Mélyrepülésben a kripto piac a Bitfinex-Tether botrány miatt

A kriptopénz piac csütörtök éjjel közel 10 milliárd dollárt vesztett értékéből, miután piszkos részletek kerültek nyilvánosságra a Bitfinex Tether érméje kapcsán.

A Bitfinex-Tether ügy

Csütörtök délután New York állam ügyészsége közzétett egy sajtóközleményt, mely szerint a Bitfinex elvesztett 850 millió dollárt és az ügyfelek Tether stabilcoinban tárolt pénzeszközeit használták fel a veszteség eltüntetésére.

A vád szerint a Bitfinex kriptopénz tőzsde 850 millió dollárt utalt át az ügyfelei pénzéből a Crypto Capital Corp fizetési szolgáltató számára, mely többek között a később csődbe ment kanadai Quadriga CX tőkéjét is kezelte. A pénzösszeg a Tether biztosítékául szolgáló forrásból fedezték. Azonban sem a Tether mozgását, sem pedig a hiányt nem tudatták az ügyfelekkel.

A Tether az amerikai dollár árfolyamához kötött stabilcoin, azaz egy olyan kriptopénz, melynek értéke mindig megegyezik a dollárral – ezt pedig a 100%-s dollár fedezet biztosítja. Vagyis biztosítaná, ha nem utaltak volna most ki belőle 850 millió dollárt csak úgy, minden előzetes tájékoztatás nélkül.

Az ügyészség szóvivője bírósági meghallgatást rendelt el az iFinex Inc cég ellen, mely a Bitfinex kriptopénz tőzsdét működteti és a Tether mögött is áll. A vád pedig az, hogy elsikkasztották az ügyfeleik pénzét.

Mélyrepüléssel válaszolt a piac a hírekre

Nem meglepő módon a piac azonnal árfolyam eséssel reagált a negatív információra. A meggyengült piaci bizalom pedig egy általános eladási hullámot indított el, 5-10%-os árfolyam veszteséget szenvedett az szinte az összes kriptopénz. A CoinMarketCap adatai alapján, a teljes kriptopénz piaci kapitalizáció 10 milliárd dollárra csökkent péntek reggelre.

Tether

A Tether árfolyama – melynek alapból stabilan 1 dollárnak kéne lennie – szintén megérezte a hírek hatását. Kraken és OkCoin tőzsdéket 0.955 dollárig esett vissza az árfolyama, az erős eladói nyomás következtében. Az árfolyam azonban azóta már korrigált.

Eddig mindenki a Tether érmében látta a piac esésekor a menedéket, azonban mivel most pont ez idézte elő a zuhanást, más stabilcoinok forgalma megnövekedett az utóbbi 24 órában. Az USDC, a TrueUSD és a GUSD stabilcoinok mind 2-5%-os növekedést produkáltak az elmúlt nap során, mert a befektetők ide menekítették a kriptopénzben tárolt forrásaikat.