A német jegybankelnök kitálalt: A digitális valuta mentheti meg az Európai Uniót

A német jegybankelnök teljes mellszélességgel kiáll nézetei mellett – digitális jegybankpénz bevezetését szorgalmazza az EU szuverenitásának megóvása érdekében.
Joachim Nagel, a Deutsche Bundesbank elnöke, a Hivatalos Monetáris és Pénzügyi Intézmények Fóruma (OMFIF) agytröszt közgazdászokkal folytatott kérdezz-felelek ülésén elmondta, hogy támogatja egy CBDC létrehozását.
Az OMFIF gyűlésén Nagel kijelentette, hogy „a CBDC-k fontos szerepet fognak játszani Európa jövőjére vonatkozóan” és segíteni fogják az euróövezet szuverenitásának védelmét. Véleménye szerint a CBDC-k olyan közjavak, amelyeket a központi bankoknak hasznosítaniuk kellene.
A független szervezet szerint Németország központi bankjának elnöke potenciális fenyegetésnek tartja az amerikai vállalatok felemelkedését a globális fizetési szektorban. Ugyanis az általuk alkalmazott eszközök „a digitális környezetben egyfajta fegyverként használhatók fel” és ez a kilátás szükségessé teszi, hogy Európa előálljon valamiféle háttérintézkedéssel.
Emellett szót ejtett arról is, hogy egyelőre „túl korai lenne megmondani”, hogy a CBDC-k, valamint a digitalizáció hogyan befolyásolhatják a semleges kamatlábat – azt a kamatlábat, amellyel az Európai Központi Bank az infláció stabilitását és a gazdaság teljes foglalkoztatottságának fenntartását kívánja biztosítani.
Az OMFIF ülésén elhangzottak alapján Nagel azt is ellenzi, hogy a BTC
BTC Price
egyfajta tartalékvaluta legyen. A jegybankelnök a bitcoint „digitális tulipánnak” tartja, amely „az átláthatóság ellentéte”.
„Ez nem olyasmi, amivel a központi bankoknak foglalkozniuk kellene. Ez nem egy likvid formája valaminek, amit a mérlegben akarnak látni. Nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban”, érvelt a német közgazdász.
A német monetáris hatóság elnöke már korábban is hangot adott álláspontjának, miszerint a digitális euró bevezetése az EU javát szolgálná, megőrizve annak pénzügyi függetlenségét. Ellenben a kriptók zászlóshajóját újfent leszólta, morális veszélyként beállítva az eszközt.
Érdekelhet még:
- A német jegybank elnöke a Bitcoin helyett a digitális eurót vezetné be
- Az amerikai jegybank elnöke megígérte, hogy nem bocsát ki CBDC-t