Jack Dorsey mindenkinek gazdasági szabadságot akar biztosítani

A Block avagy korábbi nevén Square, egy pénzügyi szolgáltatásokkal és digitális fizetésekkel foglalkozó vállalat, a Twitter alapító Jack Dorsey szerelemgyereke. 2017 óta a vállalat most tartotta első befektői napját még szerdán, ahol komoly kinyilatkoztatásokat is hallhattunk a vezetőktől. A Block pénzügyi igazgatója például arról beszélt, hogy mennyire hisznek a cégnél a bitcoinban, amelyet az internet globális valutájának tekintenek.

Nagy tervek az előttünk álló időszakra

Az online esemény előtt kiadott közleményben arról is szó esett, hogy a Block eddig csak a „felszínt kapargatta” a bitcoin elfogadásának segítésében szerte a világon. Az esemény megnyitó beszédében maga Dorsey tartott egy rövidebb ismertetőt a Block céljairól és az ezek eléréséhez szükséges lépésekről. Szerinte a vállalata célja az, hogy ökoszisztémák ökoszisztémáját hozza létre. Ebben minden ökoszisztémát egy-egy szektor hoz létre, de ezek szorosan kapcsolódnak a többiekhez. Ennek jó példája például az, hogy a Cash App, a Block egyik applikációja nem is olyan régen felvette a Lightning hálózatát is a támogatott protokollok közé. Ez a Lightning Development Kiten keresztül működik, amelyet a Block egyik független alvállalkozója, a Spiral fejlesztett ki. A Cash Appen keresztül már elég régóta lehet Bitcoint venni és eladni. A funkció elindulása óta már közel 10 millió havi aktív felhasználó vásárolt BTC-t az appon keresztül. Innen származik egyébként a Block egyik nagy bevételi forrása.

Az újabb nagy cél egy olyan bitcoin tárca létrehozása lesz, amelyet a tömegek is biztonságosan és könnyen használhatnak majd. Azt akarja a Block elérni, hogy az emberek saját maguk kezeljék a saját coinjaikat és ne tőzsdéken vagy kezelőkön keresztül menedzseljék őket. Hiszen ahogy a rendezvényen elhangzott, „ha nem nálad van a kulcs, a pénz sincs nálad„. Aztán a cég már régóta hangoztatja, hogy be akar lépni a bányászati piacra is, ehhez pedig most már tényleg el akarják készíteni azt a nyílt rendszert, ami segítene csökkenteni a kitettséget a kínai gyártóknak. Tehát kvázi Dorsey saját bányászgépet akar gyártani.

Az egykori Square lesz a híd a hagyományos pénzügyek és a decentralizált oldal között?

A bitcoin tárca és a bitcoin bányászgép mellett az úgynevezett TBD egység segítségével a Block szeretne hidat képezni a hagyományos pénzügyek és a decentralizált pénzügyi világ között is. Teljesen nyílt protokollok és standardek mentén működő megoldás a cél, amely aztán fizetésekre, pénzmozgatásokra és személyazonosság igazolására is használható. Azt a végén azért tegyük hozzá, hogy a befektetői napon rengeteg nagyszerű ötlet hangzott el, az nem teljesen világos még, hogy mindent hogyan éri el a cég és mik a pontos részletek. De remélhetőleg ez is kiderül majd rövidesen.