Mi lesz a következő nagy pandémia, amire hivatkozva két évre megint a lakásodba zárhatnak?
Az elmúlt időszakban több hírportál és szakértő is foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mikor és milyen formában jelenhet meg a következő világjárvány. A Fehér Ház nemrégiben tette közzé a „Pandémiára való felkészülés” nevű járványügyi stratégiáját, ami számos nemzetközi diskurzust indított el. Ezek a beszélgetések gyakran érintik azt a kérdést, hogy szükség lesz-e ismét lezárásokra, ha újra pandémia törne ki. A big pharma és a mindenkori megfigyelőállam természetesen kapva-kapna az újabb emberi szabadságjogokat sértő korlátozásokon.
Mi az a „következő pandémia”?
Egyszerűen fogalmazva, ez az a járvány, amelyet a Covid-19 pandémia kezdete óta jósolnak. Eleinte úgy tűnt, hogy a majomhimlő lehet az, de ez gyorsan elcsendesedett. Jelenleg a szakértők a „betegség X” kifejezést emlegetik, ami egyelőre csak egy helykitöltő név, de a jövőben konkrét betegséget is jelölhet.
Mikor várható és milyen betegség lehet?
Valószínű, hogy a következő pandémia légúti megbetegedés lesz, mert ezek tünetei könnyen összekeverhetők a már jól ismert, endémiás légúti betegségekkel. Az egyik legvalószínűbb jelölt a madárinfluenza, amely az utóbbi időben ismét fokozott figyelmet kapott, mivel állítólag emberről emberre is terjedhet. A COVID során Kína-símogató Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ez komoly aggodalomra ad okot.
Mikor következhet be?
A legvalószínűbb időpont a 2025-ös tél lehet, két okból is. Elsősorban azért, mert az influenzaszezon alatt könnyebb a szezonális megbetegedéseket a pandémiai narratívájába illeszteni. Másodsorban pedig azért mert, valószínűleg a nagy választási év utánra időzítik, amikor már új kormányok lesznek hatalmon, ezáltal növelve az új intézkedések iránti bizalmat.
Miben lehet más, mint a COVID?
A következő pandémia kezelése valószínűleg eltér a COVID-19 járvány idején látottaktól. A lezárások helyett a vakcinákra helyeződik majd a fő hangsúly. A „100 napos terv” keretében, amelyet a CEPI – egy Bill Gates virológus és WHO által támogatott nemzetközi szervezet – dolgozott ki, gyorsabban, akár 100 napon belül készülhetnek el a vakcinák. Ez lehetővé teszi, hogy gyorsabban reagáljanak az új kórokozókra, elkerülve az előző pandémiák során tapasztalt késlekedéseket.
Ezeken kívül a jövőbeli válaszadás során várhatóan nagyobb szerepet kapnak az innovatív technológiák, mint a digitális eszközök és mesterséges intelligencia, amelyek segítenek a járványügyi adatok gyorsabb feldolgozásában és a közegészségügyi stratégiák hatékonyabb kialakításában.
A független média és a szabad véleménynyilvánítás
Az elmúlt években a független média és a szakértői hálózatok gyakran gyorsabban terjesztették az információkat, mint amilyen sebességgel a hatalmi szervek ellenőrizni tudták őket. Ez kihívásokat okozott a hivatalos narratíva fenntartásában és a közvélemény irányításában, különösen a COVID-19 pandémia idején.
A közelgő pandémia kapcsán várható, hogy nagyobb hangsúly helyeződik az információ ellenőrzésére és a dezinformációnak nevezett, sokszor megbízhatóbb információt képviselő források elleni harcra, mint amit a politika és nagyvállalalati lobbi terjeszt. A hatalmi szervek szigorúbb intézkedéseket terveznek az információáramlás szabályozására, beleértve a médiafelügyelet szigorítását és a közösségi média tartalmak aktív monitorozását.
Bár még nem ismerjük a részleteket, biztosak lehetünk abban, hogy előbb-utóbb újabb pandémiás narratíva indul útjára. A jó hír, hogy most már felkészültebbek vagyunk, és kétszer ugyanazt a játékot csak a lakosság legbirkább részével fogják tudni eljátszani.