Emberek hozhatták létre a kelet-szibériai mamuttemetőt
Közel 100 évvel ezelőtt egy kelet-szibériai lelőhelyen mamutcsontokra találtak. Amikor a tudósok először megvizsgálták a helyet, azt hitték, hogy a mamutok maradványai természetes módon gyűltek össze a folyó mentén, s hogy a mai állapot egy tömeges kihalási esemény következménye. Az új kutatások szerint azonban a csontokat az emberek 800 év alatt helyezték el azon a helyen.
Az nem bizonyított, hogy az emberek vadászták a mamutokat, azt sem lehet tudni pontosan, hogy csak az elhullott példányokat gyűjtötték-e be – de bármi is legyen az igazság, a helyszín valószínűleg egyfajta műhely volt, ahol a csontokat megmunkálták. Az agyarakat és csontokat, amelyeket a legjobbnak ítéltek az eszközkészítéshez, ide szállították faragásra.
Amikor a felfedezők az 1940-es években egy több ezer csontot tartalmazó lelőhelyre bukkantak Kelet-Szibériában, kezdetben nem voltak teljesen biztosak abban, hogy mit is találtak pontosan. Később a kutatások megállapították, hogy a maradványok több száz gyapjas mamuthoz tartozhattak.
Egy új tanulmány szerint ez a „mamuttemető” valójában egyfajta „lerakatként” működött az elefántcsont és csont szerszámok gyártásához. A kutatók azt remélik, hogy ez a felfedezés segít majd jobban megérteni az őskori ember és a mamutok közötti kapcsolatot.
Mit árul el a lelőhely az emberek és a gyapjas mamutok kapcsolatáról?
A kérdéssel foglalkozó új tanulmányt a Quaternary Science Reviews című folyóiratban tette közzé az Orosz Tudományos Akadémia egy csapata.
A Berelekh folyó mentén található őskori „temetőt” vizsgálva a csapat bizonyítékot talált egy hatalmas mamutpopulációra, valamint arra, hogy az emberek hogyan érintkeztek a mamutmaradványokkal.
Az említett maradványok közé pleisztocén nyulak, sarki rókák és farkasok csontjai is keveredtek. Emellett tűzhelyekből származó kormot és szenet, s ami a legfontosabb: megmunkált mamutfogakat is találtak.
A mamuttemető egy őskori emberi település közelében található, ahol az ásatások során számos mamutcsontdarabból készült leletet, köztük szerszámokat és egy mamutot ábrázoló vésetet tártak fel.
Tudatosan építettek mamuttemetőt az emberek
Korábban a tanulmányok azt állították, hogy a mamuttemető természetes felhalmozódás volt, amely megelőzte az emberi megtelepedést a régióban, és hogy az emberek egyszerűen csak összeszedték a csontokat és újrahasznosították azokat. A kutatók azonban most azt állítják, hogy a két faj akár 800 évvel is átfedhette egymást.A csontok 13 700 és 11 800 év közötti időszakra tehetők, de a legtöbb a későbbi időszakból származik. A nagy csontok egy helyen vannak, míg közelükben található az emberek lakhelye, ahol az elefántcsont megmunkálásának nyomai láthatók. A mamutcsontokkal azonos talajrétegben emberi nyomokat találtak az őskori településen, ami azt jelzi, hogy a kettő ugyanabból az időszakból származik.
A leletek radiokarbonos kormeghatározása szintén „a régészeti lelőhelyről származó adatokkal azonos tartományba esett”. A tanulmányban a kutatók azt sugallják, hogy az emberek az elefántcsont-kézművesség melléktermékeként mamutcsontokat helyeztek el a „temetőben”. A nyulakat és rókákat eközben valószínűleg a bundájukért vadászták, hogy meleg ruházatot készítsenek belőlük az utolsó jégkorszak alatt.
Néhány csonton a légybábok aktivitásának jelei is megfigyelhetők voltak, ami azt jelenti, hogy a csontokat nem egyszerűen a húsukkal együtt dobták le a „temetőbe”, hanem lefejtve helyezték el őket. Ugyanígy bizonyíték volt arra is, hogy a csontokat szétválogatták, és az emberek a kevésbé kívánatos darabokat, például a gerincoszlopokat, valamint a lábszárcsontokat az állat leölésének a helyszínén hagyták.
„A bereleki «mamuttemető» már nem tekinthető természetes felhalmozódásnak, folyóvízi eredetű koncentráció, tömeges halálesemény vagy ugyanazon a helyen bekövetkezett tömeges halálesemények sorozata formájában” – írták a kutatók. „Ehelyett a mamutmaradványok ember által létrehozott tömeges felhalmozódásának példájaként kell tekinteni, amely ma már széles körben ismert Kelet-Szibériában”.
A gyapjas mamutok tömeges kihalása
A vizsgálat során a kutatók megállapították, hogy a területen élő emberek populációja valószínűleg ingadozott az évek során, ami azt jelenti, hogy gyakran, de nem állandó jelleggel tartózkodtak a térségben. Ez egybeesett a mamutok számának ingadozásával, és valószínűleg az árterületen bekövetkezett környezeti változásoknak tulajdonítható.
Érdekes módon a radiokarbonos kormeghatározás azt is mutatja, hogy míg a mamutok már az ember előtt is ebben a térségben éltek, az emberek még a mamutpopuláció tömeges csökkenése után is azon a területen maradtak.
Ezen eredmények alapján a kutatók több elméletet is felállítottak arra vonatkozóan, hogy mi okozhatta a mamutcsontok ilyen mértékű felhalmozódását.
Az első és legegyszerűbb magyarázat a tömeges halálozás, amely természetes okok vagy az ember beavatkozása miatt következett be. A második, hogy a mamutok csoportosan, többször is elpusztultak ugyanazon a területen, részben az emberi vadászat miatt. A harmadik, hogy a csontok valamilyen geológiai folyamat miatt halmozódtak fel ugyanazon a helyen, például mert egy folyó lefelé vitte őket a folyón. A negyedik pedig az, hogy ezek a csontok kizárólag a vadászat és a dögevés miatt halmozódtak fel.
A kutatók a negyedik elméletet tartották a legvalószínűbbnek, mivel ez hozta volna a legtöbb hasznot az ember számára: elefántcsontot szerszámok készítéséhez, húst a közösség táplálására stb.
Továbbá a csontokon nem volt semmi olyan, ami tömeges halálozásra utalna, és a radiokarbonos kormeghatározás nem jelezte az ismétlődő halálesetek „fázisait”. A patakok áramlása pedig valószínűleg túl gyenge lett volna ahhoz, hogy ilyen nehéz csontokat szállítson.
A tények ismeretében a legvalószínűbb az, hogy a szóban forgó terület nem a mamutok tömeges pusztulása révén alakult ki. Az állati csontok 700-800 év leforgása alatt folyamatosan kerültek oda, annak köszönhetően, hogy az emberek különböző célokra használták a maradványokat.