Európa Unió Davosban is a gazdasági hanyatlást választotta
A Világgazdasági Fórum hagyományosan a globális gazdasági és politikai döntéshozók egyik legfontosabb találkozóhelye, ahol a világ vezetői irányt szabhatnának a jövő gazdasági stratégiáinak. Az idei esemény azonban azt mutatta, hogy az Európai Unió vezetői nemcsak hogy kitartanak a korábbi, sokak szerint kudarcot vallott politikájuk mellett, hanem ezt egyfajta sikerként tálalják. Ahelyett, hogy új utakat keresnének a gazdasági növekedés és a versenyképesség fokozására, inkább megerősítik a stagnáláshoz vezető irányvonalukat.
Számos piaci szereplő megdöbbenéssel fogadta, hogy Ursula von der Leyen és Olaf Scholz a davosi Világgazdasági Fórumon rendíthetetlenül folytatták azt a politikát, amely jelentős károkat okozott az Európai Uniónak. Ez azonban tipikus bürokratikus magatartás.
Az EU vezetői kiszámítható módon úgy döntöttek, hogy a Trump-adminisztrációt külső ellenségként állítják be, ahelyett hogy kihasználnák a lehetőséget a gazdasági potenciál felszabadítására. Pedig lehetőség bőven lenne: az EU gazdasági helyzete számos területen javítható lenne, ha a versenyképesség növelésére, az innováció ösztönzésére és a stratégiai gazdasági együttműködésekre helyeznék a hangsúlyt. Ehelyett azonban az európai vezetés továbbra is inkább a túlszabályozás és a magas adók politikáját folytatja, miközben a világ többi része gyors tempóban fejlődik.
Kiaknázatlan gazdasági lehetőségek
Az EU számára különösen nagy lehetőség rejlik a transzatlanti kapcsolatok újragondolásában. Ahelyett, hogy feszültségeket gerjesztene, előnyére fordíthatná az Egyesült Államokkal való együttműködést.
Először is, az európai vállalatok nagyobb piaci hozzáférést kaphatnának az USA-ban, ha csökkentenék a kereskedelmi akadályokat. Jelenleg az uniós és amerikai gazdasági kapcsolatok sok esetben vámokkal és szigorú szabályozásokkal korlátozottak, ami az európai exportőrök számára hátrányt jelent. Egy rugalmasabb kereskedelmi megállapodás segíthetné az EU gazdaságának fellendülését.
Az energiapolitikai együttműködés is jelentős lehetőségeket rejtene. Az EU jelenleg erősen függ az orosz és a közel-keleti energiaforrásoktól, miközben az Egyesült Államok az egyik legnagyobb LNG-exportőrré vált. Az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) nagyobb arányú importja csökkenthetné az ipari energiaárakat és mérsékelhetné a versenyképességi hátrányokat.
Az innováció és a technológiai fejlődés terén is bőven akadna lehetőség. Az Egyesült Államok világvezető az AI-fejlesztések, a digitalizáció és az újgenerációs technológiák területén, míg Európa egyre inkább lemaradásba kerül a szigorú szabályozások miatt. Egy mélyebb transzatlanti technológiai együttműködés segíthetné az európai vállalkozásokat és startupokat a versenyképesség javításában.
A szabályozási és adópolitikai reformok is kulcsszerepet játszhatnának a versenyképesség növelésében. Az EU-ban a vállalkozásokra nehezedő adóterhek lényegesen magasabbak, mint az Egyesült Államokban, ahol az átlagos vállalati adó 15%, míg Európában 21,7%. Az adó- és bürokratikus terhek csökkentése nagyban hozzájárulhatna ahhoz, hogy az európai cégek ne az USA-ban keressenek kedvezőbb üzleti környezetet, hanem itthon maradjanak és itt növekedjenek.
A védelmi ipari együttműködés is előnyös lehetne az EU számára. Bár a Trump-adminisztráció valószínűleg nagyobb pénzügyi hozzájárulást vár majd az európai NATO-tagállamoktól, ez egyben lehetőséget is jelenthet: az európai hadiipar fejlesztése és az amerikai védelmi technológiákhoz való hozzáférés hosszú távon gazdasági előnyöket is hozhat.
Mindezek ellenére az európai vezetés nemhogy kihasználná ezeket a lehetőségeket, hanem inkább még szigorúbb szabályozásokkal és gazdasági önkorlátozással nehezíti a helyzetet.
Ursula von der Leyen határozottan kiállt az Európai Unió éghajlat- és gazdaságpolitikája mellett, kijelentve, hogy „Európa a jelenlegi úton halad tovább”, amelyet stagnálás, magas adók, alacsony versenyképesség és túlzott eladósodás jellemez. Hozzátette: „A Párizsi Megállapodás továbbra is az emberiség legjobb reménye”, valamint „Európa kitart az irány mellett, és együttműködik minden országgal, amely meg akarja védeni a természetet és meg akarja állítani a globális felmelegedést”.
