Jaj az a fránya szélerőmű mégsem olyan zöld?
A réz a civilizáció számára nélkülözhetetlen és korlátozott erőforrás, amely a bronzkorig nyúlik vissza. Az elektromos energia megjelenésével a világ réz iránti kereslete hirtelen végtelenné vált. A Montanában található Butte városa rendelkezik a világ legfontosabb rézkészleteivel, ezért az egész világ Butte-ba jár rézért már évtizedek óta. Horvátországtól kezdve Észak-Karolináig át mindenki a hatalmas rézbánya felé siet. De hogyan is működik a rézbányászat és miért vannak a zöldek teljesen eltévedve vele kapcsolatban?
Egy 3 MW-os szélturbina akár 4,7 tonna rezet is tartalmazhat. Ennek fele a kábelekből és a vezetékezésből, 24%-a a turbina vagy annak alkatrészekből, 4%-a a transzformátorokból, 19%-a pedig a turbina transzformátoraiból származik. A szárazföldi szélerőművek MW-onként körülbelül 3,5 tonna rezet használnak fel. A rézbányászat a fúrással kezdődik. A fúróberendezések – ne legyenek illúzióink – gázolajjal működnek és bizony rengeteget használnak el belőle. A rézbányákban a fúrógépek flottái több műszakban, gyakorlatilg megállás nélkül dolgoznak. A munkások és a felügyelők, valamint a karbantartó személyzet kisteherautókat és nagyobb szervízkocsikat használnak, amelyek persze mind gázolajjal működnek.
A rézfeldolgozáshoz elengedhetetlen a méretcsökkentés, ezért a tipikus robbantási minták kicsik. Ez sok-sok kis lyukat jelent a kemény kőzetben. Hetekig vagy hónapokig is eltarthat egy-egy padka kifúrása. A gazdaságos fúráshoz pedig elengedhetetlenek a volfrámkarbid fúrószárak. A rézbányászatban pedig irgalmatlan mennyiségű volfrámot használnak fel. A volfrám-karbid gyártása nem nevezhető környezetbarátnak. Többnyire Kínában készül, ahol több száz szénerőmű segíti eme anyag születését.
Aztán jön a robbantás. Az elsődlegesen használt robbanóanyag az ammónium-nitrát és olaj keveréke. Ez 94%-ban ammónium-nitrát és gázolaj. Az ammónium-nitrátot metánból állítják elő, amely nagy mennyiségű fosszilis energiát igényel, amellyel persze nő a szén-dioxid-kibocsátás. A robbantás után az összes anyagot össze kell szedni, teherautókra kell rakodni, és el kell szállítani a gödörből. Átlagosan több kőzethulladék keletkezik, mint érc. A hulladékot lepakolják, az ércet pedig a zúzóba viszik. Lehetetlen számszerűsíteni az ezen lépés során felhasznált energiát, üzemanyagot és egyéb erőforrások mennyiségét, és akkor még nem beszéltünk a rakodógépek karbantartásáról, az amortizációjáról, a különféle kenőanyagokról, gumiabroncsok cseréjéről, az eszközök elhasznált akkumulátorairól.
Ezután az ércet összezúzzák. Ennek a berendezésnek a nagyságát még leírni is nehéz. Egyetlen daráló brutális mennyiségű fosszilis energiát használ fel. Ezután következik az őrlés. A rézércet kemény, és finom homokká kell őrölni. Ez a lépés óriási mennyiségű elektromos energiát fogyaszt, amelynek 100%-os megbízhatósággal kell működnie a nap 24 órájában, olyannyira, hogy a legtöbb rézbánya saját erőművet üzemeltet, amely leggyakrabban szénerőmű szokott lenni.
Az őrlés után az ércet dúsítani kell és „lebegtetni”. A Butte-ben található bányában ehhez több millió gallon víziszapot kell több kilométeren át szivattyúzni, amihez hatalmas mennyiségű megbízható elektromos energiára van szükség, amelyet ismét az a fránya szénerőmű biztosít.
A bányának hatalmas ülepítő tava van. Eddigi építése során több tízmillió tonna földet, kőzetet és agyagot kellett megmozgatni, amihez persze gázolajjal működő eszközöket használtak. Ez egy mérnöki rendszer, amely több tízmillió tonna feldolgozott, mosott, szitált és importált homok és kavics felhasználását igényli. Lehetetlen lenne számszerűsíteni a szén-dioxid kibocsátását csak ennek az egyetlen tónak.
Ezután a koncentrátumokat (24% Cu) szén felhasználásával olvasztják. Más tüzelőanyag erre nem alkalmas. Az érc magas kéntartalmú. Nagy részét eltávolítják és savvá alakítják, de egy része felszabadul. A környéken élők ezt napi szinten lélegzik be, mely mondhatunk bármit, nem valami egészséges.
Ezután elektrolízises finomítás útján nyerik a színtiszta rezet. Ez a lépés hatalmas mennyiségű elektromos energiát fogyaszt, amit szintén többnyire szénerőmű állít elő. A kibocsátott szén-dioxid felmérhetetlen. A bányászati folyamat végeredménye pedig új katódréz.
Csak a legjobb, legmagasabb minőségű katódréz felel meg például a zöldek által preferált szélturbinák gyártásához szükséges specifikációknak. Újrahasznosított réz nem alkalmas a turbinákban való felhasználásra. A rézkatódot egy gyárba viszik (itt is kell valami a szállítóautóba, ugye levegővel nem megy), majd ott elektromos ívkemencében megolvasztják, és rudakká, majd drótokká alakítják. Persze ide is brutális mennyiségű energia kell. A huzal csak ezután kerül a turbinagyártóhoz.
Bár a réz az emberiséget ősidők óta követi, de a rézérc mennyisége folyamatosan csökken. A világ nagy rézlelőhelyeinek többsége már kimerült, vagy közel áll ahhoz. A kitermelési folyamat, mint fentebb láthatjuk, elképesztő energiát emészt fel, amivel persze nő a szén-dioxid-kibocsátás. Természetesen azok, akik a szél-,napenergia és akkumulátorok tömeges elterjesztésével akarják megállítani az éghajlatváltozást, vajmi keveset tudnak arról, hogy mindezen eszközökhöz honnan kerül a bele az alkatrész, azt milyen körülményes kibányászni és valójában milyen mértékű a károsanyag-kibocsátás.
További kapcsolódó cikkeink:
- Megújuló energiaforrásokra térnénk át, de árnyoldala is van a zöldenergiának
- Gyerekek tízezrei dolgoznak azért, hogy a világ elektromos autó iránti éhségét kielégítsék
- Energia = pénz, illetve a zöldenergia illúziója