Mától hivatalos fizetőeszköz Salvadorban a bitcoin

Három hónappal a bitcoin törvény elfogadása után hivatalos fizetőeszközzé vált a BTC Salvadorban.

A világ legismertebb magánpénzének törvényes fizetőeszközzé tétele Nayib Bukele salvadori elnök szerint egy tanulási folyamat része és hogy az országnak „le kell számolnia a múlt paradigmáival.” Hozzátette, „Salvadornak joga van a fejlett világ irányában tartani.”

Salvador a bitcoin törvényt még június 9-én fogadta el, amikor a törvényhozás döntő többsége, 62 igen és 19 tartózkodott mellett, tegnap kedden törvényes csereeszközzé tette a kriptovalutát. Az országban egyébként a saját kifutóban lévő colón fizetőeszköz mellett 2001 óta legális pénznem az amerikai dollár is.

A legalizáció azt jelenti, hogy a termékek és szolgáltatások ára, de az adó egyaránt akár bitcoinban is kiegyenlíthető. A törvény értelmében minden gazdasági szereplőnek el kell fogadnia azt törvényes fizetőeszközként.

A kötelező érvényű használat ugyanakkor nem maradt kritika nélkül, egyesek szerint a döntés alkotmányellenes. Köztudottan a bitcoin, mint szabad forgalomban lévő magánpénz nem kényszeríthető senkire se annak érdekében, hogy használja. A kötelezővé tétele egy országban szembemegy az ősrégi libertáriánus alapokon nyugvó eredettörténetével, amelyből a közösség a 12 év alatt oly gyakran erőt merített. Mellé júniusban a Nemzetközi Valutalap kongatta meg a vészharangot kijelentvén, hogy a bitcoin bevezetése makrogazdasági, pénzügyi és jogi következményekkel járhat az apró közép-amerikai országra nézve. Erre erősített rá az amerikai JPMorgan bank, amely potenciális gazdasági problémákat lát emiatt Salvadorban, egyben kritizálja a bitcoin technikai korlátait.

A bitcoin közösség ugyanakkor egyelőre pozitív a történelmi pillanatot illetően és egy külön kezdeményezéssel is készült Michael Saylor, a MicroStrategy ügyvezetőjének felhívására, aki arra buzdítja az internet népét, hogy 30 dollár értékű bitcoin vásárlásával emlékezzenek meg a legalizációról. A 30 dollár azért szimbólikus érték, mert az összes salvadori lakos alanyi jogon pontosan ennyi bitcoint kap egy a kormány által fejlesztett és tulajdonolt bitcoin tárcára. A Twitteren zajló szavazás értelmében a közel 88,000 válaszoló 83.8%-a tervez BTC-t vásárolni.

Kedden, a salvadori elnök jogi tanácsadója, Javier Argueta megerősítette, hogy kötelező lesz egy elektronikus tárca használata ahhoz, hogy a lakosság megkapja a 30$ értékű bitcoint még annak ellenére is, hogy az utalás dollárban történt a tárcára.

Egy nappal a törvény életbe lépése előtt Salvador bejelentette, hogy az ország 200 bitcoint vásárolt és az ország pénzügyi szolgáltatói a jövőben még többet kívánnak vásárolni. Az ország bitcointartaléka így 400 BTC-re emelkedett.

A BTC árfolyama a nagy jelentőségű lépésre enyhe 0.46%-os emelkedéssel reagált, pixelidőkor 51 949 dolláron kereskedik a dollárral szemben.