Ezért lehet Finnország a bányászat következő nagyhatalma
Finnország lehet a kriptovaluta bányászat következő nagyhatalma. A világ egyik legélhetőbb országa hűvös éghajlatának és stabil gazdasági helyzetének köszönhetően számos olyan előnyt szolgáltat, mely a bányászok számára vonzóvá teszi az országot.
Skandinávia a világ egyik leginkább élhető régiójának számít. Ezt bizonyítja, hogy a lakosságra vetített GDP többek között Norvégiában a legmagasabb – 106.100 dollár / fő. A régióban Norvégia és Svédország eddig is közkedvelt bányászati célpontnak számított, ahova rengetegen menekültek át a 2022-ben drasztikusan megemelkedő villamosenergia-árak elől.
Finnország stabil politikai és gazdasági háttérrel rendelkezik, e mellett nagy hangsúlyt fektet a megújuló energiaforrások használatára. Lennu Keinänen, a Once Mining kriptobányászati cég társalapítója a Cryptonews.com-nak adott interjújában elmondta, hogy ugyan az országban a bányászat még gyerekcipőben jár, a következő években jelentőssé válhat energetikai berendezkedése és könnyedén megszervezhető adóhatékonysága miatt. Lássuk, mely tényezők lendíthetik fel a Finnországban a kriptobányászatot:
Nullaközeli energiaköltségek
2023-ban a villamosenergia-árak Finnországban nulla alá süllyedtek köszönhetően a víz-, atom-, nap- és szélenergiának. Az északi nemzet 20 év óta tavaly produkált először havi energiatöbbletet, egyes szakemberek szerint az ország 2030-ra elérheti a 25 TWh megújuló energiát is.
Az alacsony energiaárak kulcsfontosságúak a kriptovaluta bányászok számára, mivel ezek a nagy teljesítményű számítási kapacitások rendkívül energiaigényesek. A bányászok haszonkulcsa annál nagyobb, minél alacsonyabb az áram költsége. Keinänen szerint a túltermelés időszakában nullaközeli az energiafelhasználás költsége, mely egyedülálló energetikai helyzete miatt egyre vonzóbbá teszi a Bitcoin-bányászatot.
Állami támogatások
A finn kormány meglátta a lehetőséget a megújuló energiaforrásokban, ezért jelentős támogatást nyújt már jó ideje első sorban a szélenergia előállítására. A cél a megújuló energiatermelés fellendítése mellett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A jó szándékú és hatékony támogatások ugyanakkor rendkívül fluktuálóvá teszik az energiaárakat a szél természeténél fogva: kedvező szélviszonyok esetén az energia költsége nulla alá is süllyedhet, gyenge szél esetén ugyanakkor elérheti a 2 euró / kWh-t is.
Adózás
A finn adóhatóság egyértelművé tette, hogy a kriptovalutákból származó jövedelem adóköteles. Az 1000 euró alatti profit ugyan még adómentesnek számít, viszont 1000 – 30 000 euró nyereség között a profit 30%-át adó formájában be kell fizetni, míg a 30 000 euró profit feletti részt 34%-os adókulccsal „jutalmazzák”. A bányászatból származó jövedelem után 44% adót kell befizetni, mely a kedvező energiaköltségek miatt még így is kellemesnek számít.
Annak ellenére, hogy a bányászat még feltáratlan területnek számít az országban, a lakosság 12%-a került már kapcsolatba kriptovalutákkal, ezzel az átlag felett helyezkedik el. A régió országait tekintve kizárólag Svédországot tudta 2023-ban a kriptovaluta-tartásban maga mögé utasítani, ugyanakkor a skandináv régió jóléti reformprogramjainak és nyitott gondolkodásának köszönhetően előbb-utóbb biztosan népszerűbbé válik majd ez az ipar is.