Rendkívül közeli képeket közölt a NASA az Io-ról, a Jupiter egyik holdjáról

Naprendszerünk legvulkanikusabb területéről közölt képeket a Nemzetközi Repülési és Űrhajózási hivatal, röviden, a NASA. A képeket a Juno űrszonda készítette, mely első szondaként térképezte fel az Io sarkvidékét is.

Itt található a naprendszer legtöbb aktív vulkánja

Az Io a Jupiterhez legközelebb keringő hold, amely kicsivel nagyobb, mint a föld Holdja. Helyzete, valamint a nagyobb holdak rezonáns keringése miatt az árapályerők erőteljes hatást gyakorolnak az Io belsejére, mely ennek következtében megolvad, és kialakul a jellemző vulkanizmus. Az Io-n előforduló vulkanizmus még ennek tudatában is igen extrémnek mondható, ezért döntöttek a küldetés vezetői amellett, hogy meghosszabbítják a Juno űrszonda átrepüléseit a 2022 nyaráig elkészült mérési adatok alapján.

A Juno által közölt felvételek alapján 266 magas hőmérsékletű pontot azonosítottak, melyeket aktív vulkánoknak tekinthetünk. Ez a felfedezés igen jelentősnek mondható, hiszen korábban ezeknek csak a 64%-át sikerült beazonosítani. A második legkisebb Jupiter körül keringő Galilei-holdtól 1 500 km közelségben végrehajtott ikerrepülések célja, hogy új betekintést nyújtsanak az Io vulkáni motorjának a működésébe, feltérképezzék létezhet-e globális magmaóceán a sziklás, hegyes felszín alatt. A National Geographic decemberi közlése szerint a vulkáni hőáramlás eltérései alapján ez a magmaóceán nem lehet túl mély, ugyanis, ha a köpeny legmélyén lenne a kőzetolvadék, akkor az alapján a sarkokon sokkal erőteljesebb kitörések lennének, mint amit a vizsgálatok kimutattak.

A képek feldolgozása javában zajlik

Ugyan a Juno felderítése több, mint egy hónapja megtörtént, a képek visszasugárzása közel egy hónapig tartott, melyek február elején érkeztek meg a NASA-hoz. A Juno által közölt képek az elmúlt két évtizedben a legközelebbiek, amelyek az Io-ról készültek, a képek feldolgozását – a zajok és torzítások kiszűrését – profi és amatőr fotósok végzik, akik a NASA-nak vagy hasonló űrkutatási programnak dolgoznak.

Jason Perry, profi fotós a Twitteren közölt néhány képet az Io-ról, amelyek még nem kerültek feldolgozás alá, ugyanakkor ezeken is tisztán látszik, mennyire monumentális égitestről van szó. Andrea Luck, Ted Stryk és Björn Jónsson szintén az Io-ról készült képek feldolgozásáért felelnek, Perry Tweet-je alatt megtalálhatók ezek is.