Az elfeledett „szellemtelefon” – Thomas Edison legtitokzatosabb találmánya
Thomas Edison találmányainak panteonjában kevés olyan rejtélyes – vagy olyan ellentmondásos – találmány van, mint az úgynevezett „szellemtelefon”. A legendás készülék, amely állítólag összekapcsolja az élőket a holtakkal, a történészeket, a paranormális jelenségek szerelmeseit és a technológusokat egyaránt rabul ejtette.
Thomas Edison neve egyet jelent az innovációval. Ezt a zsenit „Menlo-parki varázsló” néven is ismerték; ő volt a fonográf, az elektromos izzó és számos más úttörő találmány feltalálója.
Az 1920-as években azonban Edison állítólag valami sokkal furcsábbra fordította figyelmét: egy olyan eszközre, amely szerinte képes volt kommunikálni a halottakkal. Ezt az úgynevezett „szellemtelefont” azonban továbbra is rejtély és intrika övezi, és izgalmas bepillantást enged Edison ismeretlen iránti rajongásába, amely egész életére kihatott.
Edison ízig-vérig tudós volt, ám az már nem annyira ismert róla, hogy üzletember és spirituális kereső is volt. A 20. század eleje a paranormális jelenségek iránti rajongás kora volt. A szeánszok, a Ouija-táblák és a médiumok megragadták a közvélemény fantáziáját, és válaszokat ígértek a túlvilági életre és az emberi tudatosság rejtelmeire vonatkozó kérdésekre.
A híres „Menlo-parki varázsló” 1914-ben, Edison archívumából (Public Domain).
Miközben Edison nyilvánosan szkeptikusan viszonyult a médiumokhoz és más természetfeletti állításokhoz, hitt abban is, hogy a tudomány a megfelelő felszereléssel végül lehetővé teszi a halottakkal való kommunikációt.
1920-ban Edison a The American Magazine-nak adott interjújában elárulta, hogy egy olyan eszközön dolgozik, amely képes kapcsolatba lépni a túlvilággal.
„Már egy ideje dolgozom egy olyan készülék építésén, amely azt vizsgálja, hogy lehetséges-e, hogy a földet elhagyott személyiségek kommunikáljanak velünk” – mondta Edison B. C. Forbesnak a The American Magazine 1920. októberi számában. „Létezik két vagy három olyan készülék, amelyeknek nagyon megkönnyítenék a kommunikációt. Most egy ilyen készülék építésén dolgozom, és remélem, hogy néhány hónap múlva be tudom fejezni.”
Edison ehelyett azt feltételezte, hogy ha az emberi szellem a halál után is fennmarad, akkor „finom részecskék” formájában létezhet, amelyek képesek befolyásolni a fizikai világot, bár mikroszkopikus szinten.
Edison a naplójában azt elméletet fogalmazta meg, hogy az élet, akárcsak az anyag és az energia, elpusztíthatatlan. Elképzelése szerint az életen alapuló apró részecskék a halál után is tovább léteznek, és személyiségen alapuló maradványt alkotnak – emlékeket, gondolatokat és benyomásokat, amelyek egykor az embert meghatározták. Ha ezek a részecskék fennmaradnának, úgy vélte Edison, akkor összegyűlhetnének körülöttünk a tér-idő kontinuumban, vagy, ahogy ő nevezte, az „éterben”.
Edison úgy vélte, hogy ezek a részecskék érzékeny műszerekkel érzékelhető rezgéseket hozhatnak létre – egy olyan tudományos megközelítés, amely szerinte megkerülheti a médiumok szubjektivitását és megbízhatatlanságát.
Elképzelése szerint a „szellemtelefon” úgy működik, mint egy finoman hangolt elektromos készülék, amely képes érzékelni a finom „éteri” erőket, amelyek állítólag a halál után is fennmaradnak.
Edison elképzelése tükrözi a fizika mély megértését és az élet rejtélyei iránti őszinte kíváncsiságát. A merész kísérletezésekről szerzett hírneve ellenére Edison azonban kevés dokumentációt vagy tervrajzot hagyott hátra a szellemtelefonról. Így ez az egyik legvitatottabb – és legmegkérdőjelezhetőbb – találmánya maradt.
Edison a 20. század elején a tudomány és a spiritualizmus példátlan kereszteződésének volt tanúja. A rádióhullámok és más láthatatlan erők nemrégiben történt feltalálásával a kor tudósai azon kezdtek el töprengeni, hogy vajon ugyanezek az energiák magyarázhatják-e a paranormális jelenségeket. Olyan személyiségek, mint Sir Oliver Lodge, a köztiszteletben álló fizikus és mérnök, hangos szószólói voltak ennek az elképzelésnek, mivel úgy vélték, hogy a halottakkal való kommunikáció a tudomány számára elérhető közelségbe került.
Edison szellemtelefonja, ha létrejött volna, technológiai megfelelője lett volna a szeánszasztaloknak és az Ouija-tábláknak, amelyek már akkoriban is népszerűek voltak a háztartásokban szerte Amerikában és Európában.
Thomas Edison 1908-ban Menlo-parki laboratóriumában egy fonográf mellett (Public Domain).
