a személyes higiéniával, a rómaiak minden általuk épített városban és településen nagy tereket adtak át olyan nyilvános helyiségeknek, ahol az emberek számára adott volt a lehetőség a tisztálkodásra.
Az örök város volt az első, amely mennyiségű állami forrást fektetett a köztisztaságba: a tisztaság itt az udvariassággal volt egyenlő. De vajon a nyilvános fürdők hatékonyan tartották tisztán az embereket? Milyen volt a higiénia az ókori Rómában?
Nyilvános illemhely
A híres római fürdők
Kezdjük magával a fürdővel. Bár ma római fürdőknek nevezzük őket, akkoriban két, egymástól kissé eltérő kifejezést használtak, attól függően, hogy ki hol tartózkodott a fürdőben. A fürdők azon részeit, ahol az ember a gőzben tartózkodott (ami megfelel annak, amit ma szaunának nevezünk), thermae-nak nevezték (a görög thermosz „forró” szó alapján).
A tényleges fürdőkamrák vagy fürdők a balneák voltak, amelyek a görög balaneion szóból származnak, ami körülbelül annyit jelent: „egy hely, ahol fürödni lehet”.
Nagyon sok római fürdőt alakítottak ki, ezek többségében ma is fennmaradtak, a leghíresebbek közé tartozik a római Caracalla fürdője, amelyet egy Kr. u. III. század eleji császár építtetett, és a délnyugat-angliai Bath városának fürdői is híresek.
A birodalom szinte minden központi városában volt legalább egy nyilvános fürdő, sok városban pedig több ilyen tisztálkodási lehetőség is adott volt. A gazdagoknak magánfürdőkkel rendelkeztek a birtokaikon vagy villáikban. A római fürdők azonban elterjedtségük ellenére sem feltétlenül teremtettek tiszta társadalmat.
Traianus fürdőjének maradványai, Róma. Fotó: Rabax63.
A vizet sok esetben csak naponta cserélték. Nem volt megfelelő szűrőrendszer, mint amilyenek a modern nyilvános uszodákban vannak. Ez azt eredményezte, hogy ami egy emberről lekerült, az órákig a vízben maradt. Így a fürdők vize a nap folyamán a baktériumok és a betegségek petri-csészéjévé vált.
Ezt tetézte az a tény, hogy a római orvosok és gyógyítók gyakran írták elő a „forró vizek használatát”, azaz a thermae gőzfürdőkben való hosszas időtöltést, mint számos betegség gyógymódját.
Következésképpen a beteg embereket gyakran aktívan ösztönözték, hogy menjenek és terjesszék el a helyi nyilvános fürdőkben, bármit is hordtak magukban (vagy magukon).
Ráadásul a nyilvános fürdőkben az egyik gyakorlat az volt, hogy a termálfürdőben való tartózkodás után kaparóeszközökkel vakarták tisztára az ember bőrét, ami tovább terjesztette a baktériumokat és a kórokozókat.
Mindent egybevetve, bár a történészek egyetértenek abban, hogy a rómaiak tisztaság iránti megszállottsága a társadalmi fejlődés jele volt, számos hátránya volt annak, ahogyan ezt a nyilvános fürdőkben is megkísérelték.
Nyilvános WC-k
Ez az ellentmondás más területeken is megmutatkozott. Például a római civilizáció volt az egyik első, amely szisztematikusan latrinákat vagy nyilvános illemhelyeket épített a városaiban. Még katonai erődökben és más kisebb településeken is létesítettek ilyeneket.
Nagy árkokat ástak, amelyek fölé valami olyasmit építettek, ami hasonlít a modern nyilvános illemhelyekre, ide pedig fából vagy kőből készült ülőkéket helyeztek el. Vízvezetéket vezettek be, hogy a lent keletkezett hulladék az árkon keresztül egy távolabbi helyre folyjon.
Bár ez nem volt olyan hatékony, mint egy modern csatornarendszer, a működésének alapjai ugyanazok voltak. A legtöbb ház azonban nem volt csatlakoztatva ehhez a rendszerhez.
