Hiába fenyegetőzik az IMF, Salvador úgy veszi a BTC-t, mintha nem lenne holnap

Az ígéreteknek megfelelően a közép-amerikai Salvador nem tett le stratégiájának folytatásáról, csak március 1. óta 13 bitcoint vásárolt. Mindezt annak ellenére, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyomást gyakorolt az ország kormányára, hogy hagyjon fel a decentralizált értékmegőrző eszköz felhalmozásával. A Salvadori Bitcoin Hivatal szerint az ország jelenleg 6105 BTC-t tart, ami a jelenlegi árfolyamon több mint 520 millió dollárt ér. Aktuálisan az árfolyam:
BTC Price
.
A beszerzés egyébként folyamatos, jellemzően naponta 1 bitcoint vásárol az ország. Március harmadika egy kicsit más volt, azon a napon egyetlen nap alatt 5 BTC-t vett meg a nagyjából Magyarország ötödének megfelelő területű állam.
Az IMF mindent is akar a hiteléért cserébe Salvadortól
Salvador még 2024 decemberében kötött megállapodást az IMF-fel egy 1,4 milliárd dolláros hitelről. Az alku részeként Nayib Bukele kormánya beleegyezett, hogy kicsit megnyirbálja a BTC törvényes fizetőeszköz státuszát az országban, és csökkenti a közszféra részvételét a Bitcoinhoz kapcsolódó ügyletekben. Ennek megfelelően aztán az ország kongresszusa 2025 januárjában módosította is Bitcoinhoz kapcsolódó törvényeit, hogy megfeleljen az IMF-hitelszerződésnek. A törvényhozók 55-2 arányban hatályon kívül helyezték a törvény korábbi változatát. De már akkor és még korábban is hangsúlyozta a Salvadori Bitcoin Hivatal, hogy a bitcoinok vásárlásával nem állnak le. Február 1-jén egyetlen nap alatt két BTC-t vásároltak, és tovább mentek előre a napi ütemtervvel.
Ezt látva, március 3-án az IMF újabb felszólítást adott ki, amelyben felszólította Salvadort, hogy álljon le a vásárlásokkal. Azt is kikötötte, hogy az ország nem bocsáthat ki Bitcoinhoz kötött adósságot vagy tokenizált értékpapírokat. Nayib Bukele elnök reagált az IMF felszólítására, és kijelentette, hogy Salvador továbbra is vásárol BTC-t. Az IMF folyamatos nyomását „nyafogásnak” minősítette.
Bukele rámutatott, hogy az IMF akkor sem állt le az ország zaklatásával, amikor mindenki elhagyta őket, most sem áll le és a jövőben sem fog leállni. Azért ez a kemény kiállás nagyon jót tett az ország hírnevének a kriptovilágban. Több cég – talán emiatt is – jelentette be mostanában, hogy átteszi székhelyét az országba. Január 7-én a Bitfinex Derivatives bejelentette, hogy a Seychelle-szigetekről Salvadorba költözik. A stabilcoin kibocsátó Tether január 13-án követte a példát, amikor bejelentette, hogy Salvadorba helyezi át székhelyét. Az országnak szüksége is van a befektetőkre és a külföldi cégekre, mert a gazdasági növekedése nem olyan méretű, amire szükség lenne az általános életszínvonal jelentősebb javítására. Pontosan ez volt a mozgatórugója annak is, hogy megint IMF-hitelre volt szüksége az országnak.