ChatGPT: 5 kriptovaluta ami magas megtérülést hozhat 2023-ban

Érdekel, hogy mit mond a mesterséges intelligencia a legnépszerűbb kriptokról és előértékesítésről?

Amennyiben a válaszod igen, abban az esetben cikkünk neked szól!

AiDoge (AI)

Az AiDoge.com hatalmas sikereket tudod elérni, pedig mindössze egyetlen hete tart csak a natív AI érmék előértékesítése. A fejlesztőknek a mesterséges intelligenciát sikerült ötvözni a mémek vicces világával, ennek köszönhetően pedig a siker kétségtelenül garantált.

A fejlesztők az előértékesítés során összesen 14.9 millió dollárt kívánnak gyűjteni, melyből az első millió alig egy hét alatt teljesült is. Ennek tükrében pedig aki szeretne még az első előértékesítési szakaszok egyikében csatlakozni, annak nem érdemes túl sokat késlekedni!

aidoge fooldal

Miért érdemes csatlakozni az AiDoge-hoz?

Vitathatatlan, hogy az elmúlt évek során az olyan tokenek, mint a Dogecoin, vagy az ArbDoge hatalmas népszerűségre tudtak szert tenni. Bár a siker jelentős volt ezeknél a projekteknél, a népszerűség mégis pillanatok alatt tovatűnt. Mindkét token esetében a korábbi csúcsról 50-90%-os árfolyamesés következett be, rövid időn belül.

Ennek az elsődleges oka mindkét esetben az volt, hogy az érmék az aranyos dizájnon kívül nem rendelkeztek valós, a hétköznapok során is alkalmazható felhasználási móddal.

Ezzel szemben az AiDoge képes ötvözni a kutyás érmék elragadó látványvilágát a mesterséges intelligencia rendkívül praktikus felhasználási módjával.

Az AiDoge.com ugyanis egy olyan platform lesz, amin keresztül bárki létrehozhatja néhány kattintással a legviccesebb mémeket, majd azokkal profithoz is juthat.

Dióhéjban, a felhasználók a mesterséges intelligenciával támogatott mémgenerátor használatával néhány címszó megadását követően létrehozhatnak egy mémet.

aidoge mem generalas

A létrehozott kép ezt követően kikerül a hírfolyamra. Itt a közösség tagjai fel-, illetve leszavazhatják az alkotásokat. Abban az esetben, ha a kép elnyeri a közösség tetszését, és a legtöbb szavazatot szerzi, a hónap végén jelentős mennyiségű AI érméhez jut a kép szerzője.

Ahhoz azonban, hogy a mémgenerátort használni lehessen, kreditekre van szükség, amiket kizárólag az AI érmékért cserébe, illetve az AI stakelésével lehet szerezni. Ennek köszönhetően pedig a ChatGPT szerint az ökoszisztéma teljes mértékben képes lesz fenntartani önmagát.

AiDoge előrejelzés

Ahogy az látható, rendkívül nagy lehetőségek vannak az AiDoge-ban. Pontosan ezért a legtöbb szakértő úgy véli, hogy az érme a listázást követően hatalmas növekedésen fog átesni. Amennyiben ehhez hozzávesszük, hogy mekkora a kereslet a mesterséges intelligencia alapú projektekre, továbbá az internetezők jelentős része imádja a mémemeket, a siker garantált.

chatgpt aidoge

Ahogy azt korábban említettük, a hónap végén a legviccesebb képek készítői jutalomban részesülnek. Ennek a jutalomnak a mértékét pedig az határozza meg, hogy mennyien tagjai az oldalnak. Mivel idővel az AiDoge.com közössége növekedni fog, ezért az elkövetkezendő évek során az érme értéke is képes lesz az állandó árfolyamnövekedésre.

Ennek köszönhetően pedig az AiDoge nem csupán rövid, de hosszú távon is tökéletes befektetés lehet.

yPredict (YPRED)

A yPredict lényegében egy minden-az-egyben kereskedési platform, aminek segítségével a sikeres kriptokereskedéseink arányát jelentős mértékben tudjuk majd növelni.

A yPredict felületén keresztül a felhasználóknak lehetőségük lesz a legjobb eszközök segítségével profi elemzéseket végezni. Ráadásul ezeket az eszközöket bárki elérheti teljesen ingyen, aki rendelkezik a YPRED tokenekkel.

Ami egyedivé teszi a yPredict oldalát a konkurenciával szemben, az az, hogy lehetőség lesz előfizetés ellenébe hozzáférni mesterséges intelligenciával készített előrejelzésekhez. Ezeknek a használatával pedig biztos lehetsz benne, hogy a kereskedéseiddel elért haszon mértéke pillanatok alatt a sokszorosára fog emelkedni.

ypredict fooldal

yPredict előrejelzés

Az érdeklődés a befektetők részéről a mesterséges intelligenciát használó cégek felé töretlenül emelkedik. A yPredict az indulását követően hamar képes lesz meggyőzni a befektetőtek arról, hogy az oldal által használt technológia megbízható és pontos.

