A venezuelai elnök ismét a kriptoútra terelné az országot
Nicolás Maduro venezuelai elnök kijelentette, miszerint az országnak vissza kell térnie a „kriptoútra”. Tette ezt néhány hónappal azután, hogy felszámolták az évek óta tartó kriptopolitikájukat.
Elmondása szerint „a banditák és a tolvajok” kisiklatták a venezuelai kriptofolyamatokat. Az elnök egy „valutakosár” bevezetésével szeretné megtámogatni a bankszektort.
Maduro: a „banditák” térítették el a venezuelai kriptopolitikát
A Criptonoticias kriptohírportál jelentéséből kiderül, hogy Maduro mindezt egy, az ország banki és tőzsdei vezetőivel folytatott megbeszélés során jelentette ki. Ezzel mintegy megragadta az alkalmat, hogy jelezze: a kriptoágazat „visszakerült a politikai napirendjére”.
„A létrejövő rendszerek több valután alapulnak majd, valutakosarakkal. És akkor még nem is beszéltünk a kriptovaluták világáról. Elindultunk ezen az úton, most pedig vissza kell térnünk rá” – jelentette ki a venezuelai elnök.
Maduro és kabinetje korábban egy sor olyan szabályt fogadott el, amely a latin-amerikai ország számára lehetővé tette, hogy egy saját, olajjal fedezett kriptoeszközt hozzon létre – ez volt a Petro.
A kormány ezenfelül megalapította a Sunacrip nevű állami ügynökséget is. Ennek feladata a kriptoirányelvek betartásának, valamint a Patria névre hallgató, kriptoalapú átutalásokat lehetővé tévő állami szolgáltatás felügyelete volt.
Caracas a kriptobányászok számára is igyekezett paradicsomként tetszelegni. Még a venezuelai hadsereg rendelkezésre álló számítási teljesítményét is BTC-bányászásra fordították, az állami kincstár nagy örömére.
Az országnak mindez kapóra jött: mivel Venezuela az amerikai szankciók miatt ki van zárva a nyugati szövetséges nemzetekkel folytatott kereskedésből, Maduro állítólag hatalmas mennyiségű bitcoint és ethereumot halmozott fel.
Saját emberei csapták be a venezuelai elnököt?
Miután azonban lecsaptak egy 21 milliárd dolláros kriptoösszeesküvésre, Maduro egyebek mellett a Sunacrip, a Petro és a kriptobányászati tevékenységek felfüggesztése mellett döntött.
Ebben az összeesküvésben nyakig benne volt a Petróleos de Venezeula (PDVSA) állami olaj- és földgázvállalat. Az elnök állítása szerint a Sunacrip tisztviselői, magas rangú miniszterek és más érintettek több milliárd dollárt csaltak el a nemzetközi olajeladásokból származó kriptobevételekből.
A venezuelai elnök a „tolvajokat” tette felelőssé, amiért az ország befagyasztotta a blokklánc-technológia terén elért fejlesztéseit, azt azonban megfogadta, hogy a jövőben újra megvizsgálja majd ezt az „ösvényt”.
A történések összefüggésben állhatnak azzal, hogy Maduro ismét komoly összetűzésbe került Washingtonnal és Brüsszellel. Az amerikai külügyminisztérium nemrég a választási eredmények elcsalásával vádolta meg az elnököt, és az EU vezetői sem voltak hajlandók elismerni a győzelmét.
A bejelentés egyébként nem sokkal azt követően érkezett, hogy Maduro moszkvai és teheráni szövetségesei a kriptovaluták felhasználását fontolgatják a nemzetközi kereskedések lebonyolítására. Egyes szakértők szerint az iráni cégek már évek óta fizetőeszközként használják a kriptovalutákat a kereskedési szektorban.