Egymás háta mögött egyezkednek Trumppal a kriptoszektor nagyágyúi?

Érdekes cikket hozott le nemrég a Wall Street Journal, amely elsőre úgy tűnik, hogy megpróbálja szembeállítani egymással a kriptovilág két nagyágyúját, a Binance alapító Changpeng „CZ” Zhaót és a TRON alapítóját, Justin Sunt. Az újság ugyanis arról írt, hogy CZ bizonyítékokat adott át Justin Sun ellen az amerikai igazságügyi minisztériummal kötött vádalku részeként. CZ és Sun nagyon gyorsan rohantak közölni, hogy az állítások nem tükrözik a valóságot. CZ X-posztjában arról írt, hogy a Wall Street Journal (WSJ) nagyon próbálkozik, hogy valamilyen módon lejárassa őket. Sőt, azt is írta, hogy hallotta, valakik fizettek a Wall Street Journalnek egy ilyen lejárató kampányért. Mert egyébként ha információt adott volna Sunról, minek ment volna börtönbe, teszi fel a kérdést.

Sun nevetségesnek találta a cikket és CZ-t „mentorának és közeli barátjának” nevezte. Plusz kiemelte, hogy neki személy szerint kifejezetten jó együttműködés van az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és a T3 Pénzügyi Bűnözés Elleni Egység között. Ez utóbbi a TRON, a Tether és a TRM Labs magánpartnersége, és amelynek célja a Tether USDT stabilcoinjának tiltott használata elleni küzdelem a TRON blokkláncán.

Mindenki sütögeti a saját pecsenyéjét Trump-kriptobarát kormányzata alatt

Vannak viszont olyanok, akik azért nem teljesen biztosak CZ állításaiban. Ugye a Binance alapítója a banktitokra vonatkozó törvény megsértése miatt vonult 4 hónapra börtönbe, miután bűnösnek vallotta magát. A fő ok, hogy a Binance nem működtetett hatékony pénzmosás elleni programot. És bár CZ azt mondja, hogy aki segít a kormánynak, az nem vonul börtönbe, ez nem mindig van így. Mert már a 4 hónap is kifejezetten kedvező ítélet volt, hasonló esetekben 2-3 éves büntetések szoktak felmerülni, és most is ennyit kért az ügyész CZ ellen. Meg aztán az FTX kriptotőzsde csődjében érintett Alameda Research korábbi vezérigazgatóját, Caroline Ellisont is elítélték két évre, pedig tanúvallomást tett az FTX vezérigazgatója, Sam Bankman-Fried ellen a büntetőperben. Kaphatott volna akár maximálisan 110 évet is.

A WSJ cikke szerint a Binance vezetői a múlt hónapban találkoztak a Pénzügyminisztérium tisztviselőivel, hogy a két megfigyelő eltávolítását kérjék, akik felügyelik a tőzsde pénzmosás elleni törvényeknek való megfelelését. Anno ugyanis a Binance és az igazságügyi minisztérium közötti megállapodást követően két felügyelőt állítottak a Binance mellé. Egy 3 éves időtartamra kinevezett felügyelőt az igazságügyminisztérium megbízásából. Plusz egy 5 éves felügyelőt a Sullivan & Cromwell partnere, Sharon Cohen Levin személyében, akit a Pénzügyminisztérium Pénzügyi Bűnüldözési Hálózata (FinCEN) nevezett ki. A cikk szerint a Binance az utóbbi felügyelet megszüntetését kéri.

A Binance nagyon bizakodó

Mindenesetre nagyon bizakodóak a Binance-nél, tekintve, hogy a kriptotőzsde tárgyalásokat folytat az amerikai elnök, Donald Trump által támogatott World Liberty Financial kriptoprojekttel az új stabilcoinjának bevezetéséről. Meg hát eléggé baráti lett most már a kriptoszektor megközelítése az Egyesült Államokban.

A WSJ korábban arról is beszámolt, hogy CZ kegyelmet kért Trump elnöktől. CZ ezt az állítást is cáfolta, bár valamelyest kitérő válasszal. Azt írta anno, hogy minden elítélt örülne a kegyelemnek, különösen, ha ő az egyetlen az USA történetében, akit valaha is börtönbüntetésre ítéltek a banktitokra vonatkozó törvény megsértése miatt. Azt is pletykálják, hogy az FTX alapítója, Sam Bankman-Fried maga is kegyelmet remél Donald Trumptól. A Binance-hez köthető BNB token egyébként egy hét szenvedés után visszaemelkedett 593 dollárra. Bár valaha volt legnagyobb árfolyamától, a 793 dollártól messze elmarad.