Miért is (nem) kellene örülnünk a digitális valuták gondolatának?
Nem tudom pontosan, hol romlott el a dolog, és azt sem tudom, elromlott-e egyáltalán. Egy ideje azonban felvetődött bennem a gondolat: valahányszor olyan híreket kap a kriptoközösség, amelyben digitális valuták elképzeléseiről van szó, mindenki előtt azonnal a bitcoin mainstream elfogadottságának víziója jelenik meg.
Fokozott érdeklődés
A koronavírus-járvány okán kialakult globális helyzet újra előtérbe hozta a jegybankok által kibocsátott digitális valutákról szóló javaslatokat. Az Egyesült Államokban nemrég tartottak meghallgatást a dologgal kapcsolatban.
Egy-két évvel ezelőtt a CBDC-k még teljesen újdonságnak számítottak. A kriptovilág résztvevőinek talán nem kell azokat és azok hasznosságát bemutatni. A világ másik fele azonban továbbra is egy egzotikus valamiként tekint rájuk, miközben nem értik, mi a fene a különbség a CBDC és a bankszámlájukon lévő pénz között.
Tekintsünk vissza két évet. Kína felgyorsította saját digitális valutájának kibocsátását; a Facebook egy globális digitális pénz elindítását tervezi, amely komoly fenyegetést jelent a gazdasági status quóra – volt idő, mikor ilyen hírektől volt hangos a pénzügyekkel foglalkozó média.
Miközben azt sem tudták, milyen élénkítő csomagokat indítsanak (mennyiségi enyhítés, stimuluscsekkek), az Egyesült Államok Kongresszuságban néhány korai, stimulusról szóló javaslatban feltűnt egy újfajta, érdekes és teljesen példátlan dolog: megemlítették a „digitális dollár” gondolatát.
És tényleg… Miben lenne más egy CBDC, mint a most ismert bankszámlán lévő egyenleg?
Ugyanezt a kérdést tette fel a Finance Magnates pénzügyi hírportál az Accenture-vezérigazgató Danielle Martellnek is, aki azt mondta:
„A digitális dollár nem csak képviseli a dollárt, de maga a dollár.”
(Az Accenture egyébként az a vállalat, amely a Digitális Dollár Projekt névre keresztelt, az amerikai CBDC lehetőségeit kutató szervezet egyik fő partnere.)
Az elsődleges különbség főleg abban rejlik, hogy a digitális dollárhoz ugyanúgy mindenki hozzáférhetne, mint magához a fizikai készpénzhez. Függetlenül attól, hogy rendelkezik-e bankszámlával vagy sem. De tekintettel arra, rendelkezik-e tárolásra és továbbításra alkalmas elektronikus eszközzel.
A felhasználó oldaláról tehát gyakorlatban ez jelenti a fő eltérést. És persze, ha a digitális dollár a valódi dollárral megegyező jogi szerephez jut, akkor minden bizonnyal az elfogadása is mindenhol kötelezővé válna.
Szintén nagy különbség – bár átlagfelhasználók szempontjából oly mindegy – a bankkártyás fizetésekkel és banki utalásokkal szemben, hogy míg ez utóbbiak a bankon mint közvetítőn keresztül zajlanak, addig a digitális valuták utalása P2P-módon történhetne, akárcsak a kriptopénzek esetében.
Ebből pedig egyenesen következik, hogy a határokon átívelő fizetések is jóval költséghatékonyabbak és gyorsabbak lesznek a mai rendszereknél. Ilyen szempontból akár a ma ismert kriptopénzekkel is jelentős konkurenciaként vehetik fel a versenyt.
Ennek kivitelezése lehetne az, amelyet egy, a Bitcoin-blokklánchoz hasonló elosztott főkönyv jelentene. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy a Digitális Dollár Projekt weboldalán elérhető fehér könyv a közreműködők neve alatti rész kivételével egyszer nem említi a blokkláncot mint technológiát. (Az elosztott főkönyvet igen.)
Valószínűleg ez volt az a pont, ahol egy picit félresiklott a kriptovonat, és mindenki hirtelen egy legitim bitcoinra gondolt, amikor megpillantotta a CBDC betűszót.
Van azonban a Bitcoin és a CBDC között egy hatalmas különbség: nem mind a kettő tekint kiemelt fontossággal az anonimitás megőrzésére.
