Végre fény derülhet a Malaysia Airlines MH370-es járata eltűnésének okára?
Egy új kísérlet célja, melyet egy magánpilóta hajt végre, hogy végre „megállapítsa” az eltűnt Malaysia Airlines MH370-es járat sorsát. A maláj utasszálító a 2014-es eltűnése óta számtalan elmélet tárgya volt, azonban eddig egyik sem bizonyult helytállónak.
2024 márciusában volt 10 éve, hogy a 239 embert szállító repülőgép Malajziából Kínába tartó útja során eltűnt a repülési radarokról és egyszerűen köddé vált.
Az elmúlt évtizedben számtalan elméletet osztottak meg a repülőgép eltűnésével kapcsolatban, de a kiterjedt keresési erőfeszítések ellenére, amelyek az óceáni térségtől Ausztrálián át egészen Közép-Ázsiáig terjedtek, soha nem születtek végleges válaszok.
Idén egy 2000 éves talányt is megoldottak a mesterséges intelligencia segítségével, így talán ez az kezdeményezés is hasonló sikerrel jár majd.
Jeff Wise, Egyesült Államokban élő tudományos újságíró és magánpilóta most azt reméli, hogy a „The Finding MH370 Project” segítségével egyszer és mindenkorra fény derülhet a rejtélyre.
Wise korábban már írt egy könyvet, elindított egy podcastet és szerepelt egy Netflix-dokumentumfilmben az eltűnt repülőgéppel kapcsolatban, de reméli, hogy projektje új bizonyítékokat tár majd fel az ügyben.
Egy Kickstarter oldalt is indított a kísérlethez kapcsolódóan, amely „a repülőgép roncsának két paradox aspektusát” fogja tisztázni és megpróbál „fény deríteni a járat eltűnésének részleteire”.
Vajon lehull a lepel a rejtélyről vagy csak egy újabb teóriáról van szó?
Abban a reményben, hogy többet tudhat meg az ügyről, Wise kísérlete a repülőgép első darabjára összpontosít, amelyet az eltűnés után találtak meg – a repülőgép szárnyáról származó csűrőre.
A csűrő megtalálása lehetőséget adott a kutatóknak arra, hogy elméleteket alkossanak arról, honnan sodródhatott el a gép eltűnése után. Ezt részben a törmelékre nőtt, kémiai anyagokat tartalmazó kacslábú rákok tanulmányozásával lehetett megtenni.
Ahhoz, hogy többet tudjanak meg a rákok növekedésének módjáról, Wise kísérlete során egy másik 777-es csűrőt használnak majd, amelyet az MH370-eséhez hasonló alakúra vágtak és érzékelőkkel és adatgyűjtő eszközökkel szerelik fel.
A csűrőt ezután az MH370-es repülőgép feltételezett lezuhanási helyének közelében helyezik majd el, 11 évvel a gép eltűnését követően.
Kamerák segítségével nyomon követhető lesz a felszínén lévő rákok növekedése, míg egy rádióadóval megállapítható lesz a csűrő helyzete útja során.
A csűrőt 15 hónap múlva kiemelik és megvizsgálják a kacslábú rákok populációt.
Eközben a projekten dolgozó önkéntesek mintát vesznek a világ óceánjaiban jelenleg több mint 1000 bóján növekvő efféle rákokból, így létrehozva egy olyan adathalmazt, amelyet össze lehet hasonlítani az MH370-es járat csűrőjével.
Wise úgy véli a kísérlet kétféle eredményt hozhat: az új csűrőn mindenütt nőnek majd rákok vagy csak a csűrő azon részén nőnek, amely folyamatosan a vízben marad.
Ezek az eredmények pedig két elmélet egyikét fogják alátámasztani a repülőgéppel történtekről.
Ha a kacslábú rákok az egész csűrőt benövik, az arra utal, hogy a repülőgép az Indiai-óceánban landolt, miután az MH370-es egyik pilótája eltérítette a gépet, hogy tömeggyilkosságot és öngyilkosságot hajtson végre.
Ha a rákok azonban csak azon a részen nőnek, amelyik a vízben van, az arra utalhat, hogy a roncsok később kerültek az óceánba, ami azt jelentheti, hogy a baleset egy harmadik fél általi eltérítés eredménye lehetett.
Az újságíró abban bízik, hogy a kísérlet új válaszokat fog hozni.