Roy Sebag és a „természetes pénz”
A természetes rend olyan jelenség, amely magától keletkezik, illetve tükrözi valaminek a valódi természetét – hűen mutatja meg azt, ahogyan az van, vagy ahogyan annak lennie kell. Manapság sok olyan kiadvány létezik, amely képes drámaian megváltoztatni a világszemléletünket. Ilyen például az Egy vadász-gyűjtő útmutatója a 21. századhoz (A Hunter-Gatherer’s Guide to the 21st Century) Heather Heying és Bret Weinstein biológusok tollából, vagy az Idegenek társasága (Company of Strangers): A gazdasági élet természettörténete Paul Seabright közgazdászprofesszor tollából. Bár különböző témákkal foglalkoznak, ami összeköti őket, az az, hogy a hangsúlyt a valóságosra és a természetesre helyezik – az igaz, a bevált, a következetes utak keresése, amelyeken a fajok, az emberek, a gazdaságok, a kereskedelem és mindenféle más fontos dolog virágzik.
Nem arról van szó, hogy a világ olyan lehet, amilyennek az emberek akarják – vagy amilyennek mi, modern lények esetleg elhitetjük magunkkal, hogy inkább olyannak kellene lennie. Vannak kemény szabályok és fényesen ragyogó vonalak, amelyek a jólét, a gyarapodás, a harmónia és a konfliktusminimalizálás felé vezetnek bennünket. A szabályok, az erkölcs, az emberi magatartás és legfőképpen a gazdasági berendezkedés nem önkényesek – véletlen és ezért megalapozatlan és tudománytalan mindahány.
A pénz természetes rendje című könyvében Roy Sebag, az „aranybogár”, egy nemesfém megtakarítási és bitcoin-bányászati vállalat alapítója, korábbi vezérigazgató arról próbál meggyőzni minket, hogy magának a pénznek is van egy hasonló, nem önkényes rendje. Ebben a takaros, füzetnyi terjedelmű feldolgozásban rámutat az ökológiai elszámoltathatóságra, valamint a mögötteshez és a valósághoz való szükséges kötődésre.
A pénz a természetes rend kiterjesztése, amely az elsődleges iparágakat – az ökológiából közvetlenül visszacsatolt iparágakat, mint például a mezőgazdaság, a halászat vagy a bányászat – a szolgáltató iparágakra irányítja. Ez az, ami a szolgáltatási ágazatokat a természetes korlátokhoz köti. Nem számít, hogy az emberi társadalmak mennyire összetetté vagy bonyolulttá válnak, „továbbra is felelősek maradnak a természeti világ szabályszerűségeiért és szeszélyeiért” – indítja a könyvet Sebag.
„Ha rosszkor takarítjuk be a termést, vagy elhanyagoljuk a birkanyájat, esetleg ha olyan helyen akarunk ritka anyagot bányászni ahol az nem található, akkor egészen bizonyos, hogy valamilyen veszteséget szenvedünk el.” A való világnak kézzelfogható visszajelzései vannak a hamis, hibás viselkedésre; a természet dönt. „A természetes mérce azt jelenti, hogy a természet elsődleges és objektív ítélettel rendelkezik a reálgazdaság cselekedeteire vonatkozóan. A gazdálkodó számára a jó és a rossz munka, a siker és a kudarc fogalmai e természeti normának való megkerülhetetlen elszámoltathatóságából származnak.”
Az NPR Jacob Goldstein népszerű Pénz (Money) című könyvének néhány évvel ezelőtti kritikájában a következő olvasható:
„A felülről irányított tervezők mindig is küzdöttek a kialakuló renddel és a dinamikus rendszerekkel. Egy felismerhető komisszár (megbízott – szerk.megj) nélkül az intézmények ′furcsává′, önkényessé vagy véletlenszerűvé válnak. A pénz bármi lehet, amit csak akarunk – vonja le a következtetést Goldstein –; minden pénzügyi megállapodás egy választás, ami azt jelenti, hogy azt választunk, amit csak akarunk.”
A Természetes rend egy erőteljes, heves ellenvetés azzal a nagyon elterjedt és népszerű jelenlegi elképzeléssel szemben, hogy a pénz, az intézmények és a vagyon olyanok lehetnek, amilyennek mi akarjuk, úgy működhetnek, ahogy mi akarjuk, úgy igazíthatók és rendezhetők át, ahogy mi akarjuk.