Bár Edison elképzelése mechanikus volt, mégis ugyanazokra az alapvető kérdésekre kereste a választ, amelyeket a spiritiszták már évtizedek óta feltettek. Lodge és mások azzal érveltek, hogy a lélek a halál után is képes információt továbbítani, és ez az elképzelés, bár radikális volt, meglepően szimpatikus hallgatóságra talált az akkori tudományos közösségben.
Már Edison kijelentése előtt is voltak kísérletek a szellem kölcsönhatásainak számszerűsítésére és mérésére. Pszichológusok, mint William James, parapszichológiai kísérleteket végeztek, míg mérnökök „szellemdetektorokat” kezdtek tervezni, amelyekről azt állították, hogy elektromágneses mezőkön keresztül azonosítják a természetfeletti tevékenységet.
Edison inspirációjának egy részét Nikola Tesla beszámolói adhatták, amelyben különös, látszólag túlvilági zajokkal való hátborzongató találkozásokról számolt be, miközben egy elektromágneses hullámokkal működő kristályrádióval kísérletezett.
„A hangok, amelyeket minden éjjel hallok, elsőre emberi hangoknak tűnnek, amelyek egy számomra érthetetlen nyelven beszélgetnek egymással” – írta Tesla 1918-ban. „Nehezen tudom elképzelni, hogy valóban valódi emberi hangokat hallok, egy másik bolygóról. Kell lennie egy egyszerűbb magyarázatnak, ami eddig elkerülte a figyelmemet”.
Edison szellemtelefonja, bár kialakítását tekintve különbözött a többitől, rezonált ezekkel az erőfeszítésekkel, utalva a tudományos szigor és a paranormális kutatások ötvözése iránti nagyobb kulturális érdeklődésre.
Bár Edison azt állította, hogy szellemtelefont tervezett, a szkeptikusok sokáig azon tűnődtek, vajon valóban hitt-e a megvalósíthatóságában, vagy egyszerűen csak élvezte, hogy tovább növelheti a misztikumát.
Az életrajzírók megjegyzik, hogy Edison köztudottan provokatív állításokat tett a riportereknek, és néhány történész úgy véli, hogy a szellemtelefonról szóló bejelentése egy jól kiszámított lépés lehetett, amellyel a korszak paranormális őrületéből akart tőkét kovácsolni. Mások azt is fontolóra vették, hogy ez nem csak egy tréfa volt-e, amelyet olyan riporterekkel játszott el, akik maguk is ilyen érdeklődésűek voltak, bár nincs bizonyíték arra, hogy valóban ez lett volna a helyzet.
A korabeli beszámolók azonban igen eltérőek Edison projektjének komolyságát illetően. Egyes, Edison laboratóriumából származó jelentések szerint arra utasította mérnökeit, hogy teszteljék az elektromágneses spektrumban bekövetkező változásokat érzékelő prototípusokat – olyan változásokat, amelyekről azt feltételezte, hogy szellemek jelenlétére utalhatnak.
A titokzatosságot növeli, hogy a szellemtelefon prototípusait vagy vázlatait soha nem találták meg. Edison szigorú elvárásairól is ismert volt, és a szellemtelefonra vonatkozó dokumentáció hiánya arra utalhat, hogy a projektet végül kudarcnak, vagy esetleg személyes kíváncsiságnak tekintette, nem pedig komoly tudományos vállalkozásnak; már ha egyáltalán komoly vállalkozás volt.
Reklámfogás volt, őszinte, de végül eredménytelen törekvés, vagy talán a kettő kombinációja? A bizonyítékok hiánya megválaszolatlanul hagyja ezeket a kérdéseket, de ez nem akadályozta meg a rajongókat és a történészeket a találgatásokban.
Az elmúlt években újra felbukkant Edison szellemtelefonjának története, és felkeltette a modern technológusok és a paranormális jelenségek szerelmeseinek érdeklődését egyaránt. A digitális rögzítő eszközök és a szellemvadász kütyük mellett a szellemekkel való kommunikációra szolgáló tudományos eszköz gondolata újra kulturális vonzerőt nyert.
A paranormális nyomozók ma olyan eszközöket használnak, amelyeket Edison találmányának szellemi utódainak tekinthetünk. Az elektromágneses mező mérőktől a digitális hangrögzítőkig néhány modern szellemvadász berendezés hasonlít Edison feltételezett szellemtelefonjára; ez az egyik módja annak, hogy az ötlet bekerült a populáris kultúrába, és olyan filmeket, könyveket és művészeti alkotásokat inspirált, amelyek Edison kísérteties találmányát képzelik el.
Akár komoly tudományos vállalkozás volt Edison szellemtelefonja, akár nem, ez a „majdnem találmány” a híres feltaláló egy alig ismert oldalát mutatja be. Edison, aki híresen gúnyolta a létezés spirituális oldalát, nyitott maradt az univerzum rejtélyei iránt, és gyakran kijelentette, hogy a tudomány még nem fejtette meg a természet minden titkát. Élete alkonyán Edison érdeklődése a halál utáni élet felé irányult – ez a váratlan hozzáállás immár a hagyatékának részévé vált, emellett a szkepticizmus és az ismeretlen iránti nyitottság keverékét tükrözi.
Miközben a paranormális kutatások és az új technológiák tovább fejlődnek, Edison látomása tovább él, és megmozgatja azok fantáziáját, akik azon tűnődnek, hogy a tudomány egy nap talán ablakot nyit számunkra a még láthatatlan világokba.