Bitcoin Bonnie és Clyde: A 4,5 milliárd dolláros kriptolopás története

„Dutch” Ilya Lichtenstein és Heather „Razzlekhan” Morgan neve összeforrt a 2016-os Bitfinex hackkel, amely során 4,5 milliárd dollár értékű bitcoint tulajdonítottak el. A „Bitcoin Bonnie és Clyde” néven elhíresült pár történetét a Netflix „Biggest Heist Ever” című dokumentumfilmje dolgozza fel, bemutatva a világ legnagyobb kriptolopásának részleteit.

New York-i siker vagy bűnügyi hálózat?

A New Yorkban élő pár látszólag sikeres életet élt, de a felszín alatt egy összeesküvés húzódott meg, amely megrengette a kriptopiacot. Lichtenstein orosz származású technológiai vállalkozó, míg Morgan marketingszakértő és feltörekvő rapper.

kriptolopás

Razzlekhan (OLIVIER DOULIERY/AFP via Getty Images)

Lichtenstein társalapított egy értékesítési üzletet, míg Morgan újságcikkeket írt, többek között a Forbes-nak is. Emellett Razzlekhan művésznéven rapvideókat jelentetett meg a YouTube-on, amelyek a kínos mozdulatai miatt vonták magukra a figyelmet.

A színfalak mögött azonban a pár az eddigi legnagyobb kriptovaluta-lopás egyikét tervezte meg és hajtotta végre.

A világ legnagyobb kriptolopása: Hogyan történt?

A pár mintegy 120 000 bitcoint tulajdonított el a hongkongi székhelyű Bitfinex virtuális valuta tőzsdéről, ami nemcsak 20%-os árfolyamzuhanást okozott, hanem megingatta a kriptovalutákba vetett bizalmat is.

2022-es letartóztatásuk idejére a lopás értéke elképesztő 4,5 milliárd dollárra nőtt.

Ilja Lichtensteint és Heather Morgant végül elfogták (Netflix)

Lichtenstein hónapokon át készült a hackelésre, amit az adóhatóság (IRS) ügynökei „a legbonyolultabb pénzmosási technikának” neveztek, amivel valaha találkoztak.

A hack során több mint 2000 jogosulatlan tranzakciót hajtott végre, összesen 120 000 bitcoin értékben. Morgan kezdetben nem tudott a hackelésről, de később segített férjének a lopott bitcoin eredetének álcázásában.

Hamisított személyazonosságokat használtak, és a valutát több tárcán keresztül mozgatták, kisebb összegekre bontva, hogy elkerüljék a lebukást. Az ellopott összegek egy részét aranyra, NFT-kre, Uber-utazásokra és egy PlayStation-re költötték.

A pénzmosási technikák vége – így bukott le a furfangos pár

2017 elején a lopott bitcoin kisebb összegeit kezdték áthelyezni arra a Dark Web piactérre, az AlphaBay-re, amelyen keresztül pénzt akartak mosni. Az AlphaBay nemzetközi bűnüldözési akció, az FBI vezetésével, bezárt, emiatt a pénzüket az orosz Hydra piactérre terelték át.

Az AlphaBay bezárása azonban segített a hatóságoknak nyomon követni az illegálisan tranzaktált bitcoint. A nyomozók végül megszereztek egy házkutatási parancsot Lichtenstein felhőalapú tárhelyéhez, amelyben egy wallet-címeket tartalmazó táblázatot és azok jelszavait találták meg.

Az egyik tárcában közel 94 000 bitcoin volt. A tranzakciókat a blokkláncon rögzítették, így a hatóságok követni tudták a pénz mozgását, és a jelszavak megszerzésével le tudták foglalni az összegeket.

Ilya Lichtensteint és Heather Morgant tavaly februárban tartóztatták le. Az igazságügyi minisztérium 95 ezer bitcoint foglalt le a duótól – akkor 3,6 milliárd dollár értékben. A DOJ által kiadott sajtóközlemény szerint ez a szövetségi kormány történetének legnagyobb pénzügyi lefoglalása.

Mi történt velük?

A pár élete darabokra hullott, amikor az amerikai szövetségi hatóságok bitcoin mosására irányuló összeesküvéssel vádolták meg őket. 2022 februárjában tartóztatták le őket Manhattanben.

Lichtenstein 2023 augusztusában bűnösnek vallotta magát pénzmosási összeesküvés és a hack végrehajtása vádpontjában. Morgan pedig egy pénzmosási összeesküvés és az Egyesült Államok megtévesztésére irányuló összeesküvés vádjában vallotta bűnösnek. 2024 novemberében Lichtensteint öt év börtönbüntetésre ítélték, míg Morgant 18 hónapra.