Mi van a dollár mögött? | @Krip Tóbiás
Egy kormányzat által létrehozott pénz várható élettartama huszonhét év. Az amerikai dollár már több, mint 200 éve velünk van. Hogyan csinálja?
A kezdetek
A gyarmati időktől kezdődően különböző országok aranyból és az ezüstből vert érméi szolgáltak pénzként az amerikai kontinensen. Itt a hangsúly az aranyon és az ezüstön volt, a pénzérme csak a nemesfém mennyiséget tette könnyen felismerhetővé. Az egyik széles körben elterjedt érme a spanyol dollár volt.
Az Egyesült Államok Kongresszusa 1792 április 2-án fogadta el a pénzverdei törvényt, amivel létrehozta az amerikai dollárt. Ennek értéke és nemesfém tartalma megegyezett a spanyol dollárral, így az újonnan forgalomba kerülő amerikai érmék felcserélhetőek voltak a már meglévő spanyollal. Ez a kettő párhuzamosan létezett, és a spanyol dollár is törvényes fizetőeszköz maradt egészen 1857-ig.
Az első egy dolláros bankjegy, középen a “Will pay the bearer” felirat (forrás)
1862-ben kezdtek törvényes fizetőeszközként papírpénzt kibocsátani. Innentől minden bankjegyen szerepelt a híres “Will Pay To The Bearer On Demand” mondat, szó szerinti fordításban “a tulajdonos kérésére kifizetik”. Ez azt jelentette, hogy a bankjegy igény szerint bármelyik bankban beváltható volt nemesfémre.
Az első világháború
Az Egyesült Államok sokáig próbált semleges maradni az első világháborúban. Szerintük ez a konfliktus az amerikai polgárháború mintájára európai polgárháború volt, amibe nem kívántak aktívan beleavatkozni. Gazdaságilag közben hatalmas hasznot húztak a háborúból, rengeteg európai arany áramlott be a hadianyag, élelmiszer és egyéb export cikkek eladásából. Ennek az aranynak a nagy része azóta is az Egyesült Államokban van.
Ennek a hosszútávú következménye lett, hogy az Egyesült Államokban maradt legtovább arany fedezetű a pénz. Nyilván könnyebb fenntartani ott az arany fedezetet, ahol megvan hozzá az arany.
Manapság is hallani olyan véleményeket, hogy jó ötlet lenne visszatérni az aranypénzhez. De gyakorlati okok miatt nagyon valószínűtlen, hogy ez valaha is megvalósuljon. Ugyanis ha az arany lenne a pénz, akkor a pénz nagy része az Egyesült Államokban lenne, ezt pedig a világ jelentős része hevesen ellenezné. Máig ható gazdasági következménye az első világháborúnak, hogy nagy biztonsággal kijelenthetjük, soha többet nem lesz forgalomban aranypénz a világon.
A nagy gazdasági világválság
Egyes vélemények szerint a nagy gazdasági világválságot az arany magánkezekben történő felhalmozása okozta, lassítva a pénzforgást és hátráltatva a gazdaság fejlődését. 1933 április 5-én Roosevelt elnök aláírta a 6102-es számú elnöki rendeletet. Eszerint minden magánszemély köteles az összes birtokában lévő aranyat beváltani dollárra. Aki ezt nem teszi meg egy hónapon belül, az 10 ezer dollár bírságra és 10 év börtönbüntetésre számíthat. Ez volt a “New Deal” politika, magyarul “új üzlet”. Roosevelt elnök új üzleti ajánlata az embereknek: odaadják az aranyat, vagy mennek a börtönbe.
(Ezzel kapcsolatos kitekintő a jelenkorra, Szatosi Nakamoto egy internetes regisztrációkor április 5-t adta meg születésnapjának, ami a 6102-es elnöki rendelet aláírásának a napja.)
