A jegyértékesítés elindult – légy ott te is a Budapest Bitcoin konferencián!

A napok fogynak, a szervezők pörögnek, az izgalom fokozódik, a jegyértékesítés pedig hivatalosan is elkezdődött! A Budapest Bitcoin konferencia készen áll, hogy hatalmas élményt nyújtson minden egyes résztvevőjének! A dátum 2025. augusztus 8-9, a helyszín Budapest, a jó hangulat pedig garantált.

Az esemény kizárólag a Bitcoinra fókuszál, és elsődleges célja, hogy összehozza a szektor szakértőit és érdeklődőit, akik a szakmai panelbeszélgetések és izgalmas eszmecserék után egy dunai hajókázáson mélyedhetnek el a Proof of Pálinkában.

Fontos, hogy a sok iparági szakértő és profi előadó jelenléte ne rémítsen meg, a konferencia szervezése során ugyanis nem csak a haladó bitcoinerekre, de a kezdőkre is gondoltak. Ez azt jelenti, hogy az esemény mindazok számára is élvezhető lesz, akik még csak most ismerkednek a Bitcoin fogalmával, mivel számos előadás várható, amin az alapoktól mutatják be a Bitcoint, annak működését, hasznosságát, jelentőségét; csínját-bínját. Ne aggódj attól sem, hogy a programban nemzetközi előadókat is látsz — például Saifedean Ammous, a Bitcoin Standard világhírű bestseller szerzője is színpadra lép —, mert az előadások helyszíni élő fordítással lesznek követhetők. Így minden tartalom magyarul is elérhető lesz, hogy senki se maradjon le a legfontosabb gondolatokról!

A konferencia központi témái között szerepel majd a Bitcoin globális elfogadottsága, eszközeink biztonságos tárolása, alkalmazások, hardvertárcák, workshopok – egyszerűen minden, aminek elsajátítására szükséged lehet.

A rendezvény helyszíne a főváros szívében található, Duna-parti Bálna, ami ennél jobban talán nem is illeszkedhetne egy Bitcoin konferenciához.

Mivel az esemény fő fókusza az ismeretterjesztés mellett a networking – a kapcsolatok kialakítása – ezért a napirend nem csupán szakmai programokkal van tele, hanem olyan exkluzív side eventekkel is kedveskedik a résztvevőknek, mint például egy dunai hajókázás, VIP lounge beszélgetések, vagy éppen a világelső Satoshi szobor meglátogatása. A Bitcoin energiájával és a Proof of Pálinka hangulatával átitatott eseményekre minden konferencia-résztvevőt szívesen várnak.

Elindult a jegyértékesítés!

Jó hírünk van! Nem kell tovább gondolkodnod, hogy mit vegyél szeretteid közelgő születésnapjára  a Budapest Bitcoin konferencia jegyértékesítése elindult!

konferencia

Az Early Bird jegyekkel lehetőséget kapsz arra, hogy kedvezményes áron vegyél részt a konferencián. Ezzel a jegyáron is spórolhatsz, és az elsők között biztosíthatod be helyed Európa egyik legexkluzívabb Bitcoin-rendezvényén. A jegyek várhatóan gyorsan elfogynak, a korai jegyértékesítés pedig csak korlátozott ideig tart.

Függetlenül attól, hogy milyen tapasztalattal rendelkezel a Bitcoin terén ez az esemény fantasztikus lehetőséget nyújt ismereteid bővítésére és az európai Bitcoin-közösséggel való kapcsolatteremtésre. Érkezhetsz veterán bitcoinerként, vagy akár zöldfülüként is, amennyiben kicsit is érdekel ez a világ, itt a helyed.

További információkért látogass el weboldalunkra vagy kövess minket a közösségi médiában: