Megtették, amit az IMF kért: módosította a Bitcoin-törvényt Salvador

A Magyarországtól elég távol fekvő, de a magyar kriptósok számára is jól ismert közép-amerikai ország, Salvador törvényhozása nemrégiben jóváhagyta a Bitcoin-törvény módosítására vonatkozó előterjesztést. Ezzel pedig elég gyorsan végrehajtották a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásból a Bitcoin-törvény módosítására vonatkozó részt. Alig néhány perccel azután már jóvá is hagyták a jogszabály módosítását,hogy az elnök, Nayib Bukele azt beterjesztette.

Salvador minimálisan engedett az IMF-nek, de komoly változások nem történnek

Ahogy arról már írtunk, Salvador még decemberben kötött egy 1,4 milliárd dolláros hitelmegállapodást az IMF-fel. A pénzért cserébe az IMF azt kérte a Bukele-kormánytól, hogy módosítson a Bitcoin-törvényen. A fő változtatás alapján a Bitcoin elfogadása és használata most már csak opcionális a kereskedők, elfogadók számára. Az előterjesztést 55 igen és 2 nem szavazattal fogadták el. A döntésig az összes vállalkozás számára kötelező volt a bitcoin elfogadása fizetőeszközként. Elisa Rosales kormánypárti képviselő szerint a módosításra azért volt szükség, hogy garantálják a bitcoin törvényes fizetőeszközként való további használatát. Illetve megkönnyítsék a gyakorlati használatát. Ez csak egy apró módosítás, az alapvető Salvadori célok megmaradtak. Maradt a bitcoin, mint törvényes fizetőeszköz és továbbra is folytatják a BTC felhalmozását, mint kincstári tartalékeszköz.

Az országban működő Bitcoin Hivatal szóvivője a múlt hónapban is megerősítette, hogy az IMF alku ellenére az ország folytatni kívánja a bitcoin vásárlásokat 2025-ben is. Mert azt látják, hogy Salvadort a Bitcoin feltette minden térképre és most már tökéletes esettanulmánya a koncepció egy állami stratégiának. A hivatal hivatalos nyomkövetője szerint jelenleg Salvador 6049 BTC-t birtokol mintegy 633 millió dollár értékben. A portfólió összességében már 127%-os nyereséget ért el, bitcoinonkénti 46000 dolláros átlagos vételárral.

És csak úgy a margón meg lehet említeni, hogy Bob Menendez volt amerikai szenátort, aki markánsan harcolt Salvador Bitcoin bevezetése ellen, nemrég börtönbüntetésre ítélték. 11 év börtönt kapott azért, mert aranyban és készpénzben fogadott el megvesztegetéseket. A házkutatásánál 480 ezer dollárnyi készpénzt és 150 ezer dollár aranyat találtak nála.