Az eurozóna katasztrófája: stagnálás és stagfláció között
Az eurozóna gazdasága gyengébb, mint valaha. A látszólag érthetetlen kontrakciót ijesztő adatok támasztják alá.
Az eurozóna S&P Global által összeállított gyártóipari beszerzési menedzser indexe (BMI) októberben 43,1-re esett, ami a zsinórban 16 hónapja tartó kontrakció elmúlt három hónapjának mélypontja. Az európai elemzők azonban hajlamosak figyelmen kívül hagyni a gyártás csökkenését, és azt hangsúlyozzák, hogy a szolgáltatási szektor a vártnál jobban teljesít, ez azonban nem tükrözi a valóságot. Az eurozóna összetett BMI-je is mély kontrakcióban van: 46,5-tel elérte a 35 hónapos mélypontját, a szolgáltatási szektor recessziója pedig a 47,8-cal harminckét hónapos mélyponton áll.
Energiahiány és más bajok
Néhány elemző érthetetlen módon az energiahiányra és az Európai Központi Bank (EKB) kamatemeléseire mutogat. Az eurozónának azonban valójában túl kéne teljesítenie az Egyesült Államokat és Kínát, mivel az energiakrízis szinte azonnal visszafordult. 2022 májusa és 2023 júniusa között a teljes nyersanyagellátás, beleértve a földgázt, kőolajat, szenet, valamint a búzát is, visszatért az ukrán háború előtti szintekre. Az enyhe télnek és a monetáris kontrakciónak ösztönzőleg kellett volna hatnia az eurozónára, mivel az nem szenvedett ellátási zavaroktól. Viszont az exportok legalább egészséges szinten maradtak, ami hozzájárult a GDP-hez.
Az EKB monetáris politikáját sem érdemes hibáztatni. A Borio és Congdon, valamint Castañeda tanulmányai szerint az inflációt a pénzmennyiség túlzott növekedése okozta, ami elfogadhatatlan. Valójában a hibás antifragmentációs program továbbra is támogatja a költségvetési szempontból felelőtlen országokat, a költségvetési és monetáris politika pedig továbbra is expanzív. A kormányok kedvük szerint költhetnek, mivel a költségvetési szabályok és korlátok felfüggesztésre kerültek. Ráadásul az EU 750 milliárd eurós alapja, az EU Next Generation Fund is teljes gőzzel működik, aminek elő kéne segítenie a gazdasági növekedést.
Mindent figyelembe véve, a masszív ösztönző csomagok, a hiánycsökkentés, a rugalmas monetáris politika és a rendelkezésre álló energiaforrások ellenére sincs növekedés. Persze könnyű mindezt Kína lassulására fogni. Ha azonban az eurozóna növekedése valóban a Kínába irányuló exportokra épülne, Németország nem lenne recesszió szélén, sőt, Franciaország és Olaszország növekedése sem lenne a nullával egyenlő. Ráadásul az eurozóna növekedésének 2011 és 2019 közötti lassulása egybeesett Kína rendkívüli gazdasági növekedésével.
A probléma gyökere
Az eurozóna problémája tehát nem Kína, a kamatemelések vagy az ukrán háború. Az eurozónát a központi tervezés gátolja a növekedésben. Az elavult szektorok és zombivállalatok támogatásának, a költségvetési kiadások duzzadásának és a legtermelékenyebb szektorokra kivetett adók masszív növekedésének eredményeként a kormányok aláássák a technológia, az ipar és a magas termelékenységű szektorok fejlődését. A rosszul szabályozott energiaipar a legversenyképesebb ágazatokat és gazdaságokat is sebezhetővé teszi, mivel a háztartások és az ipar számára az áram és a földgáz árai jóval magasabbak, mint mondjuk Kínában vagy az Egyesült Államokban.
Az EKB azzal a hamis dilemmával szembesül, hogy választania kell az infláció és a növekedés között. A nagy termelékenységű gazdaságokban azonban van elegendő növekedés infláció nélkül is. A probléma az, hogy az európai kormányok úgy vélik, hogy a költségvetési egyensúly hiányát a monetáris politika és a negatív reálkamatok mögé rejthetik, az EKB-nek ezért választania kell a kormányok által kikényszerített stagnálás és a stagfláció között.