Sam Bankman-Fried interjút adott a rácsok mögül

Közvetlenül azelőtt, hogy 2021 novemberében összeomlott a kriptós birodalma, Sam Bankman-Fried (SBF) azt fontolgatta, hogy elmegy Tucker Carlson műsorába, hogy republikánusként mutassa meg magát és ezzel javítsa az imázsát. Március hatodikán, majdnem egy évvel azután, hogy Bankman-Friedet, az FTX társalapítóját 25 év börtönbüntetésre ítélték csalás miatt, megvalósíthatta álmát. A brooklyni Metropolitan Detention Center egyik kis szobájában Bankman-Fried a 33. születésnapját azzal töltötte, hogy Carlsonnal beszélgetett. Az interjú leginkább felkapott része az lett, amelyben Sean „Diddy” Combs-szal közös börtönéletéről mesélt. Mert Bankman-Fried és Combs, akit szexuális visszaélésekkel vádolnak, ugyanabban az egységben vannak elhelyezve.
Azt mondta, hogy Diddy nagyon kedves volt vele, de egyébként ugyanazt érezheti, amit ő: ez egy helyzet, amiben senki nem akar lenni.
Bankman-Fried jelenleg nem tervez semmivel, csak eltölti a napjait
Bankman-Fried elmondta Carlsonnak, hogy szerzett néhány barátot a brooklyni központban, ahol egy olyan egységben van, amely olyan fogvatartottaknak van fenntartva, akiknek extra védelemre van szükségük. Ezt SBF is kiemelte, rámutatva, hogy fizikai veszélyben nincs. Elmondta, hogy az egységében nagy horderejű ügyek vádlottjai vannak, és sok nagypályás gengszter vagy állítólagos gengszter. Arra a kérdésre, hogy a cellatársak mit gondolnak arról, hogy vele és Combs-szal együtt vannak elhelyezve, Bankman-Fried azt mondta, hogy a legtöbben lehetőségnek látják ezt. Arra, hogy olyan emberekkel találkozzanak, akikkel egyébként valószínűleg sosem találkoztak volna. Amit még kiemelt, hogy nagyon sok jó sakkozó van egységében, olyanok, akik még egyébként a középiskolát sem végezték el. A sakkozás és a fellebbezésén való munka mellett Bankman-Fried újra elkezdett regényeket olvasni.
Carlson szerint Bankman-Fried kevésbé idegesnek és egészségesebbnek tűnt a börtönben töltött két év után. Azt is mondta, hogy korábbi televíziós szereplései során úgy tűnt, Bankman-Fried egy Adderall nevű szertől szárnyal. Bankman-Fried tagadta, hogy valaha is szedte volna a gyógyszert. Szerinte szimplán csak stresszes volt. Bankman-Fried arról is mesélt, hogy politikai meglátásai hogyan alakultak az elmúlt öt év során. Biden egyik legnagyobb adományozója volt, de mire a bíróságra került, jobb kapcsolatot ápolt a republikánusokkal, mint a demokratákkal. A tárgyalásán az ügyészek be is mutattak egy dokumentumot, amelyben arról írt, hogy az FTX összeomlása után SBF úgy rehabilitálta volna a közvéleményben kialakult képet magáról, hogy Carlson műsorában kiáll a woke őrület ellen.
Bankman-Fried szerint remélhetőleg a dolgok jó irányba haladnak a kriptovaluták számára Donald Trump elnök alatt. És ami érdekesség, hogy Bankman-Fried arról is beszélt, hogy semmi pénze nem maradt. Elmondása szerint kellett volna elég pénznek lennie a cégében ahhoz, hogy mindenkinek visszaadják a pénzét, de sajnos nem így alakult a történet. Jelenleg nem igazán vannak tervei és semmit sem vár, csak eltölti a napjait.
Érdekelkhet még: Ejtették a HEX alapítója elleni pert az Egyesült Államokban