A listázáskor a YPRED tokenek ára 0.012 dollár lesz, azonban egy éven belül várhatóan egészen 0.1 dollárig emelkedi fog a kripto értéke.

Ez azért tűnik valószínűnek, mert a listázáskor az érme piaci kapitalizációja mindössze 1.8 millió dollár. Összehasonlítva, a Dash 2 Trade 5 millió dollárról indult, majd alig néhány hónappal a listázást követően már 6.3 millió dolláros kapitalizációval rendelkezik.

chatgpt ypredict

Mivel a yPredict számos területen képes lesz túlszárnyalni a Dash 2 Trade-et, ezért a szakértők szerint a 0.1 dolláros érték egy éven belül még akár konzervatív becslésnek is tűnhet.

Ezzel kapcsolatban több szakértő is úgy véli, hogy a YPRED érmék már a listázás után elérheti az értékük tízszeresét.

Ethereum

Az Ethereum egyértelműen a legnépszerűbb altcoin, egyben a második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kripto.

Szintén érdemes megemlíteni, hogy az egyszerű és megbízható hálózata miatt a legtöbb decentralizált alkalmazás (dApp) is az Ethereumra épül. Ennek köszönhetően pedig ezek a projektek folyamatosan képesek növelni az Ethereum értékét.

Továbbá nem szabad megfeletkezni arról sem, hogy az Ethereum fejlesztői állandó jelleggel azon dolgoznak, hogy az Ethereum hálózatát jobbá tegyék. Legutóbb idén áprilisban jelent meg a Shanghai Upgrade. Ezzel a fejlesztéssel hosszú idő óta most először lehetővé vált az ETH tulajdonosai számára, hogy hozzá tudjanak férni a lekötött tokenjeikhez.

chatgpt ethereum

Sokan ezzel kapcsolatban úgy gondolták, hogy egy eladási hullámot fog maga után vonni a frissítés, azonban ennek gyakorlatilag az ellenkezője következett be.

Pontosan ezért a ChatGPT is azon a véleményen van, hogy hosszú távon, hála az aktív közösségnek és az izgalmas felhasználói módozatoknak, az Ethereum értéke növekedni fog.

Love Hate Inu

Bár a Love Hate Inu az előértékesítésének a végéhez közelít, még így is érdemes csatlakozni, hiszen a projekt jelentős sikerre számíthat a ChatGPT szerint. A Love Hate Inu fejlesztői néhány hét leforgása alatt több mint 10 millió dollárt tudtak gyűjteni, és a befektetők lelkesedése minden nappal növekszik.

A Love Hate Inu ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy biztonságos körülmények között, a blokklánc-technológia használatával pontos és megbízható szavazásokat lehessen létrehozni.

love hate inu crypto memerme

A szavazásokon való részvételhez csak le kell kötnöd az érméidet, ezt követően pedig elmondani a véleményed a közéletet megosztó kérdésekről. Miután a lekötési idő véget ért, a befektetők a natív LHINU formájában megkapják a jutalmukat.

Bár eleinte csak a projekt fejlesztői tehetnek fel kérdéseket, idővel különböző cégek is lehetőséget kapnak majd arra, hogy kikérjék a közösség véleményét. Ezzel a lépéssel pedig a Love Hate Inu egy rendkívül vonzó partnerré válik a legnagyobb vállalatok számára, hiszen az ökoszisztémában lehetetlen befolyásolni a szavazásokat.

chatgpt lhinu

Ennek köszönhetően pedig a LHINU érmék a ChatGPT véleménye alapján nem csak rövid, de hosszú távon is képesek lesznek hatalmas hozamot elérni a befektetők számára.

Bitcoin

Amennyiben nem ez az első cikk, amiben találkozol a kriptopénzek vagy a blokklánc fogalmával, egészen biztosan hallottál már a Bitcoinról.

A legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező kripto minden kereskedő számára ideális választás lehet. Szemben az olyan rendkívül kockázatos befektetésekkel, mint amilyenek például a bankszektor részvényei, a Bitcoin sokkal megbízhatóbban képes magas hozamot kínálni tulajdonosainak.

Bár a Bitcoin nem ígér kifejezetten magas hozamot más altcoinokhoz képest, a népszerű kripto volatilitása is sokkal alacsonyabb.

Számos szakértő azon a véleményen van, hogy a Bitcoin értéke idén akár a 100 000 dollárt is elérheti. Bárhogy is lesz, az egészen biztos, hogy a Bitcoin egyre szélesebb rétegek számára válik elérhetővé, és már a legnagyobb cégek is előszeretettel alkalmazzák tranzakcióik során.

Frissítés:

Egy új mémérme jelent meg a Dextools-on, és azonnal elkezdett emelkedni. A Spongebob token névre és $SPONGE tickerre hallgató érme máris óriási figyelem központjában találta magát. Az elmúlt napok ballisztikus PEPE emelkedése után a legtöbb kriptós az ilyen tokeneket kereste.

sponge token

A Spongebob token az Uniswapon jelent meg május 4-én.

Ha úgy döntenél, hogy megismered a projektet jobban, akkor itt eléred a hivatalos oldalt, és a Twitter fiókjukat.

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**