Japán lehet a következő ország, amely digitális valutát bocsát ki
![Japán lehet a következő ország, amely digitális valutát bocsát ki, kiemelt kép](https://www.bitcoinbazis.hu/wp-content/uploads/2020/02/bank-of-japan.jpeg)
A Japán Bank (BOJ), a Pénzügyminisztérium (MOF) és a Pénzügyi Szolgáltatások Ügynökségének (FSA) vezetői már többször összeültek azért, hogy egy kormány által kibocsátott digitális valuta bevezetéséről tárgyaljanak.
Többek között olyan kérdéseket vitattak meg, mint a japán digitális valuta befolyása a világgazdaságra. Annak ellenére, hogy egyre több kriptotőzsde működik, az amerikai dollár továbbra is a tényleges globális valuta.
Japán és a kriptovaluták
A kriptovaluta szülőhelye Japán megfelelő módon kihasználja a blokklánc technológia által nyújtott előnyöket. A gazdaság számára egy állam által támogatott digitális valuta bevezetése kifejezetten hasznos lenne. Ugyanakkor Japánnak ugyanolyan aggodalmakkal kell szembenéznie, mint a többi, saját digitális valutát kibocsátó országnak, azaz hackertámadásokkal, pénzügyi bűncselekményekkel és pénzmosással.
Az ezekkel a kérdésekkel foglalkozó legutóbbi ülést januárban tartották. A jelenlévők között volt Ryozo Himino, az FSA nemzetközi ügyekért felelős alelnöke, Yoshiki Takeuchi, a nemzetközi ügyekért felelős pénzügyminiszter és Shinichi Uchida, a BOJ nemzetközi ügyekért felelős ügyvezető igazgatója.
A Bank of Japan a digitális valuta bevezetésével kapcsolatos kérdésekre való felkészülést tervezi. Haruhiko Kuroda kormányzó korábban kijelentette, hogy Japánban nincs szükség egy állam által kibocsátott digitális valutára, ám most elismerte, hogy hasznos lehet a digitális jen:
„Kutatásokat végzünk és tanulmányokat készítünk műszaki és jogi szempontból, hogy növekvő igény esetén megfelelő módon tudjuk elindulni.”
Digitális valuták a világban
A külföldi digitális valutákkal kapcsolatos fejlemények pozitívan befolyásolhatják ezeket a megbeszéléseket Japánban. A Kínai Népbank kétéves kísérleti programot indított a digitális jüan által indított tranzakciók felmérésére. Peking ugyanakkor világossá tette azt, hogy a kínai digitális valuta csak kiegészítheti a jüant, de nem helyettesíti azt.
A The Bank of England, az Európai Központi Bank, valamint a svéd, a kanadai és a svájci központi bankok bejelentették, hogy közös tanulmányt készítenek a Nemzetközi Kifizetések Bankjával a digitális valutákról. Eközben az Egyesült Államok adóhivatala (Internal Revenue Service) márciusban kriptovaluta csúcstalálkozót fog tartani, amely előkészületei már zajlanak.