Sebag úgy látja, hogy a pénzt (és így az aranyat is), először a természetből kell kinyerni: ez egyfajta „energia megtestesülés”, s ennek ellen kell állnia az entrópiának. Ezért arra a következtetésre jut, hogy „az egyetlen fennmaradó lehetőség az, hogy a pénz elemi erejűvé válik”.
Érdekes módon Knut Svanholm, az osztrák közgazdaságtan iránt mélyen érdeklődő, termékeny Bitcoiner már átadta ezt az elemi kapcsolatot a bitcoinhoz. A Bitcoin: Minden osztva 21 millióval (Bitcoin: Everything Divided by 21 Million) című könyvében azt írja, hogy a bitcoin az esszenciális elem, a nulladik elem, a periódusos rendszer bal felső és hiányzó darabja – a tiszta (gazdasági) energia tiszta, tömeg nélküli tárgya.
Sebag nem így látja, ő ugyanis a súlyok megszállottja, mintha bárminek is – az aranynak, a termésnek – a fizikai mennyisége lenne az, ami gazdaságilag számít. Az aranyat azonban soha nem a mennyiségi megőrzés szempontja, hanem a benne rejlő hosszú távú árstabilitás tette működőképes és virágzó alappénzzé a tizenkilencedik században.
Az arany felfelé irányuló termelési költségei (azaz „nehézségi kiigazítása”) és az aranyban meghatározott árak a fogyasztói árak középértékhez való regresszióját teremtették meg, ami például életképessé tette a hosszú távú szerződéseket.
Egy ponton Sebag rátér a pénzprémiumra, és magabiztosan megállapítja, hogy „egy olyan társadalomban, amely túllépett a létfenntartáson, a felsőbbrendű pénz nem lesz sem élelmiszer, sem üzemanyag”. Bár pontos és meggyőző, az a furcsa ebben a megállapításban, hogy nem érti az aranyban rejlő monetáris prémiumot, amikor azt monetáris szerepben használják. Bármilyen fizikai tárgyat is használunk pénzként, az monetáris prémiumot hordoz magában. Ha van is valamilyen valós felhasználási módja, a pénzbeli felhasználás „kiszorítja” ezt a felhasználási módot, és szegényebbek leszünk miatta: az ár, amelyen a pénzbeli tárgy kereskedik, magasabb, mint amilyen áron ugyanaz a tárgy kereskedne a monetáris szerepe nélkül, ami azt jelenti, hogy a tárgy nem monetáris felhasználása túl költségessé válik.
A Bitcoin 100%-ban monetáris prémium, és ez a lényeg; nem szorítja ki az anyagok természetes, valós felhasználását, még a nemesfémekét sem, amelyeket Sebag azt szeretné, hogy a zsebünkben és a bankok páncéltermében pazaroljunk el. Ebben a szűk és konkrét értelemben a kemény pénzzel kapcsolatos erőforrásköltség-kritikának tényleg van értelme: a valós világbeli tárgyak pénzként való felhasználása, amikor ezek a tárgyak alternatív felhasználási módokkal rendelkeznek, kiszorítja ezt a valós világbeli felhasználást.
Mark Maraia, a Rainmaking Made Simple című üzleti menedzsment könyv szerzője nemrég egy Costa Rica-i Bitcoin eseményen bukkant rá a „természetes pénz” fogalmára. A koncepció egyszerű, mégis erőteljes: pénz, amelyet a természet rendje korlátoz, és amely a természet rendjéhez kapcsolódik:
„Kezdjük valami természetes dologgal, és fejezzük be bitcoinnal […] Kezdjük a folyóvízzel vagy a metángázzal, a szénhidrogénekkel, széllel vagy a napenergiával. Mindezek az elemek a természetből származnak, majd elektromossággá alakulnak át, ami lehetővé teszi a bitcoin bányászok (ASIC-ek) számára, hogy elkezdjék a hashelést. A természetes pénz [koncepciója] csendesen, békésen és lágyan kíváncsiságot kelt a gondolat körül, hogy létezik a világon olyan dolog, mint a természetes pénz.”
A szemantikai vitákat félretéve, a bitcoin eléggé természetközelinek és természethez kötődőnek tűnik. Mégis, a természetes rendről szóló kötet egy különös (már-már fura) jelenség, emellett túl rövid, és ez a javát szolgálja. A könyv elején a szerző megemlít egy tízszer ekkora kéziratot, amelyről úgy döntött, hogy azt nem folytatja. Talán inkább azt kellett volna kiadnia.