Az EU nagy álma összedől: vége a nagy zöld átalakulásnak?
A Green Deal temetési menetének első hangjai már megszólaltak. Európa ökológiai átalakulása úgy tűnik, hogy választani kényszerül a gazdasági növekedés és a fenntarthatóság között.
Az ökológiai átmenet iránti lelkesedés kezd egyre jobban alább hagyni az Európai Unióban. A brüsszeli fanfárok után, amelyek a kibocsátásmentes Európáról szóltak, a távolban már jól hallhatóan felcsendülnek a temetési menet első hangjai. A zéró kibocsátású gazdaság elérése nem csak technológiailag kihívás, hanem gazdaságilag és társadalmilag is. Az úgynevezett fenntartható gazdaság valójában egy zsákutca, amely válaszút elé állítja most az uniós vezetőket: vagy gazdasági növekedés vagy fenntarthatóság.
A Green Deal és a valóság
Az európai Green Deal célja a gazdasági növekedés és a környezeti fenntarthatóság összekapcsolása. A hivatalos megfogalmazás szerint „célja, hogy 1) 2050-re ne legyen nettó üvegházhatású gázkibocsátás; 2) az erőforrás-felhasználástól függetlenített gazdasági növekedés; 3) egyetlen ember és egyetlen hely se maradjon ki”.
De vajon tényleg ez a helyzet? Sikerül-e a zöld gazdaságnak a GDP-növekedést az erőforrás-felhasználástól függetlenítenie?
Úgy tűnik, hogy még a szakértők és a tudósok körében is nagy a szkepticizmus ennek konkrét megvalósítását illetően. Ahhoz, hogy Ursula von der Leyen álma megvalósuljon, a szétválasztásnak valósnak kell lennie: vagyis a gazdaságnak növekednie kell, miközben a kibocsátás csökken. A zöld gazdaság támogatói szerint ez hosszú távon lehetséges, a híres hosszú távon, amelyet valószínűleg mi már nem érünk meg.
A szakértők között viszont vannak olyanok, akik szerint a szétválasztás nem hoz növekedést és vannak olyanok is, akik szerint ehelyett kifejezett gazdasági hanyatlást fog eredményezni, vagyis az EU-s GDP csökkenése szükséges feltétele a kibocsátás csökkenésének.
Mit mondanak a tanulmányok?
Jefim Vogel (Leeds-i Egyetem) és Jason Hickel (London School of Economics) nemrégiben készült tanulmánya azt mutatja, hogy a magas jövedelmű országok jelenlegi dekonjunktúra-arányai messze elmaradnak attól, amire szükség lenne ahhoz, hogy a globális felmelegedést jóval 2°C alatt tartsuk, ahogyan azt a Párizsi Megállapodás előírja.
A Nature Sustainability című folyóirat számára szakértők körében végzett felmérésben (King, L.C., Savin, I. & Drews, S. Shades of green growth scepticism among climate policy researchers) a válaszadók 73%-a szerint a fenntarthatóság nem hoz gazdasági növekedést. A kutatók mindössze 27%-a gondolja úgy, hogy a gazdasági növekedés és a fenntarthatóság összeegyeztethető.
Tehát a mindenáron zöldüléssel (ahol a költségeket az állampolgárok viselik) gazdasági öngyilkosságot követünk el.
Nő a Kínától való függőség
Az átmenet útjában számos valós tényező áll, és sok a vele járó következmény. Például a zéró kibocsátású energiatermeléshez szükséges technológiai ugráshoz kapcsolódó rendkívüli nyersanyagszükséglet olyan technikai és geopolitikai következményekkel jár, amelyeket a zöld átállás lelkes támogatói eddig figyelmen kívül hagytak, vagy egyenesen elhanyagoltak.
Az új energiaellátási láncok legnyilvánvalóbb következménye a Kínától való drámai függés a szükséges anyagok és alkatrészek többségének beszerzésében. Ha az Oroszországtól való függés a gázellátás terén nem volt jó ötlet, akkor nem igazán érthető, hogy a zöld gazdasághoz kapcsolódó anyagok tekintetében miért lenne az. A zöld átmenet ásványi anyagintenzitása Peking karjaiba sodorja az egész Európai Uniót.
Csak hogy a legfrissebb információkat említsük, Kína a napokban 240 000 tonnában határozta meg a ritkaföldfémek (az ökológiai átmenet kulcsfontosságú eleme, amelyből Kína szinte monopolhelyzetben van) termelési kvótáját 2023-ra. Ez 14%-os növekedést jelent 2022-hez képest, de jóval alacsonyabb, mint a 2022-es növekedés az előző évhez képest (+25%). Kína a termelési erőfeszítéseit igényei szerint adagolja, és a világpiacon saját belátása szerint manőverezik. A nyugati ökológiai átállások Peking „jóindulatán” múlnak.
Ráadásul a világ elsődleges alumíniumtermelése (egy másik, a Nyugat számára nélkülözhetetlen fém) tavaly augusztusban 71,2 millió tonnával minden idők legmagasabb éves szintű termelését érte el. Ennek oka az, hogy Kína jelentősen növelte a termelést a hazai szükségletek kielégítése érdekében, miközben az adatok csökkenést sugalltak. A világ többi részének egyidejű termelésnövekedése lenyomta az árakat. A pekingi kormány mindenesetre felső határt szabott a havi termelésnek (évi 45 millió tonna). Egyelőre nem tudni, hogy a plafont felemelik-e. Ez azonban hatással van az árakra.
