Kína háborúra készül, hiperszonikus fegyverével akarja legyőzni az USA-t
A folyamatos konfliktus Kína és az USA között a kereskedelemben, a technológiában és a tőkepiacon mindig is nagy közönséget vonzott. Mindez pedig most egy új színre léphet a hiperszonikus gépek terén.
A Kínai Tudományos Akadémia egyik kutatója, Han Guilai nemrégiben ugyanis arról számolt be, hogy hamarosan egy új szélcsatornát fognak bemutatni Pekingben. A kutató szerint ez az új technológia évtizedekkel megelőzi a nyugati technológiákat a hiperszonikus technológiák versenyében.
Nemrégiben adott előadásában Guilai elmondta, hogy a JF-22 nevezetű szélcsatorna képes lesz a hangsebességnél akár harmincszor gyorsabb repülést is szimulálni. Hozzátette, hogy mivel mindez 20-30 évvel előrébb jár a nyugathoz képest, hatalmas előnyt fog jelenteni számukra. Egy ilyen technológia ugyanis arra ösztönözheti a kínaiakat, hogy egyre többet teszteljenek és fejlesszenek hasonló eszközöket, melyek a világ bármelyik pontjára eljuttathatja őket kevesebb mint két óra alatt. A Kínai Népi Felszabadító Hadsereg légiereje és Hszi Csin-ping kínai elnök ezzel nagy nyomást gyakorolhat az Egyesült Államokra a Csendes-óceáni térségben. Ha pedig mindez nem lenne elég, Kína már rendelkezik egy DF-17-re keresztelt hiperszonikus csapásmérővel, melynek nem akadály elsüllyeszteni egy repülőgép-anyahajót sem.
„Mi két kardot éleztünk 60 évig”
Nem titok, hogy a hagyományos rakétavédelmi rendszerek teljes egészében haszontalanok lennének egy újszerű, rendkívül gyors és manőverezhető fegyverrel szemben. Egy esetleges jövőbeli háború esetén az ötödik generációs harci repülőgépek, bombázók és hiperszonikus fegyverek dönthetik el a csata kimenetelét a modern harcmezőkön.
Guilai elárulta azt is, hogy mechanikus kompresszorok helyett vegyi robbantásokat alkalmaznak az üzemeltetés során a kívánt sebesség eléréséhez. Az viszont egyelőre még nem világos, hogy a JF-22 mikor kezdi el tesztelni a hiperszonikus technológiákat.
„A JF-22-n tesztelt hiperszonikus technológia sokkal fejlettebb, mint a nyugatiaké, és ez fogja meghatározni vezető pozíciónkat a világban. Van egy kínai mondás, miszerint egy kard élezése 10 évig tart. Mi két kardot éleztünk 60 évig” – mondta Guilai.
A két szuperhatalom közti feszültség egyre csak fokozódik, nemrégiben pedig már kiderült az is, hogy az USA konkrétan kínai kémektől hemzseg. A hangulat pedig tovább fokozódik. Kína ugyanis rendkívül gyors ütemben modernizálja a hadseregét, és felkészülve néz elébe egy esetleges Csendes-óceáni háborúnak.