Csalás, pénzmosás, patkányméreg – ennyi lenne a Bitcoin?

A Bitcoinnak felemás viszonya van a Wall Street vezetőivel. Az évek során sokat változott azonban a legnagyobb bankok és alapkezelők véleménye. 

A Bitcoin, amelyet a kezdeti években kemény kritika ért a Wall Street vezetőitől, mára már egy 2 ezer milliárd dolláros üzletté vált. 15 év káosz után hajnalban az árfolyam átlépte át a 106 000 dollárt is.

Az ambivalens kapcsolat és valahogy minden szkepticizmus ellenére a Bitcoin itt van és itt is marad. Mindeközben pedig teljesen átalakítja a pénzügyi rendszerről alkotott képünket.

A világ legnagyobb decentralizált rendszere a kriptobarát Trump segítségével most új korszakba léphet. A Wall Street legnagyobbjai már nem mehetnek el szó nélkül a kriptovaluták és a Bitcoin mellett. De még mindig vannak akik leginkább kővel dobálnák meg a szektort.

Az alábbi cikkben azt nézzük végig, a Wall Street legnagyobb vezetői hogyan vélekednek a Bitcoinról és hogyan változott a véleményük az évek során.

Jamie Dimon szerint a Bitcoin egy csalás

Jamie Dimon, a JPMorgan befektetési bank vezetője nem finomkodik, ha Bitcoinról van szó. 2017-ben csalásnak nevezte a Bitcoint, és még azzal is fenyegetőzött, hogy elbocsátja az alkalmazottakat, ha kereskedni próbálnak vele. A kongresszusi meghallgatásokon erre rákontrázott. A kripto tokeneket „decentralizált Ponzi-sémáknak” nevezte, és a kormányt a szigorúbb szabályozásra szólította fel korábban.

De van itt egy kis csavar.

Miközben Jamie Dimon köpködi a Bitcoint, a JPMorgan csendben nagytételben kereskedik Bitcoin ETF-ekkel, és saját blokkláncot fejleszt.

A blokklánc rendben van, de a Bitcoin nem?

„Hasztalan kis kavics” – mondta pár éve még Mr Dimon. Képmutatás? Talán. De nincs egyedül ezzel a kettős mércéjével.

Larry Fink pénzmosásnak nevezte a Bitcoint

Larry Fink, a BlackRock vezetője a kezdeti időszakban szintén keményvonalas álláspontot képviselt a Bitcoin ellen. 2017-ben még a pénzmosás indexének nevezte, és azt állította, ügyfeleit nem érdeklik egyáltalán a kriptovaluták.

Pár évet előre szaladva az időben most azt látjuk a BlackRock üzemelteti a világ legnagyobb Bitcoin tőzsdén kereskedett alapját. Vicces, hogyan változnak a dolgok, ha lehet egy pénzt keresni.

Larry ma már elismeri a Bitcoin értékét, ami fedezetet nyújthat a politikai káosz és a valuták leértékelésével szemben. Megfordította a narratívát, és most úgy hirdeti a Bitcoint, mint ami nem mozog együtt a hagyományos eszközökkel, és ezért érdemes komolyan fontolóra venniük a befektetőket.

A BlackRock pálfordulása az egyik legtörténelmibb döntés a pénzügyi szektorban. A Bitcoin azonnali tőzsdén kereskedett alapja (ETF) lett a valaha volt legjövedelmezőbb befektetési termék a piacon.

Ken Griffin kigúnyolta a Bitcoint

A Citadel alapkezelőjének vezetője, Ken Griffin egykor a Bitcoint a tulipánmánia pénzügyi megfelelőjeként gúnyolta ki. 2021-ben odáig ment, hogy azt mondta, a kriptoőrület dzsihádista felhívás a dollár ellen.

De Griffin véleménye megváltozott.

„Bárcsak akkor vettem volna, amikor olcsó volt” – mondta nemrég, a Bitcoin meteorikus emelkedésére utalva. Griffin ma már elismeri, hogy korábbi elutasítása hiba volt, bár még mindig nincs benne mindenben.

Griffin óvatos optimizmusa azt mutatja, hogy a Bitcoin sikere még a kritikusait is arra kényszeríti, hogy újragondolják álláspontjukat. Lehet, hogy nem szereti a Bitcoint, de most már tiszteli az erejét.

Warren Buffett szerint a Bitcoin patkányméreg

Az omahai orákulum nem változtatott azonban álláspontján. Warren Buffett 2018-ban egy elhíresült kijelentésében egyenesen „patkányméregnek” nevezte a Bitcoint, és évek óta ragaszkodik ehhez a forgatókönyvhöz. Akkor azt mondta, hogy nem fizetne 25 dollárt sem a világ összes bitcoinjáért együtt.

Míg más wall street-i titánok finomították álláspontjukat, Warren makacsul tartja magát. Még akkor sem nyűgözte le a Bitcoin, amikor elérte a 100 000 dolláros árfolyamot.

Ami a legendás befektetőt illeti, egyelőre úgy tűnik, az álláspontján semmi sem változtat.

Ray Dalio: A Bitcoin digitális arany – de nem mindig gondolta ezt

A Bridgewater Capital alapítója, Ray Dalio szkeptikusnak indult, de kapcsolata a Bitcoinnal új fordulatot vett. Korábban „spekulatív buborékot” emlegetett a Bitcoin kapcsán, majd 2021-ben már egyenese „pokoli találmánynak” nevezte. Dalio most már az arany alternatívájának tekinti a Bitcoint, minden lehetőségével és kockázatával együtt.

Dalio ma már Bitcoin és az Ethert is tart, de óvatos az állami beavatkozás lehetősége miatt.

„Ha a Bitcoin túl sikeres lesz, a kormányok megölik” – figyelmeztetett.