Egy mutató szerint nagy robbanás vár a Bitcoinra

Pénteken a Bitcoin árfolyama a napi grafikonon már harmadik egymást követő zöld gyertyáját alakítja ki, ezzel több, mint 5%-kal magasabban jár a február 18-i 95 000 dolláros mélypont felett. A BTC ára a döntő 97 000 dolláros szint fölé emelkedett, de meddig tud itt maradni a jelenlegi volatilitás mellett?
A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen
Érkezik a TRUMP mémcoin airdropja. Három TRUMP tokent kaphatnak azok a felhasználók, akik február 15-ig vásároltak az amerikai elnökhöz köthető webshopokban lévő termékek közül. Donald Trump csapata ingyen tokenekkel próbálja meghálálni a kampánya során kapott támogatást, azoknak, akik a pólót, pulcsit, sapkát, órát vagy épp Trump feliratú nyakláncot értékesítő webshopokról rendeltek valamit. A tokeneket március 1-ig lehet igényelni.
Argentína elnöke, Javier Milei a múlt héten egy olyan botrány középpontjába került, amely egy teljesen megalapozatlan token, a $LIBRA elképesztő felemelkedéséhez és bukásához vezetett. A történet, amely először ígéretes befektetésnek tűnt, végül egy klasszikus „rugpull” csalásként vált hírhedtté. Még az is kiderült, hogy a Libra mémcoin mögött ugyanazok állnak, akik a Melania mögött
Óriási kudarc a Pi Network első napja, elindult a mainnet és a kereskedés is több tőzsdén, de nem hozta a várakozásokat. A Pi Network teljes hígított értéke (FDV) kezdetben elérte a 195 milliárd dolláros szintet, mielőtt visszaesett volna 7,8 milliárd dollárra.
Mindezek ellenére egyre nyilvánvalóbb, hogy az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) visszavonulót fúj a kriptovalutákra irányuló végrehajtási tevékenységeiben. Egy volt tisztviselő egyenesen azt állítja az ügynökség kripto-végrehajtási részlege már „meg is halt és eltemették”
A makroadatok segítették az árfolyam akciót a héten
A legfrissebb amerikai munkaerőpiaci adatok segítették a piacok fellendülését. Az új munkanélküli segélykérelmek száma 219 000-re emelkedett, ami 4 000-rel meghaladta az elemzői várakozásokat. Ez arra utalhat, hogy a munkaerőpiac gyengül, és nehezebben bírja a szigorú gazdaságpolitikát.
A gyengülő munkaerőpiac pedig növelheti annak az esélyét, hogy az Amerikai Jegybank (FED) később kamatot csökkent, ami kedvező lehet a Bitcoin számára. Az alacsonyabb kamatkörnyezet több tőkét vonzhat a kockázatos eszközök, például a kriptovaluták piacára.
Ugyanakkor a CME FedWatch Tool szerint a márciusi kamatcsökkentés esélye továbbra is szinte nulla, így a piac egyelőre nem számít enyhítésre. Ha azonban a gazdasági adatok tovább romlanak, a későbbi kamatvágások valószínűsége nőhet, ami hosszabb távon pozitív lehet a Bitcoin árfolyamára. Ezt árazhatták be a befektetők a héten.
Az új BTC csúcs hiányzik a kockázatos eszközök versenyéből
A bitcoin árfolyam emelkedése csatlakozott ugyan az arany és a részvénypiac felemelkedéséhez, azonban a mindenkori csúcsokat a Bitcoin ezúttal nem hozta magával. Mind az arany, mind az S&P 500 ugyanis új rekordszintre emelkedett ezen a héten.
„Valójában az arany több mint megkétszerezte az S&P 500 éves hozamát. 2024-ben az arany és az S&P 500 soha nem látott korrelációt mutatott, kb 0,81 ponttal” – jegyezte meg a The Kobeissi Letter kereskedelmi forrás egy X-szálban.
Az arany piaci kapitalizációja a történelem során először lépte át a 20 billió dollárt, de a Bitcoin támogatói nem voltak lenyűgözve ettől az eredménytől.
