Irán új fizetőeszközt vezet be a WC-papírt érő iráni riál helyett
Irán szabadulna értékét vesztett pénzétől, az iráni riáltól. Az inflációt úgy állítaná meg, hogy visszahozná az 1925-ig használt fizetőeszközét, a tománt.
Irán hivatalos fizetőeszköze, a riál 100 évvel ezelőtt egy stabil és értékálló pénz volt. Az iszlám forradalom óta viszont folyamatos inflációval küszködik az arab ország. 2012-ben Iránt embargó sújtotta, emiatt elképesztően nehezen jutott dollárhoz és euróhoz. Jegybanki devizatartalékai megcsappantak, az iráni riál pedig 60%-kal leértékelődött. Nyolc éve folyamatos értékvesztés tapasztalható az országban, mely helyzetet csak súlyosbítanak az Iránnal szembeni amerikai szankciók.
Emiatt az iráni parlament március 4-én úgy döntött, hogy lecseréli a riált és visszahozza az 1925-ig használt hivatalos fizetőeszközt a tománt. A döntés értelmében levesznek 4 nullát a riálból, így 10 000 riál 1 tománt ér. Ali Rabiei az iráni kormány szóvivője azt írta a Twitteren:
„A pénzügyi tranzakciók egyszerűsítéséhez elengedhetetlen intézkedés a négy nulla eltávolítása.”
Az újonnan javasolt tománt várhatóan az Iráni Gárda Tanácsa ratifikálja, egy konzervatív testület, amely a nemzeti parlamentet felügyeli. A riál forgalomból való kivonásához és a tomán bevezetéséhez az iráni központi banknak legalább két évre van szüksége. Az iráni kormány kénytelen volt döntés hozni az elképesztő módon leértékelődött riállal kapcsolatban, hiszen jelenleg egy riál 0,000024 dollárt vagy 0.77 fillért (!) ér. Ez azt jelenti, hogy az iráni állampolgárok egy bőrönd pénzzel mennek el a helyi szupermarketbe elintézni a heti bevásárlást. Az árak kiírása lassan művészi feladatnak minősül, hiszen nincs akkora árcédula, amire ráférne a sok nulla.
Nincs egyedül Irán a WC-papír kihívással
Az elértéktelenedett fizetőeszköz azonban nemcsak Iránt sújtja. Hasonló cipőben jár Libanon is. Az elmúlt hetekben a libanoni font 60%-ot veszített értékéből, most egy libanoni font nagyjából 0,00066 amerikai dollárt vagy 21 fillért ér. A libanoni deviza árfolyamát még 1997-ben rögzítették a dollárhoz. Libanonnak azonban kereskedelmi problémai adódtak válsághelyzetbe sodorva az országot a devizaállománnyal egyetemben. Tavaly ősszel bankzárlatot rendelt el a kormány, korlátozták a dollárhoz való hozzáférést, ekkor indultak meg először a tömegek az utcára és törtek ki lázongások. Azóta Libanon gazdasági helyzete a koronavírus korlátozások közepette még tovább romlott.