A kriptobefektetők most az amerikai elnökválasztásra fogadnak
A kriptovaluta befektetők szerint Michelle Obama korábbi first ladynek ugyanolyan esélye lenne megnyerni az amerikai elnökválasztást, mint Robert F. Kennedy Jr. kriptopárti jelöltnek.
Obama hivatala márciusban közölte, hogy Michelle nem fog indulni az elnökválasztáson. A szóvivő hozzátette, hogy helyette Biden és Kamala Harris alelnök mellett teszik le a voksukat. Ennek ellenére a kereskedők mindezidáig 8 millió dollárt tettek fel a first lady sikerére a Polymarket decentralizált platformon keresztül. A legnagyobb tét 7500 dollár, és a kereskedők szerint 4% százalékos esélye lenne, míg Harris alelnöknek 1%-os esélyt adnak arra, hogy novemberben leváltja a főnökét.
Technikailag Michelle Obama esélyei még a ténylegesen kampányoló jelöltekkel is vetekszik. Köztük van Kennedy is, aki 2023 májusában jelentette be, hogy indulni fog az Egyesült Államok székéért. A Kennedy-család leszármazottja már több alkalommal a Bitcoin és a blokklánc-technológia mellett nyilatkozott, most pedig teljes kampányát a digitális valuták térnyerésére próbálja ráhúzni.
Kapcsolódó: Robert F. Kennedy Jr. blokkláncra helyezné át az Egyesült Államok költségvetését
A The Hill által közzétett közvélemény-kutatás eredményei alapján azonban Kennedy esélyei csökkentek, a jelöltet a politikai médiaoldal szerint a választók pusztán 8,5 százaléka támogatja. Ennek ellenére a Polymarket-re több 25 ezer dolláros fogadás érkezik, annak reményében, hogy végül ő kerül ki győztesen.
Trump és Biden a legnépszerűbbek a kriptobefektetők körében
Joe Biden elnök és Donald Trump folyamatosan tör előre. A Paradigm közvélemény-kutatás friss adataiból ugyanis kiderül, hogy az amerikai kriptovaluta tulajdonosok 48%-a Donald Trump felé hajlik a közelgő elnökválasztási versenyben. 39% Joe Biden mellett, 13% pedig még nem tudja. A Polymarketen Trumpnak 47%-os, Bidennek pedig 44%-os esélyt tulajdonítanak.
A kriptovaluta piac reakciója és a Polymarket-en történő fogadások mértéke érdekes előrejelzéseket kínálnak az amerikai politikai táj változásaira és a digitális pénzügyek iránti növekvő érdeklődésre. A spekulációk alapul szolgálnak az elnökválasztások körüli pletykáknak, miközben az amerikai társadalom egyre inkább elmélyül a kriptovaluta iparágban és annak befektetési lehetőségeiben. Trump például maga is kihangsúlyozta, hogy a kriptovaluták nagymértékben hozzájárultak vagyona növekedéséhez és utalt arra, hogy támogatná az iparágat, ha novemberben úrjválasztanák.