A mesterséges intelligencia forradalmának közgazdaságtana
Korunk ünnepelt technológiája, a mesterséges intelligencia (AI) kétségtelenül lenyűgöző, emellett olyannyira kreatív és leleményes, hogy talán a Turing-teszten is átmenne. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy tudatos „lényként” kellene rá tekintenünk. Ez itt nem a megfelelő hely és idő annak a filozófiai kérdésnek a megvitatására, hogy miként definiáljuk a valódi vagy teljes mesterséges intelligenciát – a mesterséges általános intelligenciát –, és hogy jogilag személyként ismerjük-e el a mesterséges intelligencia szoftvereit (hiszen végső soron bizonyos szempontból a vállalatok is annak számítanak).
Gazdasági szempontból a mesterséges intelligencia mint technológia, akár a szórakoztatásban, akár a termelésben használják, nem más, mint jószág. Vagyis azon javak, hasznos dolgok közé tartozik, amelyek valamilyen szükségletet kielégítve növelik a jólétet. Ahogy Carl Menger tanította, valamit az tesz áruvá (bármiről is legyen szó), hogy képes kielégíteni egy emberi szükségletet. Más szóval, szűkösnek kell lennie (kevesebb van belőle, mint amennyit a szükségletek kielégítésére tudunk használni), és értékesnek kell lennie (mert úgy gondoljuk, hogy képes a szükségletek kielégítésére). A mesterséges intelligencia minden bizonnyal megfelel ezeknek a kritériumoknak.
A mesterséges intelligencia mint fogyasztási cikk
Amikor az emberek szórakozásképp a mesterséges intelligenciával „beszélgetnek”, vagy képeket generálnak a DALL-E segítségével, a technológiára a legalacsonyabb rendű javak – fogyasztási jószág – egyikeként tekintünk. Ilyen esetekben a gazdasági következmények a fogyasztói magatartásra gyakorolt hatásra korlátozódnak. Ez viszont jelentős hatással lehet a termelésre.
Egyes fogyasztási cikkek forradalmasítják a gazdaságot és a társadalmat. Ilyen például az autó (a Ford T-modell bevezetésétől kezdve) és az okostelefon (az Apple iPhone-tól kezdve). Az előbbi egyrészt megzavarta a közlekedést és az infrastruktúrát, másrészt viszont megkönnyítette a „just-in-time” gyártást és a városi terjeszkedést – csak hogy néhányat említsünk a hatások okozta változások közül. Az utóbbi mindent megváltoztatott, a bankolás módjától kezdve az utazásig.
A lényeg az, hogy ha a fogyasztói magatartás változik, a termelési struktúra is követi azt. Például az okostelefonok széles körű elterjedésével szinte teljesen eltűnt a papíralapú térképgyártás, míg a digitális helymeghatározási szolgáltatások és az intelligens logisztika óriási növekedésnek és fejlődésnek indult. A változás pedig további változásokat eredményez, mivel a vállalkozók az új felfedezésekre építenek; megkérdőjelezik és kiegészítik azokat.
A mesterséges intelligencia a tervezett funkcionalitáson túlmenően is képes megváltoztatni a fogyasztói viselkedést. Hogy pontosan hogyan és milyen módon, azt még nem tudjuk. De az biztos, hogy van benne potenciál. Eljöhet az idő, hogy az emberek saját történeteket, dalokat, képeket, sőt, akár filmeket is gyártanak. S akkor ahelyett, hogy a televízióra vagy a Netflixre és a hollywoodi producerekre hagyatkoznánk, és az esti filmezések során már saját készítésű „produkciót”, vagyis olyan tartalmat néznénk, amelyet mi magunk hoztunk létre, és amely tökéletesen megfelel az elvárásainknak.
Az AI mint magasabb rendű jószág
A mesterséges intelligencia mint eszköz, tehát a magasabb rendű javak része (szuperior), máris érezteti a hatását, és számos szakma megzavarását eredményezheti. Mivel rendkívül hatékony a különböző tartalmak elkészítésében és bemutatásában (beleértve a szövegek fordítását és szerkesztését is), az AI fenyegető veszélyt jelenthet a tartalommal kapcsolatos szakmákra. Ide tartoznak az újságírók és a szövegszerkesztők is, hiszen az AI programok gyorsabban írnak és szerkesztenek, mint az emberek. Ma már bárki megkérheti az AI-t, hogy készítsen vagy szerkesszen egy szöveget. A diákok már most is arra használják a mesterséges intelligenciát, hogy az felturbózza vagy javítsa a dolgozatukat – vagy egyszerűen hagyják, hogy a mesterséges intelligencia az egészet megírja magától.
Ugyanez érvényes a fotósokra és az illusztrátorokra is. Csak egy percbe telik, hogy a DALL-E a pontos utasításoknak megfelelően új képet készítsen, vagy, hogy egy AI-algoritmus eltávolítson valamilyen részletet az általunk készített képről, vagy hogy valamivel kiegészítse azt. Ugyanezt a munkát tovább tart elkészíttetni egy illusztrátorral (a költségekről nem is beszélve).
A programozók és a rendszerfejlesztők is tapasztalják a mesterséges intelligencia hatásait, mivel az eszköznek nem okoz gondot sem az új (hibák nélküli!) kód generálása, sem a már megírt kód ellenőrzése. Az elavult és nem hatékony programozási nyelveken írt régebbi szoftverek lefuttathatók egy mesterséges intelligenciával, hogy a kódolás hatékonyabbá váljon – és átkonvertálható egy modern nyelvre.
