Évezredek alatt sem tanulták meg a politikusok: az árszabályozás továbbra is rossz ötlet
A gazdasági kihívásokra adott politikai reakciók újra felidézik az évezredek óta tartó vitát az árszabályozás hatékonyságáról. Kamala Harris legújabb javaslata, miszerint szövetségi szinten korlátozná az élelmiszerek árát, komoly vitát váltott ki a közgazdászok körében. A történelem és a szakértők figyelmeztetései ellenére úgy tűnik, hogy a politika újra elköveti ugyanazt a hibát, amit már az ókori Róma idején is láthattunk.
Évezredek teltek el, de van ami nem változott
Az amerikai elnökválasztási kampány már javában zajlik, és a felek mindent megtesznek, hogy egymásra licitáljanak. Az ország súlyos gazdasági problémákkal küzd, aminek kezelésére a jelöltek egyre hangzatosabb megoldási javaslatokat tesznek. Trump rendkívül kevés részletet tartalmazó védővám terve után a frissen kiválasztott demokrata Kamala Harris is megszólalt, és olyan módon kezelné az élelmiszerválságot, ami felháborította a közgazdászokat.
A demokrata jelölt országos árszabályozást vezetne be az élelmiszerekre és az élelmiszerboltokra az infláció elleni küzdelem érdekében. Erre reagálva közgazdászok hada ragadta meg a tollat, hogy felhívják a figyelmet az árszabályozás évezredes gazdasági téveszméjére.
Már a római császárok is próbálkoztak az árak mesterséges szabályozásával, ez azonban mindig kudarcot vallott. Azóta hiába telt el több ezer év, úgy tűnik a politikusok semmit sem tanultak.
Harris árszabályozási terve
Kamala Harris legújabb javaslata sokakat felháborított. Állítása szerint kidolgozná és bevezetné az első élelmiszerár-felhajtás elleni szövetségi tilalmat. Az ígéret beleillik a demokraták azon törekvésébe, hogy keményen megadóztassák a gazdagokat. Az adóterv emelné a tehetősek jövedelemadójának kulcsát, miközben átalakítja a leggazdagabb adófizetők befektetési nyereségeinek feltételeit. Ez elsősorban a leggazdagabb amerikaiakat és a nagyvállalatokat érintené.
Sok nagy élelmiszeripari vállalat két évtizede nem látott ekkora nyereséget…{}… bár sok élelmiszerlánc továbbadja ezeket a megtakarításokat, mások még mindig nem…{}… Lépéseket kell tennünk, ha ez a helyzet.
– mondta Harris.
A lépés elsőre radikálisnak hangzik, de a demokraták igyekeztek elhárítani a kételyeket. Paul Krugman közgazdász legújabb rovatában azt állítja, hogy Harris nem az árszabályozást, csupán az árdrágítás betiltását szorgalmazná. Mások felhívták a figyelmet, hogy a beszéd nagyon kevés részletet tartalmaz, ezért nem érdemes túl erős találgatásokat tenni.
A kampányok jellemzően a nagy eszmékről és a nagy víziókról szólnak, nem pedig a jogalkotás apró részleteiről.
– állítja Ben Harris.
Ben Harris, a Brookings Institution alelnöke szerint az alelnök asszony mindössze néhány hete vált elnökjelölté, így jogos, hogy először csak az alapvető politikai értékekről beszél, majd később, a tanácsadók és a reakciók figyelembevételével kitölti a részleteket. A kedélyeket az is csillapíthatja, hogy a kongresszus korábban számos ilyen adóötletet elutasított, még akkor is, amikor a demokraták irányították mindkét kamarát. Ennek ellenére kampányígéretnek erős üzenet, és egyértelműen megmutatja a demokraták irányvonalait.
Felháborodtak a közgazdászok
Sokak szerint az elnöki hatalom nem állhat a piac felett. A Mises Institute osztrák közgazdászai egészen a római birodalomig vezették vissza az árszabályozás és a manipuláció kudarcát, érdekes párhuzamot vonva napjaink eseményeivel. 301-ben Diokleciánusz császár több mint 1200 árura vezetett be árplafont. Mivel az ezüst pénzt a megelőző 250 évben elértéktelenítették, a polgárok elégedetlensége nőtt a magas árak miatt.
Jonathan Newman írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy Diokleciánusz ediktumát olvasva látszik, a politikában nem sok változott az évezredek során. Az uralkodót erősnek és legyőzhetetlennek mutatják be, aki már mindent legyőzött, és végül már csak a kapzsiság ellen kell küzdenie.
A kapzsiság tombol és éget, nem szab határt magának.
– Áll az ediktumban.
Ezt követően kifejtik, hogy a kapzsi üzletemberek magas árakkal kizsákmányolták a szegényeket, de Diokleciánusznak és társainak, mint az emberi faj vezetőinek, igazságos bíróként be kell avatkozniuk az ügyekbe. Ezeket a mondatok, kicsit szofisztikáltabban, de gyakran hagyják el a modern politikusok ajkát, akik mindent tudó és nagyhatalmú vezetőkként egy csapásra megoldanák a világ és a gazdaság minden problémáját. A gond csak az, hogy ha akcióba lendülnek, általában csak rontanak a dolgokon.
