Ejtették a HEX alapítója elleni pert az Egyesült Államokban

Richard Heart akár híres, akár hírhedt, mindenképpen jól ismert figurája a kriptovilágnak. Ő volt az, aki a HEX, a PulseChain és a PulseX projektek alapítójaként közel 100 milliárd dolláros kriptós birodalmat uralt. Aztán a HEX értéke bedőlt, Heartnak pedig nyoma veszett. Bár egy Netflix-dokumentumfilmben meg nem értett zseninek is titulálták, ne felejtsük el, hogy már jóval kriptós projektjei előtt voltak különféle rendőrségi ügyei.
És azért a HEX sem volt annyira kristálytiszta projekt. Az egész birodalma nagyjából azon alapult, hogy ő maga képes volt elhitetni követőivel, hogy milyen hatalmas összegeket kereshetnek vele. Azt pedig, hogy ezzel ő is tisztában volt, mi sem mutatja jobban, minthogy egy 2024 decemberében posztolt X-üzenet szerint már elég régóta számított arra, sőt készült rá, hogy menekülnie és bujkálnia kell. Az éveken át hivalkodó luxusban élő kriptovállalkozó ellen az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) is pert indított 2023-ban, de egyébként most Európa egyik legkeresettebb szökevénye.
Fordulat a SEC Heart elleni ügyében
A SEC azzal vádolta meg az akkor Finnországban élő Heartot, hogy a cégein keresztül nem regisztrált értékpapír-kibocsástásokat hajtott végre. Ezekkel pedig több mint 1 milliárd dollárt gyűjtött, amelynek egy részéből a SEC szerint luxuscikkeket vásárolt magának. Most viszont egy szövetségi bíró, Carol Bagley Amon 2025. február 28-án elutasította a pert. Mivel úgy ítélte meg, hogy a hivatal nem rendelkezik hatáskörrel a férfi kriptós projektjei felett. A bírónő szerint a hatóság nem tudta bizonyítani, hogy Heart amerikai befektetőket célzott meg.
Rámutatott, a férfi online kommunikációja világszerte elérhető volt, és nem célzottan az amerikai piacokat célozta meg. A bíróság hangsúlyozta, hogy az amerikai befektetők részvétele önmagában nem alapozza meg a joghatóságot. Különösen mivel a tokeneket nem jegyezték amerikai tőzsdéken.
Az elutasítás korlátozhatja a SEC azon képességét, hogy szabályozza a külföldi kriptoprojekteket, kivéve, ha azok kifejezetten amerikai befektetőket keresnek. Jogi szakértők szerint ez precedenst teremt a nemzetközileg működő decentralizált platformok számára, amelyek nem kötődnek közvetlenül az amerikai piacokhoz. A SEC 20 napon belül fellebbezhet, de a döntés az új kormányzat alatt eléggé változó végrehajtási prioritásoktól függhet. Az ügy rámutat az amerikai értékpapír-törvények globális alkalmazhatóságával kapcsolatos kihívásokra. Mindenesetre a trend azért jól látható, a SEC korábban indított eljárásaiból már lezárultak az ügyek az Uniswap, az Opensea, a Gemini, a Coinbase, a Robinhood és más cégek ellen is.