Bár hivatalos fizetőeszköz, mégsem a bitcoint preferálják a salvadoriak
Közzétette legutóbbi jelentését a salvadori jegybank. Az adatok érdekes képet festenek az ország állapotáról a kriptoelfogadást illetően.
Mint az köztudott, 2021-ben Salvador volt az első olyan ország a világon, amely a bitcoint törvényes fizetőeszközzé tette. A lehetőség ellenére a helyi lakosok körében továbbra sem számít népszerű választásnak a kriptovalutákban történő fizetés.
A Nayib Bukele elnök nevével fémjelzett lépés óta a salvadori jegybank már 5748 BTC-t birtokol, amelynek jelenlegi értéke nagyjából 360 millió dollár.
Az elfogadás óta eltelt 3 évben úgy néz ki, hogy a lakosság továbbra is csak ismerkedik a kriptovalutákkal. A tranzakciókat főként amerikai dollárban bonyolítják le, miközben egy maréknyi részesedés azért a kriptovalutáknak is jut. A széles körű elfogadás tehát még várat magára.
A salvadori fizetések 1,1%-a valósul meg kriptovalutákban
A Salvadori Központi Bank legutóbbi jelentésében arról számolt be, hogy az országban zajló utalások mindössze 1,1%-a valósul meg bitcoinban vagy más kriptovalutában.
Ez az arány 57,4 millió dollárnak felel meg. A jegybank jelentése szerint 2024. januárja és augusztusa között azonban 5,46 milliárd dollárnyi lakossági pénzmozgás történt.
A jelentésből az is kiderült, hogy a kriptovalutákban történő fizetések átlagosan 260 dolláros értékben történnek. A mostani adatok csökkenő tendenciát mutatnak a kriptoelfogadást illetően. Míg 2022-ben a salvadoriak összesen 84,8 millió dollárt fogadtak kriptovalutákban, addig ez a szám 2023-ra 59,5 millióra esett vissza. Idén tehát várható egy kis növekedés a múlt évhez képest.
A jegybank azt is elárulta, hogy az utalók 58,3%-a magán pénzügyi vállalatokon keresztül intézi bitcoinutalásait, míg 37,9% a bankokat preferálja kriptovaluták küldése céljából.