Csalással szerezhette doktori címét a „kriptovaluta-szakértő”

Az elmúlt években egyre több közszereplő kerül reflektorfénybe, miután tudományos munkáik hitelessége megkérdőjeleződik. Julian Hosp, az ismert osztrák doktor és kriptovaluta-szakértő, is hasonló vádakkal kell szembesüljön. Szakdolgozata rövid, hibákkal teli, zavarba ejtően pontatlan, valamint csalás és plágium gyanúja is felmerült.

Miközben Hosp tagadja a vádakat, esete rávilágít arra, mennyire is fontos a tudományos integritás. A plágium súlyos következményekkel járhat, valamint nemcsak személye, hanem a tudományos közösség hírnevét is veszélyezteti.

Julian Hosp és a kriptovaluták

Julian Hosp, osztrák származású orvos, vállalkozó és kriptovaluta-szakértő, aki a blokklánc-technológia és a kriptovaluták területén vált ismertté. A 39 éves osztrák orvos és író számtalan könyvet írt a digitális eszközök témakörében, valamint a TenX nevű startupnak is a társalapítója volt, amely elsők között vezette be a közvetlen kriptovaluta-alapú fizetéseket. A 2017-ben induló startup 80 millió dolláros ICO-ra tett szert, azonban 2019-ben azt Hosp vitatott körülmények között elhagyta.

A TenX után Hosp megalapította a Cake DeFi nevű platformot, amely decentralizált finanszírozási megoldásokra fókuszál. A platform célja a felhasználók számára staking-szolgáltatás nyújtása, amivel passzív jövedelemre tehetnek szert. Mindeközben olyan munkák kerültek ki a kezéből, mint a Cryptocurrencies Simply Explained, valamint a Blockchain 2.0.

Hosp vitatott megítélése azonban mindmáig téma a közvélemény körében. Egyesek szerint egy sikeres és innovatív blokklánc-vállalkozó, mások szerint azonban túlzott ígéretekkel csábítja befektetőit, melyeket aztán nem teljesít. A TenX-botrány, valamint a doktori disszertációja körüli vádak miatt sokan szkeptikusak vele kapcsolatban. De miről is van szó pontosan?

Vékony, kínos és hibás szakdolgozat

Hosp doktori címét Ausztráiában a „Man in the Pool”, magyarul „Az ember a medencében” című tanulmányával szerezte meg, melyet az elmúlt időben alaposabb vizsgálat alá vetettek a szakértők. Bár a dolgozat tartalmáról és minőségéről kevés nyilvános információ áll rendelkezésre, a közelmúltban felmerültek olyan kritikák, miszerint Hosp munkássága számos hibát tartalmaz, kifejezetten rövid és elképesztően pontatlan.

A 28 oldalas tanulmány valóban rövidnek tűnik, azonban, ha belegondolunk, hogy Satoshi Nakamoto forradalmi Bitcoin fehér könyve csupán 9 oldal volt, mondhatjuk azt, nem a hosszától függ forradalmi jellege. Ugyanakkor Hosp tanulmányával kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy sem címadásban, sem terjedelemben, sem a formai követelményekben, sem pedig módszertanban nem üti meg egy általános doktori dolgozatnak a színvonalát.

A dolgozat először 143 vizsgált kórházat említ, azonban a vizsgálat során csupán 142 kórházat sorol fel, melyeket nemhogy ABC sorrendbe nem teszi, de a forrásmegjelölés is hibás és az adatokra való hivatkozás a diagramok esetében is pontatlan. Mindeközben a dolgozat tiszta tanulmánya alig éri el a 10 oldalt, nem eredményez pozitív választ, tapasztalatait pedig csupán 7,5 hónapra korlátozza.

A plágium vádja

Az, hogy egy alapszakos egyetemista esetében egy ilyen dolgozat teljesíti a követelményeket, még rendben van. Ugyanakkor egy Dr. med. univ. cím esetében ennél többet várna el az ember. Egyes források szerint ráadásul Hosp teljes szakdolgozatával kapcsolatában plágium és csalás vádja merül fel, mivel a dolgozat tartalma és eredete más szerzők munkásságára épül.

Itt érdemes kiemelni azt, hogy nem magával a dolgozattal van a probléma – bár egyesek szerint az is minősíthetetlen – hanem azzal, hogy más szerzők munkáját forrásmegjelölés nélkül vette át. Nem egyedi eset ez azonban, hiszen 2011-ben például Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter mondott le, miután kiderült, hogy doktori disszertációjában jelentős mértékű plágiumot követett el.

Hogy mi lesz Hosp doktori címének a sorsa, az egyelőre rejtély marad. De ilyen szinten, ilyen mértékű hibákat véteni, nem lehet. Könnyen lehet, hogy nemcsak többi munkásságát, de az egész területet kellemetlen helyzetbe hozza, amivel az elmúlt 15-20 évben foglalkozott.