Az arany begyűjtése nem ment zökkenők nélkül, több magánszemély és cég ellen is eljárás indult. Frederick Barber Campbell manhattani ügyvéd például szerette volna biztonságban tudni a megtakarításait, ezért a dollárját még korábban beváltotta aranytömbökre, és elhelyezte megőrzésre a híres Chase bankban. Az elnöki rendelet után Campbell elment a bankba, hogy kivegye az aranyat, viszont a bank a rendeletre hivatkozva nem adta oda. Ezek után Campbell beperelte a Chase bankot, de elveszítette a pert, és soha nem kapta vissza az aranyát.
1934-ben a Kongresszus elfogadta az aranytartalékról szóló törvényt. Ez alapján az összes begyűjtött aranyat a pénzügyminisztériumhoz rendelték, a dollár aranyban meghatározott értékét pedig csökkentették. Egy évvel korábban az embereknek még 20,67 dolláros unciánkénti árfolyamon kellett beváltaniuk az aranyukat, innentől kezdve az arany ára 35 dollár lett. Ez a magas árfolyam erősen ösztönözte a külföldieket, hogy ők is váltsák be az aranyukat dollárra. Az Egyesült Államok aranytartaléka tíz év alatt megháromszorozódott, az 1930-as 6.358 tonnáról 1940-re 19.543 tonnára növekedett.
Franklin Delano Roosevelt elnök aláírja az aranytartalékról szóló törvényt (forrás)
A “Will Pay To The Bearer On Demand” felirat továbbra is ott maradt a bankjegyeken, de ez már csak a külföldiekre vonatkozott. Az amerikai állampolgárok többé már nem válthatták be a dollárjukat aranyra.
A Bretton Woods-i rendszer
A második világháború végén az Egyesült Nemzetek kidolgozták az új világgazdasági rendszert. Az erről szóló konferencia helyszíne alapján ezt Bretton Woods-i rendszernek nevezték el.
Ahogyan az első világháborúban is, a másodikban is az Egyesült Államok nagyot profitált a háborúba való késői beszállásból. A háború első részében rengeteg felszerelést adott el a Szövetségeseknek, amivel ismét sok aranyat sikerült begyűjtenie. A második világháború végére már a világ összes aranytartalékának majdnem kétharmada az Egyesült Államokban volt. A többi ország valutájának így már nem lehetett aranyfedezete, ezért a Bretton Woods-i konferencián egy arany és dollár alapú vegyes rendszert dolgoztak ki.
A Mount Washington Hotel, a konferencia színhelye (Kép: rickpilot_2000)
Az új rendszerben minden országnak kötelező volt valutája árfolyamát az aranyhoz rögzítenie. A dollár kitüntetett szerepet kapott, továbbra is 35 dolláros unciánkénti árfolyamon volt átváltható aranyra. Ezzel tartalékvalutaként szolgált a többi ország számára. A külföldi kormányok arany híján dollárt tartalékoltak, ami a rögzített árfolyam miatt elméletileg ugyanolyan jó volt.
A Nixon-sokk
A közgazdászok a vietnámi háború természetes velejárójának tekintették az inflációt. Az államnak pénz kell a háború finanszírozására, ezért pénzt nyomtat. Ugyanakkor a termelői kapacitások egy részét átirányítja a hadiiparba. Így több pénz jut kevesebb termékre, kész is az infláció. Ebben a helyzetben viszont egyre kevésbé tűnt reálisnak, hogy a többi kormány majd ténylegesen a Bretton Woods-i rendszerben rögzített 35 dolláros árfolyamon tudja beváltani a dollárját aranyra.
Richard Nixon elnök (forrás)
Svájc beváltott 50 millió dollárt. Augusztus elején a franciák küldtek egy hadihajót az Egyesült Államokba, rajta 191 millió dollárral, hogy akkor ők is átváltanák. Még ez is sikerült. Egy héttel később a brit nagykövet jelezte, hogy ő is beváltana 3 milliárd dollárt. Viszont ő a franciákkal ellentétben hadihajó nélkül próbálkozott, és ez az összeg túl nagy volt, így ő már nem járt sikerrel. 1971 augusztus 15-én Nixon elnök megszüntette a dollár aranyra válthatóságát. Ezzel véget ért a Bretton Woods-i rendszer.
