Elon Musk szerint “briliáns” a bitcoin

A Tesla és a SpaceX vezér, Elon Musk szerint a bitcoin és a kriptopénzek mögötti technológia egyszerűen briliáns.

Briliáns a bitcoin

Egy podcast interjúban nyilatkozott Musk kedden, ahol megosztotta a nyilvánossággal a véleményét. Elmondása szerint a kriptopénzek valós alternatívái lehetnek a hagyományos pénzügyi rendszernek.

Az interjút az ARK Invest befektetési cég készítette Elon Muskkal, ahol a cégeinek jövőjéről kérdezték. A kérdések között pedig felmerült az is, hogy mondja el a véleményét a kriptopénzekről.

“A kriptopénzek átlépnek a valuták ellenőrizhetőségén. A készpénz idővel kimegy a divatból. A kripto sokkal jobb értékközvetítő eszköz összehasonlítva egy darab papírral. A bitcoin technológiai struktúrája briliáns.” – hangzott el Elon Musktól az interjú során.

Még nem tudja integrálni a saját cégeiben a kriptopénzeket

Musk azt is elmondta, hogy a kriptopénz iparág bizonyos vonásai miatt még nem tudja a cégeibe bevonni a kriptopénzeket és a blokklánc technológiát. Beszélt a kriptopénzek problémáiról is.

A bitcoin esetében felvetette, hogy szerinte túl nagy számítási kapacitás szükséges a megosztott főkönyv fenntartásához. Túl energiaintenzívnek nevezte a bányászat folyamatát. Éppen ezért, mint egy olyan cég számára, mint a Tesla, amely a fenntartható energia elterjedését tűzte ki célul, nem lenne jó dolog, ha az erőforrásait a kripto iparágban kamatoztatná.

“Túl sok energia kell egy bitcoin előállításához.”

Nem először nyilatkozik a kriptopénzekről Musk

Elon Musk már régóta foglalkozik a kriptopénz témával, már több alkalommal megosztotta a véleményét a bitcoinnal és altcoinokkal kapcsolatosan.

Elon Musk felrobbantotta a TwittertTavaly októberben egy különös üzenetet írt ki a Twitterre, hogy bevásárol majd bitcoinból, de  mint később kiderült, ezt csak viccnek szánta. Pedig korábban még az is felmerült, hogy az Teslát ICO-ból is kivásárolhatná, ha ki szeretne vonulni a piacról.

Elon Musk személye körül sokszor jelentek már meg kriptopénzes csalók is. A Twitteren időről időre felbukkannak olyan csaló álprofilok, melyben Musknak adják ki magukat. Ezeken a profilokon keresztül pedig kriptopénzeket csalnak ki a gyanútlan áldozatokból. Fontos kiemelni, hogy sem Elon Musk, sem pedig más jelentős média személyiség nem szokott ingyen bitcoint vagy más kriptopénzt osztogatni, szóval senki ne dőljön be az átverésnek.