Már az állam-és kormányfők is elbizonytalanodtak
Emmanuel Macron, annak ellenére, hogy elsőként támogatta a zöld átalakulást, május 11-én támadásba lendült, és „szabályozási szünetet” követelt. Később egy másik liberális, Alexander De Croo belga miniszterelnök azt javasolta, hogy a biológiai sokféleséggel kapcsolatos kérdésekben „nyomják meg a szünet gombot”.
A jobboldalon az európai állam- és kormányfők – Nikosz Hrisztodulidisz (Ciprus), Krisjanis Karins (Lettország), Ulf Kristersson (Svédország), Kyriakosz Mitsotakis (Görögország), Karl Nehammer (Ausztria), Petteri Orpo (Finnország), Andrej Plenkovic (Horvátország) és Leo Varadkar (Írország) – követték a példát: Június 29-én mindannyian támogatták az Európai Néppárt (EPP) nyilatkozatát, amelyben a Zöld Paktum „szabályozási szüneteltetésére” szólítottak fel, és azt kérték, hogy „vegyék figyelembe a 2022 februárjában Ukrajnát ért orosz támadást követő új gazdasági és társadalmi realitásokat”.
A vezetők emellett attól tartanak, hogy folyamatos polgári lázadásokkal kell szembenézniük. A hollandiai gazdalázadási mozgalmakra gondolnak az államfők, amelyek a nitrogénkibocsátás csökkentésére vonatkozó 2022-es tervet és a márciusi regionális választásokon egy új, a Green Deal-ellenes párt, a Gazdák-Polgárok Mozgalom megjelenését követték, ami megzavarta a helyi politikai palettát. Emellett aggasztja őket az AfD, a szélsőjobboldali német párt felemelkedése, amely a gáz- és olajkazánok betiltása elleni harcot tette meg csatalovának.
Kamatemelkedés, visszatérő infláció és lassuló gazdasági tevékenység: az új gazdasági környezet kevésbé kedvez a Green Deal megvalósításának, amely hatással van a polgárok és a vállalkozások mindennapi életére, és komoly beruházásokat igényel. Annál is inkább, mivel a készülő szabályzatok többségében a mezőgazdasági termelőket érintik. Az élelmiszerárak emelkedése idején pedig a téma rendkívül érzékeny. De ez még nem minden. A 27 tagállam aggódik az európai gazdaság versenyképessége miatt egy olyan időszakban, amikor Kína és az Egyesült Államok tömegesen támogatja a zöld iparágakat, és a hitelek növekvő költségei számos projekt jövedelmezőségét rontják.
Végezetül, az elhamarkodottan elfogadott Green Deal jogszabály megnehezíti a vállalatok életét. „Mindezek a szövegek hatástanulmányok nélkül készültek” – panaszolja egy európai diplomata.
Ennek fényében a brüsszeli helyzet megváltozott, különösen azóta, hogy a Zöld Megállapodás emblematikus biztosa, Frans Timmermans távozott posztjáról, hogy egy szociáldemokrata és zöld lista élére álljon a november 22-i holland parlamenti választásokon.
Feszültség a levegőben
Az európai szintű feszültség számos országban jelen van. Még a szociáldemokraták által vezetett országokban is – amelyek a legaktívabbak ezen a téren.
Németországban Olaf Scholz, aki 2021-ben az éghajlatvédelem mellett kampányolt, egyre nehezebben tudja összeegyeztetni voluntarizmusát kormánya politikájával.
Spanyolországban a szocialista Pedro Sanchez kormánya több olyan város lázadásával néz szembe, amely a május 28-i önkormányzati választások után jobbra váltott. Ők most elutasítják a 2024-ben bevezetendő alacsony kibocsátású zónákat. Majadahondában, Madrid elegáns külvárosában a városi tanács az intézkedés ellen szavazott, bírálva a „nyugati klímavallást”.
Bár az európaiak által kitűzött célok elérése érdekében – „2030-ig kétszer olyan gyorsan kell haladnunk” az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén, mint az elmúlt években – a francia elnök elutasítja például az autópályák sebességének 110 km/h-ra való korlátozását vagy a gázkazánok betiltását.
Stockholmban a szélsőjobboldali koalíció enyhítette a szénhidrogénadót és a bioüzemanyagok benzinben és gázolajban való arányára vonatkozó korlátozásokat. Ennek eredményeképpen Svédország CO2-kibocsátása már a második egymást követő évben, 20 év óta először fog növekedni, és az ország nem lesz képes teljesíteni az uniós kötelezettségvállalásait.
Az EU-n kívül még az Egyesült Királyság is, amely az éghajlatváltozás európai úttörőjeként tűnt fel, visszavont néhány emblematikus intézkedést. Szeptember 20-án Rishi Sunak konzervatív miniszterelnök bejelentette, hogy több évvel elhalasztja az új autók villamosenergiára való átállását, valamint a gáz- és olajkazánok betiltását, és ezzel veszélybe sodorja a szén-dioxid-semlegesség 2050-ig történő elérésének célját.