A bankjegyeket idővel lecserélték. A híres “Will Pay To The Bearer On Demand” felirat helyét átvette az “In God We Trust”, magyarul “Istenben bízunk”. Ennek az értelmezésével kapcsolatban több elmélet is létezik. Egyrészről megnyugtató lehet a tudat, hogy ilyen jámbor, istenfélő emberek állnak a dollár mögött, akik Istenben bíznak. Másrészt korábban a dollár értékét aranyfedezettel garantálta az amerikai kormány, és erre vonatkozott a felirat a bankjegyeken. Ezután pedig a dollár értékét Istenre bízzák, és ezt cinikus módon még rá is írják a bankjegyekre. Isten fizesse meg helyettük.
Ezek után az uralkodó elmélet szerint a gazdaság egyenletes fejlődéséhez fokozatosan növelni kell a rendelkezésre álló pénzmennyiséget. Növekszik a népesség, fejlődik a technológia. Több ember több terméket vásárol, az elmélet szerint ehhez fokozatosan több pénzre van szükség. Így a központi bank szép egyenletes ütemben egyre több dollárt bocsátott ki, az ábrán látható módon. Az ábrán a szürke csíkok a recessziós gazdasági időszakokat jelölik. Jól láthatóan a gazdasági visszaeséseknek semmilyen hatásuk nem volt a kibocsátott dollár mennyiségre.
Pénzmennyiség növekedés 1970–2008 (forrás)
A 2008-as válság
A 2008-as gazdasági válság fordulópont volt a pénzügyi politikában. Ezt jelzáloghitel-válságnak is nevezik, és mögöttes okként emlegetik a túlzott eladósodást. Egyszerűen megfogalmazva túl sok volt a hitel, és kevés volt a pénz a hitelek törlesztésére. Ezért az amerikai jegybank olyan kísérletbe fogott, amilyen még korábban soha nem volt a világtörténelemben. Rengeteg új pénzt bocsátott ki, pár év leforgása alatt megötszörözte a forgalomban lévő pénzmennyiséget. Ezt nevezik mennyiségi lazításnak.
Pénzmennyiség növekedés 1970–2018 (forrás)
Ebből a pénzből a jegybank amerikai államkötvényeket vásárolt, aminek hatására a kötvények hozama nulla közelébe süllyedt, a tőzsdén szereplő értékpapírok árfolyama kilőtt, a gazdaság pedig felpörgött. Itt tartunk most.
Zárás
Az amerikai dollár már több, mint 200 éve velünk van. Ez akár egyfajta biztonságérzetet is adhatna. Mondhatnánk, ha már ilyen régóta itt van, valószínűleg még itt is marad egy darabig. Viszont a dollár létezése folyamán több alapvető változáson is keresztülment, legutóbb nem is olyan régen.
Az Egyesült Államok GDP-je millió dollárban kifejezve (forrás)
Már évek óta szépen teljesít a gazdaság, minden eddigi rekordot messze túlszárnyal a GDP, új csúcson vannak a részvényindexek és az ingatlanárak. A gazdasági mutatók ilyen meredek javulása elgondolkodtató lehet. Ezek a mutatók ugyanis dollárban és egyéb hagyományos valutákban vannak kifejezve, vagyis a gazdaság dollárhoz viszonyított állapotát mutatják. A dollár mennyisége pedig nagyot növekedett az utóbbi években. Lehetséges, hogy ezek a javuló statisztikák nem a gazdaság tényleges növekedését jelzik, hanem a dollár egyre gyorsuló elértéktelenedése áll mögöttük. Ami kérdésessé teszi a dollár jövőjét.