Ha kritizálod a kínai rezsimet, könnyen kieshetsz Hollywood kegyeiből
Emlékszel még Richard Gere-re? Én igen. Az 1990-es években hatalmas sztár volt, olyan filmekben játszott emlékezetes szerepeket, mint a Micsoda nő! és az Amerikai dzsigoló. Aztán eltűnt, vagy csak huszadrangú filmekben szerepelt, amit jól lehúztak a filmkritikusok. Egy most megjelent könyv szerint Gere-t Hollywood egyszerű eltakarította az útból, mert kritikákkal illette a kínai rendszer zsarnokságát.
Gere „likvidálásának” történetét Erich Schwartzel új könyve meséli el, melynek címe: Red Carpet: Hollywood, China, and the Global Battle for Cultural Supremacy. Schwartzel Gere történetét egy nagyobb beszámolóba ágyazza, amely Hollywood Kínával kapcsolatos üzleti tervét mutatja be. Schwartzel könyvének tanulsága az, hogy ha a kínai kommunisták által ellenőrzött piacra akarsz bejutni, akkor hosszú utat kell megtenned, hogy teljesítsd a kérésüket.
Gere nem rejti véka alá, hogy buddhista, így csodálója és támogatója a Dalai Lámának, akit a kínai tisztviselők az állam egyik legnagyobb ellenségének tekintenek.
Egy rossz filmválasztás és Hollywood eltakarít?
1993-ban Gere eltért egy rendezői díjátadón a szervezők által megadott mantáról, hogy elítélje a „borzalmas emberi jogi helyzetet, ami Kínában uralkodik, nemcsak a saját népükkel, hanem Tibettel szemben is”. Ez már nem vetett jó fényt az amerikai sztárra, de a végső hibát talán akkor követte el, amikor 1997-ben leforgatta a Vörös sarok című filmet, amelyben egy gazdag amerikai üzletembert, Jack Moore-t játsza, aki Kínába utazik, hogy a kínai kormánnyal közös vállalkozás keretében egy műholdas kommunikációs üzletet kössön. Mielőtt az üzletet véglegesítenék, Moore-t egy befolyásos kínai tábornok lányának meggyilkolásával vádolják. A férfi csapdába esik és megtapasztalja a kínai igazságszolgáltatási rendszer borzalmait.
A film nem volt kasszasiker; abban az évben olyan nagy filmek szorították le a porondról, mint a Men in Black és a Julia Roberts-féle Álljon meg a nászmenet. A kínaiak szerint Gere túlmutatott a színészi játékon a filmben. A filmet mint ügyet is képviselte.
Míg az MGM csupán egy izgalmas történetként kezelte a mozit, Gere ragaszkodott ahhoz, hogy a film „katalizátor lehet a világ változásához”, mert leleplezi a kínai totalitarizmus borzalmait. Érdekesség, hogy Jiang Zemin kínai elnök ugyanebben az időben látogatott Amerikába, több kereskedelmi megállapodást és szorosabb diplomáciai kapcsolatokat keresve a Clinton-kormányzattal. Míg Bill Clinton elnök állami vacsorát adott Jiangnak, Gere az utca túloldalán, egy előkelő szálloda tetején arról szónokolt, milyen szörnyűségek is zajlanak az ázsiai országban.
Tibetet ne hozd fel!
Schwartzel könyvében azt írta, hogy Gere Tibet ügyéért szállt síkra, és elmarasztalta Kínát az emberi jogok megsértése miatt, Hollywood pedig egyre kényelmetlenebbül érezte magát a nyilvános kiállása miatt. Az 1990-es évek vége és a 2000-es évek eleje egybeesett azzal az időszakkal, amikor az amerikai filmpiac ellaposodott, és a hollywoodi stúdiók inkább Kínában akartak terjeszkedni.
Kínában végül is több mint egymilliárd ember él. A kaliforniai stúdióvezetők figyelmét nem kerülte el, hogy kínaiak milliói költöznek vidékről a városokba, akik bizony lelkes fogyasztói a nyugati termékeknek. Hollywoodnak csorgott a nyála a lehetőségtől, hogy ezt a piacot megcsapolja az amerikai filmek számára.
Természetesen a hollywoodi vezetők tisztában voltak azzal, hogy egy kommunista rezsimmel állnak szemben, amely nem habozott cenzúrázni a Kínába beengedett filmeket. Ebben a kérdésben hajlandóak voltak a kínaiakhoz alkalmazkodni. Schwartzel rámutatott arra, hogy 2006-ban a Mission: Impossible 3 című filmből kivágtak olyan jeleneteket, amelyeket a kínaiak kifogásoltak, 2012-ben pedig a Skyfall James Bond-film producerei távolítottak el egy jelenetet, amelyben egy kínai biztonsági őr megölése szerepelt, mert a kínai cenzorok szerint a kínaiak gyengének tűntek benne.
A kínai kommunista rezsim hollywoodi udvarlásának ebben a légkörében Schwartzel arról számolt be, hogy túl bajosnak tűnt ahhoz, hogy nagy kasszasikerekbe kerüljön. 2002-ben még játszhatott a Chicago című Oscar-díjas filmben, aztán viszont egyik napról a másikra eltűnt. A puszta jelenléte a stáblistán azt jelenthette volna, hogy a filmet nem engedélyezik Kínában. Ezen a ponton Gere persona non grata lett, legalábbis ami a nagy stúdiókat illeti. Be kellett érnie azzal, hogy olyan független, szerény költségvetésű játékfilmekben szerepeljen, mint a Végzetes hazugságok és a Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel.
Most akkor kihez kell dörgölőzni?
Az 1950-es években Hollywood feketelistát vezetett azokról a színészekről, akik állítólag kommunista kötődésűek voltak, és ezért túl ellentmondásosnak tartották őket ahhoz, hogy nagy filmekben játsszanak. Milyen ironikus, hogy ma Hollywood ismét feketelistát vezet, csakhogy ezúttal olyan hitehagyottakról van szó, mint Richard Gere, akik nyilvánvalóan nem eléggé barátságosak és tisztelettudóak a kínai kommunista rendszerrel szemben.
Gere meglepően csendesen nyilatkozott a feketelistára kerüléséről. 2020 júniusában a Kongresszus előtt egy olyan törvényjavaslat mellett állt ki, amely az Egyesült Államoknak nagyobb hozzáférést biztosítana a mongol kasmírpiachoz. Gere azzal érvelt, hogy a törvényjavaslat megerősítené Mongólia gazdaságát, amely így kevésbé függene Kínától, mivel ebben a régióban ha rá vagy szorulva Kínára, akkor az gyorsan át is veszi az irányítást feletted.
Egy ponton Gere felhozta azt a filmet, amely miatt úgy tűnik, hogy lekerült a hollywoodi A-listáról. Gere azt találgatta, hogy vajon Hollywood ma készítene-e ilyen jellegű filmet.
„Egyszerűen nem történhetne meg” – vallotta be.