Ez a kijelentés azonban félrevezető. Az EU a Párizsi Megállapodást a gazdasági és társadalmi ellenőrzés eszközeként használta, jelentős károkat okozva ipari és üzleti infrastruktúrájának. Valójában a megállapodás ellentétes hatást ért el: az EU egyre inkább függ a cseppfolyósított földgáz és a szén importjától, miközben az éghajlat-politika főként a gazdasági növekedés visszafogásával és az ipari termelés csökkentésével ért el kibocsátáscsökkentést.
A környezetvédelemhez technológiai fejlődés, verseny és szabad piacok szükségesek, nem pedig kormányzati beavatkozás és túlszabályozás. Mégis, az Európai Bizottság a „versenyképességi iránytű” tervét úgy kívánja bemutatni, hogy közben nem csökkenti az állami túlköltekezést, és nem számolja fel azokat az adó- és jogalkotási terheket, amelyek bénítják az EU gazdasági teljesítményét.
Az elmúlt 16 évben az Egyesült Államok GDP-je 94%-kal nőtt, míg az Európai Unió nominális GDP-je mindössze 11,2%-kal emelkedett. Ez annak ellenére történt, hogy az EU nagyszabású fiskális és monetáris ösztönző programokat hajtott végre, mint például a Juncker-terv és az EU Next Generation alap, valamint hosszú ideig negatív nominális kamatlábakat alkalmazott.
2010 és 2023 között az EU termelékenysége mindössze 5%-kal nőtt, szemben az Egyesült Államok 22%-os növekedésével. Ez annak a következménye, hogy az alacsony termelékenységet ösztönző gazdaságpolitikát folytattak, miközben a magas termelékenységű szektorokat súlyos adókkal sújtották.
A legfrissebb adatok szerint az EU exportjának globális részesedése 2000 óta 20%-ról 14%-ra csökkent, míg Kína részesedése ugyanezen idő alatt 5%-ról 15%-ra nőtt. Az innovációs teljesítményben is lemaradás tapasztalható: míg az Egyesült Államokban évente 3,5%-kal nő a vállalati K+F kiadás, az EU-ban ez csupán 1,8%-os ütemet mutat.
A digitális átállás terén is elmaradás tapasztalható: az Európai Bizottság saját jelentése szerint az EU vállalatainak mindössze 56%-a használ fejlett digitális technológiákat, míg az Egyesült Államokban ez az arány 75% feletti.
A leggazdagabb nemzetnek számító Németországban az EU-ban a szegénységi küszöb egy egyedülálló személy esetében évi 14 124 dollár volt. Spanyolországban az INE adatai szerint 10 393 dollár volt. Az Egyesült Államokban a hivatalos adatok szerint 14 580 dollár volt. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban a szegények gazdagabbak és kevesebben vannak, mint Európában.
A szomorú igazság az, hogy az állítólagos társadalmi szerződés és a hatalmas kormányzati kiadások semmilyen területen nem segítették Európát, és az Adóalap szerint az átlagos adóterhek tíz százalékponttal magasabbak az EU-ban, mint az Egyesült Államokban.
Az EU hanyatlása a politikai döntések következménye
Az EU gazdasági hanyatlása nem elkerülhetetlen sors, hanem a rossz politikai döntések eredménye. Számos gazdasági mutató és statisztika is alátámasztja, hogy Európa fokozatosan veszít globális versenyképességéből és gazdasági súlyából. Az euróövezet gazdasági növekedése 2023-ban mindössze 0,5% volt, míg az Egyesült Államoké 2,5%. Az infláció továbbra is problémát jelent: 2023 végén az eurózónában 5,3%-os, míg az USA-ban 3,4%-os volt. A vállalati adók Európában átlagosan 21,7%-ot tesznek ki, míg az Egyesült Államokban 15%-ot.
További jelentős tényező az energiapolitika: az ipari energiaárak az EU-ban 2023-ban több mint kétszer magasabbak voltak, mint az Egyesült Államokban, ami komoly versenyhátrányt jelent az európai vállalatok számára. Az európai autóipar egyre inkább kiszorul a globális piacokról, míg az amerikai és kínai gyártók egyre dominánsabbak a szektorban.
Az EU vezetőinek meg kellene érteniük, hogy a gazdasági növekedés és a fenntartható fejlődés nem ellentétes fogalmak. Ahelyett, hogy egyre szigorúbb szabályozásokkal és új adókkal fojtogatják a vállalkozásokat, olyan környezetet kellene teremteniük, amelyben az innováció és a versenyképesség erősödhet. Ha nem történik radikális változás, Európa továbbra is csúszni fog lefelé a világgazdaság ranglétráján, és végleg elveszítheti globális vezető szerepét.