A digitális valuták nem feltétlenül biztosítanak magánélet-védelmet
Maga a Digitális Dollár Projekt fehér könyve is rendelkezik egy „Privacy” alfejezettel, amelyben az alábbi olvasható:
Ennek megfelelően gyakorlati szempontból kell megfontolni, hol húzzuk meg a vonalat a digitális dollár fejlesztésében, hogy az tiszteletben tartsa az egyén magánéletével kapcsolatos jogait, ugyanakkor a megfelelési és szabályozói folyamatok (pl. pénzmosás ellenes irányelvek / ügyfél-azonosítás) is megfelelően alkalmazhatók legyenek.
Mivel ez még csak amolyan tervezet, így nem feltétlenül tükrözi a valódi digitális dollár infrastruktúráját. Az idézett mondat nem tudom, hogy nyilvánulhatna meg a valóságban. Bizonyos szempontból azonban ez lényegtelen, hisz a fő tényen nem változtat. A kormányok egy új módot kapnának arra, hogy még több ember pénztárcájába nyerjenek betekintést, még hatékonyabb módon.
Amíg bármilyen hatóság vagy harmadik fél a te beleegyezésed nélkül figyelheti meg a számlád készpénzforgalmát, és amíg azt a pénzt akármilyen indokra hivatkozva lefoglalhatja, addig nem jött el az idő arra, hogy pénzügyi függetlenségről beszéljünk, vagy okunk legyen ezeket a projekteket a Bitcoinnal egyenrangúan kezelni.
Félreértés ne essék, az alapgondolattal nincs gond, és valóban nagyon hasznos lenne, ha megvalósulna. Én csak arra szeretném felhívni a kriptoközösség figyelmét, hogy nekünk ezt a kérdést a magánélet védelmének szempontjából kellene kiemelt fontossággal kezelnünk
Összhangban a cypherpunkok kiáltványával:
„[…] az adatvédelem egy nyílt társadalomban megköveteli az anonim tranzakciós rendszereket. Mostanáig a készpénz volt az elsődleges [ilyen] rendszer. Egy anonim tranzakciós rendszer nem egyenlő a titkos tranzakciós rendszerrel. Egy anonim rendszer felhatalmazza az egyéneket arra, hogy csakis a kívánt esetben tárják fel identitásukat. Ez a magánszféra védelmének a lényege.”
(Bővebben: Punk’s not dead – A cypherpunk mozgalom)
A bankjegyek eddig szép szolgálatot teljesítettek, és valóban lehetővé tették az anonimitást, hisz nem sétálhatott csak úgy oda hozzád a hatóság az utcán és kötelezhetett arra, hogy mutasd meg nekik a pénzed.
Szintén, semmilyen lehetőség nem állt rendelkezésre arra nézve, hogy a bankjegyek egyénekre vetített felhasználását bárki is nyomon követhesse.
A növekvő digitalizációval azonban félő, hogy az államhatalom idővel teljesen kiszoríthatja ezt a legalapvetőbb csereeszközt (pénzérme, bankjegy), amely egy legitim alternatíva nélkül a legtöbb ember számára katasztrofális következményekkel járna.
Ahogy a készpénz esetén is több évszázadon keresztül megvolt a világ mindenféle KYC- és AML‑nyavalyák nélkül, ugyanúgy meglesz az elkövetkező időkben is az esetleges digitális valuták használatával összhangban. Az erre irányuló lépéseket azonban sosem az érdekektől vezérelt kormányoktól kell várnunk.
Akinek nem inge, nem veszi magára
Példaként elég említeni a ’90-es évek nagy mumusát, a Clipper csipet, amelynek segítségével az Egyesült Államok játszi könnyedséggel hallgathatta volna le lakosai telefonbeszélgetéseit. Mai szemmel nézve talán nem tartanánk gyermeteg próbálkozásnak a dolgot, ha akkoriban nem érkezik heves válaszreakció az esetleges következményekkel tisztában lévők részéről.
Nincs azzal gond, amikor valaki a bűnözés visszaszorítására hivatkozik az adatokba való betekintés kapcsán. A gond akkor van, amikor átesnek a ló túloldalára.
Illene szem előtt tartani, hogy a magánélethez való jog alapvető emberi igénynek számít, amelyet a való világban egyszerűen ki tudunk elégíteni (suttogással, sötétséggel stb.). Nem kellene ennek másképp lennie az élet sok más területén sem.
A digitális forint – valljuk be – Magyarországot egyelőre nem fenyegeti. Addig azonban talán nincs késő arra, hogy a virtuális anonimitás e téren betöltött fontosságát a legtöbb ember számára itthon is természetessé tegyük.