Tényleg a kapzsisággal van a probléma?
Ahogy azt a történelem számtalanszor bebizonyította, az emberek és a politikusok szeretnek a kapzsiságra hivatkozni. David R. Henderson az „Árellenőrzés: Még mindig rossz ötlet” című cikkében a következőképp ír a kapzsiságról.
Mi a baj azzal, ha az áremelkedést a „vállalati kapzsiságnak” tulajdonítjuk? Ezzel a magyarázattal nem az a probléma, hogy a vállalatok nem kapzsik. Ha a „kapzsiságon” azt értjük, hogy „a lehető legnagyobb profitot akarják elérni”, akkor igen, a legtöbb vállalat kapzsi.
Azonban Henderson felhívja a figyelmet, hogy ugyanezek a vállalatok gyakran csökkentik is az árakat. Az árak csökkentése szerinte nem áll összefüggésben a kapzsiság csökkenésével, ezért az áremelkedés sem jó magyarázat a mohóságra. Mivel a kapzsiság (bárhogyan is határozzuk meg) viszonylag állandó, nem jó magyarázat a változásra, fejti ki a közgazdász.
Kísérteties a hasonlóság, semmit nem változtak a politikusok?
Gondolhatunk akár Magyarország helyzetére is, ahol az elmúlt években ismerősen csengtek az „élelmiszár-stop” és az „ársapka” kifejezések. Bár a világgazdaság soktényezős és bonyolult folyamatai miatt kizárólagos összefüggés nem vonható a magyar intézkedések és az infláció alakulása között, azt minden statisztika megmutatta, hogy az országban a globális viszonyok és az intézkedések rég nem látott magaslatokba tolták az inflációt.
Newman szerint Kamala Harris árdrágítás-ellenes megjegyzései kísértetiesen hasonlítanak a rendelet egyes soraira. Az ediktum szerint az árak még a bőség és a jó évek idején is emelkednek, amiről több Harris-párti közgazdász szintén beszámolt. Newman kiemeli, hogy ezek a közgazdászok, éppen úgy mint a rómaiak, nem igazán beszélnek a pénzről és annak jellegéről. Sokkal inkább beszélnek méltányosságról, és egy igazságos határ kiszabásáról.
Lactantius római filozófus néhány évvel később született írása szerint Diokleciánusz sok zsarolása miatt megdrágultak a dolgok, így rendelettel próbálta meg korlátozni az árakat.
Ekkor sok vér folyt a legapróbb apróságokért; az emberek féltek bármit is eladásra bocsátani, és a hiány minden eddiginél nagyobb és súlyosabb lett, míg végül a rendeletet, miután sokak számára pusztítónak bizonyult, puszta szükségszerűségből eltörölték.
– Írja Lactantius.
A „Hogyan ne küzdjünk az infláció ellen” alcímű könyv bevezetőjében David I. Meiselman azt állítja, hogy valójában nincs egyetlen olyan eset sem, amikor az árszabályozás az infláció megállítására vagy a hiány orvoslására szolgált volna. Az árszabályozás az infláció megfékezése helyett az inflációs betegséget további komplikációkkal tetézte, feketepiacokkal és hiányokkal, amelyek az erőforrások pazarlását és helytelen elosztását tükrözték.
Nem lep meg senkit, hogy a Trump és a republikánusok is azonnal beleálltak Harris kijelentéseibe. Bár a terv részletei még hiányoznak, a volt elnök azonnal „szovjet stílusú árszabályozásként” gúnyolta az ötletet. Az éles kritika nem feltétlen jelenti azt, hogy a szavazatok növelését szem előtt tartó republikánusok jobban hallgatnának a közgazdászokra, de az látható, hogy a hozzáértők többsége nem támogatja ezt az irányvonalat.
Zárszó
Politikusok mindig is voltak és lesznek is. Mára vállalatok és közgazdászok teljes hada is rendelkezésre áll. Miközben mindenki a saját igazát harsogja, a történelemről sokan megfeledkeznek és újra meg újra beleesnek ugyanabba a csapdába. Lehet, hogy vannak rossz közgazdászok, akik kifogásokat találnak az olyan szörnyű politikák alkalmazására, mint az árszabályozás, a túlnyomó többsége látja, megérti és hosszasan magyarázza az árszabályozás katasztrofális következményeit.
Jonathan Newman szerint ha a közvélemény és az újságírók figyelmen kívül hagyják a közgazdászokat és az évezredes történelmi eredményeket, még annak ellenére is, ha a közgazdászok egy sor ehhez hasonló cikket írnak minden alkalommal, amikor a politikai vezetők árszabályozást javasolnak, akkor a felelősség nagy része, ha nem is a legnagyobb része, de a médiát és az államot terheli.