A Poloniex kivezeti a fedezeti és hitelezési termékeit
Az egyesült államokbeli ügyfeleknél. Emellett a Poloniex három digitális eszközt is delistáz, áll egy mai közleményben.
A Poloniex kriptotőzsdét még 2014-ben alapították és kezdetben egy kriptó – kriptó tőzsdeként indult, azaz, hagyományos fizetőeszközökkel nem lehet rajt kereskedni. 2018-ban a céget felvásárolta a dublini Circle 400 millió dollárért. A Coin Market Cap adjusztált kereskedési volumene alapján a 38. legnagyobb kriptotőzsde.
A közlemény alapján a fedezeti és hitelezési termékek kivezetése az év végéig befejeződik. A lépésre azért van szükség, hogy a vállalat megfeleljen minden szabályozási követelménynek nem csak az Egyesült Államokban, de világszerte. A közlemény nem részletezi hogy pontosan mely direkt szabálynak szeretne megfelelni.
A három kivezetésre kerülő kriptopénz pedig a Synereo (AMP), Expanse (EXP) és Gnosis (GNO) lesz, amire október 10-én kerül sor. Az ügyfeleket arra kérik, a dátumig váltsák át vagy utalják ki külsős walletbe a szóban forgó kriptoeszközöket.
Júliusban a delaware-i igazságügyi hivatal nyomozást tartott a Poloniexnél, pontosabban a tőzsde közösségi médiájánál és ügyfélszolgálati számláin mivel az ügyfelek folyamatosan panaszkodtak a cég ügyfélszolgálatára amiért kizárásra kerültek a saját számláikról.Májusban a cég felszólította az ügyfeleket, hogy 14 napon belül hitelesítsék a számláikat máskülönben a számláik befagyasztásra kerülnek.
Az ügyfelek a Poloniex nem hivatalos subredditén is panaszkodtak arra panaszkodva, hogy a számláikon elhelyezett letétek hiányoznak, vagy nem tudják átutalni. Egy kommentelő annyira kikelt hogy inkább zárolta a számláját a Poloniexnél.
Januárban a Poloniex felhasználók arra panaszkodtak a cég subredditén, hogy nem jelenik meg a letétjük a számláikon mikor törölnek egy megbízást. Az egyik user ezt írta:
Amikor törlök egy nyitott megbízást, visszatérítésre kerül az eredeti USDT érték. Általában az elkölteni kívánt összeg visszatérítésre kerül az egyenlegemre de a mai napon észrevettem, hogy minden egyes alkalommal mikor törlöm a megbízásom, a „Becsült egyenleg értéke” (LETÉTEK & LEHÍVÁSOK) kisebb és kisebb lesz és soha nem tér vissza az eredeti értékre.
Hasznosnak találod a munkánk? Kérjük, támogass minket!
[su_row]
[su_column size=”1/2″] [su_list] Bitcoin[su_spoiler title=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]
[su_list] Ether és ERC20 tokenek[su_spoiler title=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]
[/su_column]
[/su_row]