Blokk kereskedés a Krakenen – rövid de fontos hír az igazán nagy kereskedőknek
A Kraken blogján egy rövid de annál fontosabb bejelentés jelent meg a napokban, mely szerint bevezetik a blokk kereskedés lehetőségét. Mostantól itt is kereskedhetnek azok, akik 100 ezer dollár feletti tranzakciókat kötnének.
Mi is az a blokk tranzakció és blokk kereskedés?
Sokan vannak a piacon akik számára több százezer vagy akár millió dollár kockáztatása a napi rutin része. Kockázati alapok, befektető cégek és jelentős vagyonnal rendelkező személyek számára a több százezer dolláros kitettség nem jelent problémát. Emellett ebben a körben sokan látnak lehetőséget a kriptopénz piacon is. Azonban az infrastruktúra jelenleg nem annyira kedvez számukra, hiszen nem sok tőzsdén lehet ekkora összegben kereskedni.
Az ilyen nagy összegű tranzakciókat nevezik blokk tranzakciónak. A külön kategóriát pedig azzal érdemelték ki, hogy sajátos problémába ütköznek azok akik nagyobb összegekkel kívánnak kereskedni a piacon.
Például, ha valaki 1 millió dollár értékű bitcoint szeretne eladni, akkor a következő zajlik le a piacon. A nagy összegű tranzakcióban már önmagában is befolyásolja az adott kriptopénz piacát, mellyel árfolyam csökkenést idézhet elő. Emellett pedig nem is tudja majd ugyanazon az árfolyamon eladni az összes érmét, mert nem egy vevő áll a másik oldalon, az árfolyam pedig a folyamatos eladói nyomás miatt folyamatosan csökken is.
Éppen ezért szoktak egy közvetítőt bevonni az ilyen nagy összegű tranzakcióknál, aki aztán segít szétteríteni az eladni kívánt érméket a piacon, vagy épp ellenkezőleg beszerzi a szükséges összeget. A Kraken pedig mostantól egyike az ilyen közvetítőknek, ahol az igazi bitcoin bálnák kereskedhetnek.
Elit klubba lépett a Kraken
Nem mindenki állhat be közvetítőnek egy blokk kereskedés tranzakciójába. A tapasztalat és diszkréció elengedhetetlen egy ilyen ügylet során. Nagyon óvatosan kell kezelni a hasonló nagy összegű tranzakciókat, hogy az árfolyam hatást kiküszöböljék. A Krakennek pedig az évek során kialakult a megfelelő csapat erre.
A Kraken OTC csapata jelenleg 9 hivatásos kereskedővel dolgozik, akik a világ különböző pontjain kereskednek. Összesen több mint 100 év tapasztalatot tudhatnak magukénak és mind nagy intézményi befektetési banki háttérrel rendelkeznek. A nagy számokkal való kereskedés tehát nekik nem jelenthet gondot.
A bejelentést követően azonnal megugrott a kereskedési volumen a Kraken tőzsdén. Több mint kétszer akkora a forgalom, mint a hír előtt volt. Megrohamozták volna a bálnák a Krakent?
Hasznosnak találod a munkánk? Kérjük, támogass minket!
[su_row]
[su_column size=”1/2″] [su_list] Bitcoin[su_spoiler title=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”1EmtPRcdK168WSN5czx15VuUxBBLhR8MZC” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]
[su_list] Ether és ERC20 tokenek[su_spoiler title=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” icon=”arrow”]
[su_qrcode data=”0x460d38c7a4222491157a42c9c44b0b38bb4092cc” margin=”5″ align=”center”][/su_qrcode]
[/su_spoiler][/su_list]
[/su_column]
[/su_row]