Robert Kiyosaki nekiment a központi hatalmat erősítő CBDC-knek
Lám, lám! Robert Kiyosaki, a Gazdag papa, szegény papa című bestseller szerzője elismerte, hogy a központi digitális valuták (CBDC) valójában “kémszoftverek” lesznek.
A kriptovaluták térnyerése miatt világszerte egyre több állam és bank gondolkodik a központi digitális valuták bevezetésén. Arról viszont már többször is beszámoltunk, hogy a CBDC-k valójában csak a központi hatalmat erősítik: lényegében egy újabb eszközök, melyekkel ismét a kormányok kezébe kerül az irányítás. A napokban Robert Kiyosaki is nekiment az államok “zseniális” ötletének, mely szerinte ugyanolyan “kémszoftver lesz, mint a TikTok”. Elméletét a Világgazdasági Fórum tavalyi, zavarba ejtő konferenciájával támasztotta alá, ahol azt jósolták: “2030-ra az emberek semmit nem fognak birtokolni és boldogok lesznek”.
„A mi feladatunk az, hogy ráébresszük erre az embereket, és ugyanezzel a technológiával vágjunk vissza. Harcoljunk az ismeretterjesztéssel és az emberek tájékoztatásával” – tette hozzá.
Ami azt illeti, nem ez az első alkalom, hogy Kiyosaki a CBDC-k bevezetésének gondolatát kritizálja. Amikor például Joe Biden amerikai elnök aláírta a végrehajtási rendeletet, melyben a kormány kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontját rögzítette, valamint a CBDC-k létrehozásának lehetőségét firtatta, Kiyosaki
“az Egyesült Államokat hazaárulónak” minősítette.
Joe Biden rendelete egyébként, amelyre Kiyosaki utalt, arra ösztönözte a helyeiket, hogy “sürgősen” vizsgálják meg a CBDC-k létrehozásának jogi és pénzügyi előnyeit, illetve esetleges kockázatait. A történetnek pedig messze nincs vége, az amerikai üzletember ugyanis mindezt egyenesen egy “tisztább formában megjelenő kommunizmusként” tüntette fel.
Jim Rickards made his most important announcement today. It’s about the most treasonous act in US history Biden’s Executive Order 14067. It’s communism in its purest form, the creation of CBDC Cental Bank Digital Curreny. Stay awake. Tune in to Rickards. Tune out Biden Take care
— Robert Kiyosaki (@theRealKiyosaki) July 18, 2022
Annak ellenére, hogy Kiyosaki kifejezetten szkeptikus a központi digitális valutákkal kapcsolatban, a befektetőket többször is arra buzdította, hogy invesztáljanak bitcoinba, és “ne hagyják ki a kriptopiaci kiárusítást.”