A mesterséges intelligencia a tudományos életre is hatással van. Miért fáradna például egy oktató azzal, hogy egy témáról hosszasan magyaráz a hallgatóknak, ha ezt rábízhatja a mesterséges intelligenciára is, amely képes úgy bemutatni a tartalmat, ahogy azt a hallgató szeretné. A legkönnyebb megoldás például egy film készítése, mely révén szórakoztató formában ismertethető pl. a biológia vagy a kémia. És nincs stressz: az eszköz minden kérdésre válaszolni tud anélkül, hogy valaha is zavart, nyűgös vagy fáradt lenne. Az AI a kutatásban képes hatékonyabban elemezni az adatokat, és több ezer különböző regressziót futtathat le az adatokon, hogy találjon valamit, ami szignifikáns és fontos (ez persze kimerítené a HARKing fogalmát, ami nagyon rossz kutatási gyakorlat – no de ugyan ki tudna erről?). Akár a tanulmány megírását is elvégzi, idézetekkel és mindennel együtt, másodpercek alatt.
A mesterséges intelligencia mint termelési tőke
Mindez azt jelenti, hogy a mesterséges intelligenciát fel lehet és fel is fogják használni a termelésben. Valójában ez a folyamat már el is indult, pedig még csak most kezdjük látni a hatásait.
A mesterséges intelligencia leginkább a tőke kategóriájába sorolható, amelyet arra használnak, hogy a munkát produktívabbá tegyék (nagyobb értékkibocsátás egy befektetett munkaórára vetítve) azáltal, hogy elősegítik a körkörösebb (de hatékonyabb) termelési struktúrákat. A tőkejavak általában két funkció közül legalább az egyikkel (de akár mindkettővel) rendelkeznek: a termelékenység növelésével hatékonyabbá teszi a meglévő termelési folyamatokat, vagy olyan termelési típusokat tesz lehetővé, amelyek korábban nem voltak lehetségesek. A mesterséges intelligencia esetében mindkét funkció kipipálva.
Már láthattuk, hogy a tartalomalapú szakmák számos típusában dolgozó emberek könnyen produktívabbá tehetők vagy teljesen helyettesíthetők a mesterséges intelligencia segítségével. A technológia ugyanis olyan dolgokat is képes elvégezni, amelyekre az emberek eddig nem voltak képesek – vagy soha nem is gondoltak rá. Ez természetesen az úgynevezett technológiai munkanélküliséghez vezethet: az emberek elveszítik a munkájukat, mert az AI jobban (és olcsóbban) végzi el azt. Ugyan elsőre nem fest túl jól, de van pozitív oldala. A tehetséges és leleményes embereket felmentjük a viszonylag egyszerű feladatok alól, hogy máshol sokkal nagyobb értéket teremthessenek.
Ez a folyamat nyilvánvalóan problémát jelenthet minden olyan személy számára, aki elveszíti a jövedelemforrását, ugyanakkor a fogyasztók (és így a társadalom egésze) számára rendkívül előnyös, hogy ezek a szakmák „kreatívan tönkre mennek”. A foglalkoztatás gazdasági értelme nem az, hogy jövedelmet biztosítson az embereknek, hogy azok adót fizethessenek (bár a politikusok vélhetően ezt gondolják), hanem az, hogy olyan árukat állítsanak elő, amelyek kielégíthetik a fogyasztói igényeket – jobbá téve így az életünket. Ahogyan az autóipari forradalom óta igencsak kevés istállófiú vagy hintó-gyártó van, a jövőben kevesebb cég fog majd újságírót, szövegszerkesztőt vagy kódolót foglalkoztatni.
Vegyük észre azt is, hogy ez a forradalom korántsem olyan váratlan és bomlasztó, mint amilyennek elsőre tűnik: a hírmédia például évek óta folyamatosan csökkenti a tudósító újságírók számát (a legtöbb médium manapság már csak az AP vagy a Reuters szabványos cikkeit közli). A szoftverfejlesztés pedig már most is egyre hatékonyabb fejlesztői környezetet, programozási eszközöket használ, amelyek korrigálják és előre jelzik a parancsokat, lehetővé teszik a WYSIWYG szövegszerkesztést, a „fogd és vidd” fejlesztést, valamint a kódok esetében képesek a hibakeresésre és a hibák megoldására.
A mesterséges intelligencia csak egy újabb lépés ebben a folyamatban. De a vélt veszélye erősen eltúlzott. Hajlamosak vagyunk rövidtávon túlbecsülni, de hosszú távon alábecsülni a technológia hatását.
A leküzdendő korlátok
Van azonban egy probléma, amely azzal kapcsolatos, hogy a nagy nyelvi modellek hogyan működnek, és milyen válaszokat generálnak.
Ha szigorúan szabályalapú környezetben alkalmazzák, például a számítógépes programozásban, a kód mesterséges intelligencia általi „megértése” nagymértékben javíthatja a programozók termelékenységét (vagy helyettesítheti őket). A mesterséges intelligencia nem fog hibákat bevinni a szoftverbe (kivéve, ha a specifikációk hiányosak vagy ellentmondásosak), és nem fog hibázni.
Ugyanez igaz a mesterséges intelligencia nyelvi generálására is: nagy mennyiségű szöveges adathalmazból merít, és jól „érti”, hogyan használja az ember a nyelvet. De nincsenek olyan szabályokon alapuló módszerek, amelyekkel meg tudná különböztetni a tényeket a fikciótól. Ehelyett a mesterséges intelligencia abból merít, ami statisztikailag valószínűbb, hogy emberi hangzású válasz lesz. Emiatt olyan tartalmakat állít elő, amelyek teljesen tévesek is lehetnek.