Az volt a leggyakoribb, hogy az emberek által edényekbe gyűjtött hulladékot a mellékutcákban és sikátorokban dobták ki, ahogyan azt a modernebb időkben Európa-szerte számos nagyvárosi központban tették egészen a XIX. századig.
A nyilvános vécék egyik nagyon kellemetlen jellemzője az volt, hogy a rómaiak egy tersorium nevű eszközt használtak a tisztálkodáshoz. Ez a modern WC-kefére hasonlított, de valójában nem volt más, mint egy bot végére kötött tengeri szivacs.
A szivacsot a látogatók többször is használták egymás után, ezzel tisztítva meg magukat. Két használat között egy vödörben vízzel, sóval vagy ecettel mosták meg a szivacsot. Ez amellett, hogy roppant undorító, egészségügyi szempontból is rendkívül egészségtelen volt.
Rossz higiénia és az ebből eredő betegségek
A római élet terén más területekre is jellemző volt a nagyfokú higiéniátlanság, ami nem a véletlen vagy a higiénia működésével kapcsolatos tudatlanságnak, hanem a hanyagságnak volt betudható. Bár a város erőfeszítéseket tett a nyilvános szemétgyűjtés megszervezésére, Róma és más városok utcáit (különösen a szegényebb városrészekben) gyakran ellepte a szemét.
Ez nagyrészt élelmiszer- és háztartási hulladék volt. A szemétlerakat olyan sűrű volt, hogy néha kőből készült lépcsőket kellett kialakítani ahhoz, hogy át lehessen menni a különösen érintett területeken. Nem meglepő módon a rágcsálók és más élősködők is elszaporodtak, mint ahogyan az gyakran most is előfordul a hulladékkezelési problémákkal küzdő városokban.
A betegség terjedésének legegyszerűbb formái a rossz élelmiszer-higiénia és a téli időszakban a tönkrement utcákon lévő víztócsák voltak. Ezek olyan betegségek terjesztőivé válhattak, mint a malária.
Emiatt a legtöbb társadalomhoz hasonlóan a XIX. század végéig Rómában sem volt ritkaság a nagyobb járványok kitörése, egyik ilyen a Kr. u. 165 és Kr. u. 180 között dúló antoninusi pestisjárvány volt.
Leggyakrabban himlő- vagy kanyarójárvánnyal küzdöttek, amelyet a birodalom városainak szűkös, egészségtelen körülményei tovább súlyosbítottak. Ezek miatt öt-tízmillió római alattvaló, vagyis a birodalom akkori lakosságának körülbelül 10-15%-a halt meg.
A vízvezetékek hatása a higiéniára
A tisztálkodáshoz és iváshoz szinte állandóan friss víz állt a rómaik rendelkezésére – ez jelentős előnyt jelentett. Ezen túlmenően a vízvezetékeik (a nagy boltívek, ahol csöveken és vezetékeken keresztül jut el a víz a folyókból és más forrásokból a városokba) fantasztikus találmányok voltak, amelyek a birodalom más városaiba is szállították a vizet.
Római vízvezetékek. Wikimedia Commons
Vízvezetékek nélkül sokkal rosszabb lett volna a helyzet a higiénia terén
A rendszernek köszönhetően a rómaiak jobb körülmények között tisztálkodhattak, friss ivóvízhez jutottak, és legalább a szennyvizet, a baktériumokat kordában tudták tartani az olyan városokban, mint pl. Róma, Alexandria és Antiochia, ahol több százezer ember élt.
A rómaiak Európa-szerte is figyelemre méltó eredményeket értek el a kiterjedt vízvezetékek építésében. Ezt ma is mérnöki bravúrként, az ókori világ egyik csodájaként tartják számon. Annak ellenére, hogy több mint 2000 évesek, néhány közülük még mindig használatban van. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században kezdték el fejleszteni a komplex vízműveket olyan városok számára, mint London, Párizs és Amszterdam.
Tehát, bár a rómaiak sok hibát követtek el a higiéniát illetően, tagadhatatlan, hogy jó néhány dolgot mégis csak jól csináltak.