„Az arany minden idők új csúcsán van! Gratulálunk mindenkinek, aki aranyba fektetett az elmúlt öt évben! Ez idő alatt majdnem megduplázta a pénzét!” – írta Timothy Peterson elemző majd odaszúr: „A Bitcoin átlagosan 16 havonta duplázott.“
A heti grafikonon kritikus szintet ért el a BTC ára
Pénteken délután kiderült, több, mint 1 milliárd dollár értékben loptak el Ethereumot a ByBit tőzsdéről, ez a már 99 ezer dollárnál járó Bitcoin árát 97 ezerig tolta vissza 6 perc alatt. Bár innen fel tudott még kapaszkodni az árfolyam az árakció most leginkább attól függ, hogyan reagál a hecker támadásra a piac.
“A Bitcoinnak 97 000 dollár feletti heti zárásra van szüksége ahhoz, hogy továbbra is tartsa a magasabb mélypontot támogatásként” – magyarázta korábban Rekt Capital elemző az X-en.
A mellékelt diagram azt mutatja, hogy a Bitcoin azonnali támaszt kapott egy zászló alsó határától, 97 028 dollárért.
„Az elmúlt három hétben a Bitcoin a háromszögletű piaci struktúra alatti kitörések előfordultak, de az alakzat végig érintetlen maradt.”
Warren Muppet kereskedő is felhívta rá a figyelmet, hogy február 4. óta először zajlott a BTC kereskedése 98 000 dollár felett a napi grafikonon.

Feburár eleje óta nem volt ilyen magasan a Bitcoin ára
Ha a BTC árfolyama e szint felett zár, ami szintén a heti trend felett van, az új történelmi csúcsok felé indíthatná el a trendet.
A BTC egy kulcsfontosságú szint felett van
A Bitcoin realizált ár eloszlásának elemzése segít meghatározni, hogy hol keletkezett az elköltött tranzakciós kimenetek jelenlegi halmaza, vagyis az UTXO-k. Ez betekintést nyújt abba, milyen költségen szerezték be a kereskedők a Bitcoinjaikat, ami alapján a támasz és az ellenállás területeket azonosítjuk.
A Glassnode adatai szerint a legfontosabb Bitcoin támasz szintek közül néhány most 97 500 és 96 450 dollárnál húzódik
A volatilitás alapján nagy mozgás előtt áll a Bitcoin
A Bitcoin január 20-án elérte eddigi legmagasabb árfolyamát, a 109 114 dollárt, de az új csúcs felé való újabb kitörési kísérlete eddig nem járt sikerrel. A 105 000 dolláros szint feletti második áttörési próbálkozás után a piac konszolidációba és visszahúzódásba kezdett egy egyre csökkenő lendülettel.
A Bitcoin egyhetes realizált volatilitása jelenleg 23,42%-ra csökkent, ami közel van az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjeihez – utoljára 2024 októberében és 2023 novemberében volt ilyen alacsony. A Glassnode elemzése szerint az ilyen volatilitáscsökkenések a múltban a jelentős piaci mozgásokat előzték meg.
Hasonlóképpen, a Bitcoin opciós piacának egyhetes implikált volatilitása is többéves mélypontot ért el. A korábbi ilyen szinteket jelentős volatilitási kitörések követték. Azonban a hosszabb távú volatilitás (három-hat hónap) magasabb maradt, ami arra utal, hogy a piac egy nagyobb mozgás előtt állhat.
A Glassnode szerint a Bitcoin döntő ponthoz érkezett. Ha a kereslet elég erős marad, az árfolyam stabilizálódhat egy új sávban 109 114 dollár felett, és folytathatja az emelkedést.
Ha azonban a vételi nyomás nem bizonyul tartósnak, akkor egy mélyebb korrekció is elképzelhető, amelyet az új befektetők félelme generálhat, amikor a frissen vásárolt érméik elvesztik a profitjukat.
Felfelé most a 99 067 dolláros ellenállás leküzdése lenne a nagy falat, amely egybeesik az 50 napos mozgóátlaggal. Ha ezt sikerül áttörni, akkor visszatérhet a 100 000 dolláros szinthez a bitcoin.
Lefelé pedig erős támasz alakult ki 97 100 dollár körül, ahol 2,76 millió cím összesen 2,1 millió BTC-t vásárolt. Ez arra utal, hogy jelentős vételi érdeklődés van ezen a szinten, ami csökkentheti egy nagyobb esés esélyét.